Anarchia könyvblog

2018.dec.27.
Írta: Anarchia Könyvblog komment

Rachel Kushner: A Mars Klub

Értékelés:

 

Könyvmolyként szeretek többféle témában olvasni, s több nézőpontból is megismerni egy-egy élethelyzetet vagy állapotot. Így nem is volt kérdés számomra, hogy amikor megpillantottam eme regény borítóját, s fülszövegét akkor körvonalazódott bennem az, hogy meg szeretném ismerni ezt a könyvet. Nem kell mindig mézes-mázas alkotásokba kezdeni, néha szükségem van arra, hogy olvassak valami olyat, ami reális alapokon nyugszik, s nem éppen jó érzéssel ismerjük meg ezeket.

A Mars Klub egy durva, kiábrándító témát dolgoz fel. Egy női börtön lakóinak életébe, s az ottani környezet jártas figuráival is megismerkedhetünk. Számtalan olyan tényt fedezhetünk fel, amikre legrosszabb pillanatainkban sem gondolnánk igazán. A lapok rejtekében egy olyan világ rejlik, ahol a prostitúció, a bűnözés és a drogok világa megszokott. Olyan rejtélyek tárulhatnak fel előttünk, amik sokszor elborzasztanak, de ennek ellenére szürcsölve isszuk a szavakat magunkba.
Az Athenaum kiadó gondozásában jelent meg Rachel Kushner regénye, eredetileg ez a harmadik regénye. Magyarul lefordítva ez az első regénye, amely által megismerhetjük az írónő stílusát. Szerintem a kiadó egy olyan újabb művet fordíttatott le, amit megéri megismerni és szinte kötelezőnek érzi az ember, hogy belecsöppenjen az oldalak sodrásába.

Főszereplőnk Romy Hall, aki kétszeres életfogytiglanit meg még hat évet kapott. Olyan cselekedete miatt kell letöltenie a szabadságvesztését, mellyel csak a fia és a saját életét igyekezett megóvni. Azonban a másik szemszögből is megvizsgálhatjuk a történet folyamán az eseményeket, így az olvasó eldöntheti, hogy mennyire volt jogos a nő védekezése?
Romy fia, Jackson a nagymamájával él. A nő sosem volt jóban édesanyjával, de az unokáját szerette, így számára nem is volt kérdés, hogy ő viseli gondját. Folyamatos kapcsolatot tartottak Romy-val a börtönben, így a fiúnak nem kellett teljesen elszakítania magát édesanyjától. Szörnyűség történik, melynek következtében Jackson nevelőotthonba kerül. A fiú édesanyja eszét vesztve próbál megoldást találni, s fia közelébe férkőzni. Ám cselekedete következményét vállalva elvesztette a jogot arra, hogy a fia anyja lehessen a törvény előtt. Hogyan fogja tudni elengedni a fiát az élet útvesztőjébe? Milyen érzés lehet egy édesanya számára, ha meg van kötve a keze, s így nem viselheti fia gondjait?

A nő karakterén kívül több szereplővel is megismerkedhetünk. Mindegyiknek megvan a saját élete, a saját története. Van aki Romy-val egyetemben a börtön lakója, de van aki csak látogatóként, tanítóként érkezik ide. Borzalmak romhalmaza az egész, ami ad nekünk egy képet arról, hogy mennyire romlott világban élünk. Egy-egy rosszul hozott döntés, egy-egy tragikus tett romba döntheti az eddig felépített életünket és szétzúzhat mindent, ami a miénk volt egykoron.

Vannak csecsemőgyilkosok, rablók, árulók. Mindenki. Mindenki tett volna már valami olyat élete során, ami miatt talán egyszer meg kellene bűnhődnie. Ám ha hamarabb átgondoljuk a tettünkkel járó következményeket, mielőtt cselekednénk, akkor megmenekülhetünