Anarchia könyvblog

2019.jan.15.
Írta: Anarchia Könyvblog komment

Csabai Márk: Nem mondhatsz nemet!

Számomra Márktól hatalmas kedvencem lett az Egy csibész naplója, ami teljesen lekötötte a figyelmem már az első pár oldalon is. Elsőként a Határtalanok című regényt olvastam tőle, az valamiért nem ragadott magával, ám ennek ellenére úgy éreztem, hogy adnom kell az írónak egy újabb esélyt és azóta is százszor áldom a sorsot, amiért eme döntésre jutottam. Minél több művet olvasok tőle, annál inkább válok a regényei függőjévé, így nem is meglepő számomra, hogy szeretném a régebben kiadott alkotásait is megismerni. Meglehet, hogy az író első regényeivel más vizekre eveznék, s más kép alakulna ki bennem, azonban a kíváncsiság hajt ezzel kapcsolatban.

,, A fizikai sérülések már enyhültek, mint egy vágás az ember ujján, de a lelkiek még kitartottak, és attól féltem, erősebbek azok, mint amivel meg tudnék birkózni.”

Réti Lászlótól is volt szerencsém egy regényt megismerni, a Falak mögött-et, s mivel akkoriban kedvencemmé avanzsáltam azt a művet, így még inkább adott egy löketet az, hogy a borítón rögtön az ő szavai fogadnak. A külcsínnel kapcsolatban még fontosnak tartom megemlíteni azt is, hogy a fekete-fehér háttér szerintem tökéletesen tükrözi a könyv világát, s maga a borító ad egy képet a fülszöveggel karöltve, ami miatt még inkább felspannolva érzi magát az olvasó.
A fülszöveg engem első olvasásra megfogott, mert valami újat véltem felfedezni benne. Valami olyat, ami nem egy tipikus pszichológiai-krimi regényt rejt magában. S igazam lett!

,, - Tudod mi a legfélelmetesebb? – kérdezte. Leraktam a könyvem a kezemből, és rálestem. – Akár én is lehetnék a zaklatód. Összebarátkoztam veled, a bizalmadba férkőztem, felcsaltalak magamhoz.. – Elismertem, igen, ez valóban félelmetes lett volna.”

Főszereplőnk Váczi Endre, aki egy igazán kalandos, félelmetes ügybe keveredik. Számtalan állapot, érzelem találkozik a műben, ami sokszor ellentétnek tűnik, azonban ennek ellenére tökéletesen működött együtt.
Endre egy népszerű bestseller író, aki a feleségével, Kingával él együtt. A viszonyuk már egy jó ideje romlófélben van, így nem is csoda, hogy előbb-utóbb ketté válnak útjaik. Kinga biztos abban, hogy férje már többször megcsalta azzal a nővel, Alexával. Azonban utólag kiderül, hogy egyetlen csókon kívül semmi nem történt köztük, azonban addigra helyrehozhatatlan dolgok következnek be mindkettejük életébe.

A férfit az interneten keresztül zaklatja egy nő. Ez a nő szinte betegesen viselkedik Endrével, a rögeszméjévé válik. Amikor valami nem úgy alakul, ahogy azt a nő szeretné, akkor felrobbantja a világhálót.
Számtalan profilt kreált magának különböző álneveken, melyekkel az írót s annak oldalát folyton bombázza. Emellett azonban Endre ismerőseire, a férfit körülvevő emberekre is ráakaszkodik. Több üzenetet ír nekik, számos negatív és pejoratív jelzővel illeti őket.
Megfékezhetetlennek tűnik, azonban eljön az a pillanat, amikor a kiadója is kételkedni kezd abban, hogy van megoldás. Ekkor egy jó barátja, Tamás egy meglepő ötlettel áll elő. Ajánl neki egy személyt, aki segíthet helyrehozni mindent és felfedni a nyilvánosság előtt, hogy ki is az a nő, aki mániákusan leselkedik az író után.

,, (..) mert ez a nő a karomban egy hús-vér nő, nem pedig csak bitek és byte-ok.”

Zseiky egy gyönyörű nő, aki úgy érzi segítségével megoldható az, hogy kiderüljön ki bújik Endre zaklatója mögött. Többször tűnik kissé kilátástalannak a helyzet, ezzel szemben Zseiky határozottsága és magabiztossága ragadóssá válik. S héjanként bontják le a rögeszmés nőről az álcát.
Amivel talán senki nem számol, hogy mindezek közben Nikolett és Endre között szikrázni kezd a levegő. Azonban a magánéletnél a munka most sokkal nagyobb prioritást élvez, s nem feltétlenül szerencsés összekeverni eme két világot.

A fény kezd az alagút végén megjelenni Endre számára, amikor hirtelen egy állásajánlat hullik a kezei közé, ami utat nyitna számára a politika, a Parlament világába.
Azonban a munka szervezése közben kisebb hibák látnak napvilágot, ami talán az egész állásajánlatra negatív irányba hat majd.
A zaklató személye egészen a korrupció, a befolyás határáig húzódik. Ahonnan nehéz kiutat s kedvező lehetőséget találni.

,, Túlontúl szép volt.  Elképzelhetetlenül kecses, szőke szépség. Amolyan férfi tízes ponttábla szerinti tizenhármas, de amire szemtől szemben csak egy baráti kilencest adnánk, hogy ne bízza el magát. De tényleg csak ezért. Bizonyára ő is úgy tartotta, hogy minket, férfiakat leginkább a farkunk vezet életünk göröngyös útjain, mintsem a józan eszünk. Ezért is gondolhatta, hogy nem tudok neki majd nemet mondani, rá pedig pláne nem. Még akkor sem, ha ő maga lenne a Sátán, csak ilyen bomba kasznival.”

Az olvasó nem számít arra az oldalak közt bolyongva, hogy Csabai Márk egy olyan fordulatot tár fel előttünk, amire szinte éhezünk majd a lapok mélyén. Lehetőség van arra, hogy Endre zaklatója egy régebben megismert személy legyen? Van megoldás arra, hogy lehulljon az álarc a mániákus nőről? Milyen következményei lesznek eme eseménysorozatnak?

Márk legújabb regényével akkor találkoztam először, amikor a lehetséges borítótervek közül lehetett választani. Emlékeim szerint többen furcsállták azt, hogy a cím rózsaszín színt kapott. Abban a percben számomra is kissé kétes érzéseket keltett, azonban amikor a kezeim közt fogtam úgy érzem megértettem a miértjét. Ez az alkotás véleményem szerint merőben más volt, mint az író eddigi regényei. A Nem mondhatsz nemet! egy sokkal komolyabb, keményebb témát feszeget előttünk az író már megszokott stílusában.

,, - Hiszi vagy tudja? – vonta fel a szemöldökét Bozoky.
- Hiszi, de a nőknél az ugyanaz, mint tudni! – vágtam rá. Bozoky némán bólogatott.
- Ez is szomorú, kurvára az! – válaszolt, aztán otthagyott az ajtóban állva a gondolataimmal.”

A Nem mondhatsz nemet!  lebilincselő alkotás, lelki mélységekbe is belekóstol. Sokszor éreztem azt, hogy a józan ész és az őrület határán egyensúlyozunk. 
Kicsit bízom abban, hogy Márk következő regénye is hasonló témában íródik, mert én úgy vélem hatalmasat alkothatna ebben a műfajban. A szarkasztikus humor és a pszichológia thriller rögös útja keveredik ebben az alkotásban. Ám talán nagyobb hangsúlyt kap ebben a műben a lélektani és a krimi vonal. Azonban ez még inkább felfokozottabbá teszi az eseményeket. Olyan csavarok tűnnek elő benne, amik megismerésekor nekem sokszor egy-egy fejforgatásnál nem futotta többre. Mert néhol annyira hihetetlennek tűntek elsőre az események, aztán sokkal inkább kézenfekvőbbé váltak.

Ajánlani tudom mindazon könyvmolyoknak, akik szeretik az író műveit. Emellett szerintem pozitív élmény lesz a pszichológiai thriller imádóinak is!

,, Kóválygott a fejem, a szívem hevesen kalimpált, és férfi létemre a sírás kerülgetett. Nem azért, mert ilyen gyenge alak voltam, hanem mert lelkileg totálisan ki voltam merülve. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy látszólag az bocsátott meg nekem, akinek én a legtöbbet ártottam. Szükségből, de akaratlanul, bízva abban, hogy ezzel segítek a legtöbbet.”

Fülszöveg:

Ha ​egy nő akar, megszerez

Megdöbbentő, igaz történet alapján…

Egy arctalan internetes rajongó szerelmével üldözi a népszerű bestsellerírót, Váczi Endrét, de a férfinak hamar meg kell tanulnia, hogy a szerelem kegyetlen dolog.

A viszonzatlan érzelmek hatására az ismeretlen nő feldühödik, és mindent elkövet, hogy lejárassa és tönkre tegye az írót. A baj csőstül jön. A férfit a zaklatási ügy forráspontján elhagyja az élettársa, aki megsejti, hogy az tévútra lépett egy másik nővel. Az otthonukat nyújtó kisvárosban mindenki erről suttog a hátuk mögött, miközben a csábító nő egy rejtélyes támadás áldozata lesz.

Endre egyedül veszi fel a harcot az ismeretlenség erejét kihasználó idegennel szemben. Hamarosan a magánélete és a karrierje teljes válságba kerül, de végre fényt lát az alagút végén. Az új élethelyzet új barátokat hoz, méghozzá két nő személyében. Míg egyik egy soha sem remélt, nagy lehetőségekkel kecsegtető munkaajánlatot kínál számára, addig a másik a segítségére van a zaklató becserkészésében.

Pszichológiai csellel csalják elő a titokzatos üldözőt, a bitek és byte-ok világából nem sejtve, hogy a leleplezéssel olyan óriási lavinát indítanak el, amely mindent és mindenkit elsodor, és meg sem áll a Parlament folyósójáig. Befolyásos emberek és titkos alkuk, ki nem mondott, féltve őrzött tények kerülnek felszínre.

De mi van akkor, ha a tettes valójában áldozat?

Csabai Márk, a gyorsan kultuszkönyvekké vált „csibészes” történetei után ezúttal egy új műfajban, a pszichológiai thrillerben mutatja be egy szövevényes zaklatási ügy lélektanát.

(Álomgyár kiadó, 320 oldal, 2018)

 

Alexandra Bracken: Sötét elmék

Ajánló:

Nemrég fedeztem fel, hogy ebből a könyvből film is készült, így előrébb vettem a listámon. Minden esetben szeretem először az adott könyvet elolvasni és csak utána megnézni az abból készült filmadaptációt. Azért is szerettem volna mindenképpen elolvasni, mivel egy olyan disztópiához volt szerencsém, ahol a fiatalok különleges képességekkel rendelkeznek. Nálam ez mindenképpen nyerő párosítás. Az, hogy mindennek tetejében még Young Adult is, az már csak hab volt a tortán. Nem csak úgy belecsöppenünk egy új és más világba, hanem annak kezdetét és folyamatát is nyomon követhetjük.

Tovább

Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn

Az Álomgyár gondozásában jelent meg Ella Maise regénye. Már első pillantásra felkeltette a figyelmem, s annyira éreztem azt, hogy csodálatos élményt fog nyújtani. A kiadótól már számos könyvet elolvastam, s ki merem jelenteni, hogy egyre jobb és jobb műveket adnak ki. Azt hiszem eddig egy-két alkotás volt az, ami nem nyert meg, de ezek bőven elbújnak a számomra szimpatikus regények mellett.

Az elmúlt időszakban egy kisebb olvasói válságba kerültem, hiába kezdtem bele változó műfajú regényekbe, egyik kapcsán sem éreztem azt, hogy ’igen, ezért szeretek olvasni’. S nem az adott alkotások voltak a hibásak ezért, csupán úgy éreztem, hogy nekem ez nem megy és talán ideje valami más elfoglaltságot is keresni magamnak.
Ebben az állapotban került a kezeim közé az Imádlak Jason Thorn. Mit éreztem, amikor belekezdtem? Biztos voltam abban, hogy valaki tudta, hogy milyen helyzetben vagyok és segítőkezet nyújtott. Mert eme történet beszippantott, teljesen belemélyedtem. Oldalról oldalra élveztem az egyes szituációkat, sokat nevettem, de a könnyeimet sem tartottam magamban. Imádtam Jason Thorn-t és azt a történetet, azt az élményt, amit adott!

,, A szívem megkergült. Azok a pillangók, amelyeket Jason már az első találkozásunk pillanatában felébresztett, valósággal elözönlötték a bensőmet, és én szinte rosszul lettem. Sebezhetőnek éreztem magam. Elfogott a remény. A csodálatos remény.”

Olive egy újdonsült írónő, aki papírra vetette első szerelmének történetét a saját álmai és az átélt események kíséretében. Eme mű sikere egyre inkább nőni kezd, melynek következtében lehetőség nyílik arra, hogy megfilmesítsék első könyvét. Olive nagyon boldog, ám kicsit tart is a dologtól. Úgy érzi feje tetejére fordul a világa, amikor szembetalálkozik a könyvének férfi szereplőjét megtestesítő színésszel. Ki is fogja alakítani Isaac-ot?

Jason Thorn.
Az a Jason Thorn, akibe Olive gyermekkorában szerelmes lett. Bátyjának a legjobb barátja volt a fiú, szinte ott élt velük. Jason anyjának problémái voltak, a srác menekült otthonról. Nem egy alkalom akadt, amikor Olive azt szerette volna, hogy a fiú testvére szobája helyett az övében hajtsa álomra a fejét.
Ám mint minden fiatal lánynak, neki is összetört a szíve. Ezután nemsokkal a fiú elköltözött az édesapjához, ami miatt szinte semmilyen kapcsolat nem maradt Jason és Olive családja között.

,, Rossz ember volnék, amiért boldoggá tett, hogy ilyen szomorúan búcsúztak el tőlem? Boldoggá, mert éreztem, hogy szeretnek. Szerettek és befogadtak úgy, ahogy az korábban még sosem történt meg velem. Boldog emlékként beleégett az elmémbe az, ahogy ott állt ez a család, miközben beültem a kocsiba, és eltűntem az életükből.”

A nő teljesen elképed, mikor ennyi év után találkozhat régi szerelmével. Akit azóta is a szívébe örzőtt, s elég volt egy pillantást rá vetnie ahhoz, hogy zavarba jöjjön, sőt mi több fellobbanjanak benne azok az érzelmek, amiket már régóta nem tapasztalt. A pillangók a gyomrában örömükben táncoltak.
Jasonnak fogalma sincs, hogy mi játszódik le az ő Picúrjában, ezért hatalmas mosollyal köszöntötte rég nem látott barátjának kishúgát.
Olive már nem is olyan kicsi. Felnőtt, gyönyörű nővé cseperedett. Azonban a férfi nem törődik azokkal az érzésekkel, amik éledezni kezdenek benne. Ő a legjobb barátjának a kishúga, a kicsi Olive, akivel gyermekkorában mennyire jól érezte magát.

Érezhetővé válik a szikra kettejük között, ellenben még inkább szenvedélyessé válik a viszonyuk, amikor a férfit egy borzalmasnak mondható döntés elé állítják. Ugyanis az elmúlt időszakban rengeteg botrányba keveredett, így felvetődött a nyilvánosság számára, hogy ez a srác megérdemli-e a hírnevet. Választania kell: kockáztatja a karrierjét vagy látszatházasságba lép?

,, Van az a dolog, ami a keblünkben lakik. Az enyém szárnyra kapott és elrepült. A másik pedig, a koponyám lakója, ő csendben cseppfolyóssá vált.”

Mi történik, amikor a vonzalom és az elvek találkoznak? Kialakulhat egy egymásért epekedő pár között egy igazi kapcsolat annak ellenére, hogy számtalan érv szól ezzel szemben? Olive hajlandó lenne még egyszer egy olyan ember kezébe adni a szívét, aki már egyszer összetörte? Milyen izgalmakat és vágyakat láthatunk kibontakozni a szemünk előtt?

Erotikával fűszerezett romantikus regény. Ami teljesen a zsánerem volt, s leírhatatlan mindaz, amit megmozgatott bennem. Buja gondolatok, valóságos élethelyzetek. Lenyügöző alkotás, ami megérdemli azt, hogy több és több ember megismerhesse.

Számos élethelyzetben bele tudtam képzelni magam a női karakter életébe. Sokszor azt tapasztaltam, mintha újra átélném, ami már egyszer megtörtént velem.
Szerelmes lenni valakibe, a srác szinte észre sem vesz, pár félrecsúszott szóval darabokra szed. Aztán amikor újra betoppan az életünkbe döntenünk kell arról, hogy bizalmat szavazunk-e neki vagy sem. Rengeteg idő eltelt azóta, felnőtté váltunk és talán sokkal inkább felelősségteljesebbek lettünk. Megbánjuk, ha nem adunk kettőnknek egy újabb esélyt. A végén vagy boldogságban fogok élni, vagy kaparhatom össze magam a padlóról. Vajon megéri?

,, Tudod, mi történik akkor, amikor úgy teszel, mintha szerelmes volnál egy lányba? Ó, a fenébe, nem is kell hozzá a szerelem, tudod, milyen következményekkel jár, ha eljátsszátok, hogy együtt jártok, hogy bolondultok egymásért? Nem?
Elmondom neked, mi fog történni: veszítesz a saját elcseszett játékodban. El fogod hinni, hogy tényleg együtt jártok. Mégis mi a faszt gondolhatnál, amikor kézen fogva sétáltok, egymás szemébe néztek, kacagtok, és amúgy kibaszottul jól érzitek magatokat?”

Reális történések alapjául szőtte meg Ella Maise ezt a regényt. Minden egyes oldala élvezhető, s sokszor találkozunk az izgalommal és a kérdőjelekkel is. Néhol olyan csavarokat láttam benne, amik a valóság-álom határán egyensúlyoznak, de mégis annyira magával ragadtak.

Csodálatos élményt nyújtott nekem az Imádlak Jason Thorn. Alig várom, hogy az írónő következő regényét is megismerhessem. Bízom abban, hogy sikerül újra ezt a színvonalat hoznia a regénynek, vagy talán magasabbat is.

Ajánlom azoknak, akik nem zárkóznak el a kissé erotikusabb jelenetek elől, és kellemes kikapcsolódást keresnek. Mert ez a regény a lelkünkbe lát, megnyugtat és függővé tesz.

További kedvenc részleteim:

,, Megszabadulva a világ minden bajától, pontosan tudtam, hogy apu ugyanúgy vigyáz majd a kislányára, ahogy mindig is tette. Ki bánthatna, ha az apukám ölel magához erős karjaival? Ki merné megpróbálni összetörni egy kislány szívét? Talán nem minden nő érzi újra kislánynak magát, amikor az apja szívből magához öleli? Nem mindenki szeretne így maradni mindaddig, míg a szörnyetegek el nem tűnnek?”

,, A pillanat, amikor befogadott a testébe, és remegve becsukódott a szeme.. még soha, egyetlen nő arcán sem láttam ilyen elképesztően érzéki és csodálatos kifejezést. Csukva tartva a szemét ráharapott az ajkára, és egy olyan félmosolyt küldött felém, mintha részeg volna. A pokolba is, még csak meg sem moccant, én pedig máris a kábulattal küszködtem.”

,, Ha nem öleltük volna át szorosan egymást, a rám törő iszonyatos vágytól nemcsak a világ forgott körülöttem, de én is térdre rogytam volna. A szívem elfogadta, hogy az övé lesz, ha Olive ezt kéri, és hajlandó megtartani egy örökkévalóságig.”

,, - Téged akarlak.
- A tied vagyok.”

Fülszöveg:

Az első perctől kezdve odavagyok érte… 
Jason Thorn… a bátyám legjobb gyerekkori barátja. 

Ó, hogy milyen iszonyatosan szerelmes voltam ebbe a fiúba! Ugye milyen romantikus? Ahogy az ember lánya érzi az izgalmas bizsergést, amikor először átéli, amint szárnyra kapnak azok a híres pillangók – és csakis Jason miatt! Csakhogy egyszer véget ér a tündérmese, sárba tiporják az álmaidat, utána pedig biztos, ami biztos, darabokra törik a szívedet is. Ez a fiú pontosan ezt tette velem. 

Miután túljutottunk az álmok sárba tiprásán, ő lett az a srác, akit messze elkerültem. Amikor egy szörnyű tragédia történt a családjában és elköltöztek, én készen álltam arra, hogy mindörökre elfelejtsem. 
Mára igazi filmcsillag lett belőle. Olyan szupersztár, akiért a nők őrjöngő lelkesedéssel rajonganak. Olyan ez, mint egy valóra vált álom, ugye? Szerintem egyáltalán nem. 

Hogy ki vagyok én? Olive, egy újdonsült írónő. Vagyis hát ÉN írtam azt a könyvet, amit filmre visznek, mégpedig Jason főszereplésével! Ezenkívül az internet azzal van tele, hogy én vagyok az a szerencsés lány, akit a szupersztár Jason Thorn hamarosan feleségül vesz. 
Most megint azt gondolod, hogy a világ legmázlistább csaja vagyok? Hát nem. Szó sincs semmi ilyesmiről. 

Ella Maise, nemzetközi bestsellerszerző első, magyar nyelven megjelenő kötetében kilép a hétköznapok szürkeségéből, és egy varázslatosan romantikus világba repít.

(Álomgyár kiadó, 496 oldal, 2018)

Jennifer Clement: Gun love

A Libri jóvoltából lehetőségem volt olvasni a Gun love című alkotást. A fülszöveg alapján kialakult egy kép bennem a történetet illetően, azonban a leírt karakterek egy teljesen más világba kalauzoltak el. Ám ez a világ óriási érzelmi hatással volt rám, ugyanis egy kislány szemén keresztül elképesztő események tanúi lehetünk.

Jennifer Clement írónő a 2014-ben magyarul kiadott, Elveszett lányok országa című történetével robbant be a nemzetközi ismertség piacára. Nem volt szerencsém ehhez a könyvhöz, ám az érdeklődésemet felkeltette. Számos irodalmi, humanitárius díjat nyert vele.
Egy lehengerlő regény, szépirodalommal megtűzdelve, mely drogkartellek által rettegésben tartott nőkről szól. A túlélésükről, a vállukat nyomó terhekről.

Tovább

Interjú A szemtanú, az Ügynök tűsarkúban és a Marionettjátszma megalkotójával azaz Carrie Cooperrel

 

Az Álomgyár kiadó által már számtalan írónőt és írót megismerhettem. Carrie Cooper neve is ismerős volt a számomra, ám az ő tollából először a Kétségekbe zárva című regényt ismerhettem meg. Számos helyen olvastam és hallottam, hogy mennyire jól tudja megalkotni az általa elgondolt világot, s mennyire jól szövögeti a szálakat a történetei során. Így nem is volt kérdés számomra, hogy nekem is meg kell ismernem a műveit, és bele kell csöppennem a történetei világába. Az írónőnek a Marionettjátszma első részén kívül megjelent már A szemtanú (2016) és az Ügynök tűsarkúban (2017) című alkotásai is. 

 

Az írónővel az Álomgyár turné keretein belül sikerült találkoznom. S bevallom ezután döntöttem amellett, hogy szeretnék egy interjút vele. Így hatalmas öröm volt számomra, hogy igen-t mondott a megkeresésemre és köszönöm a készséges válaszadásait is! 
Remélem ti is akkora lelkesedéssel fogadjátok a kérdéseimet és az írónő válaszait, mint amekkora izgalommal vártuk mi is! 

Tovább
süti beállítások módosítása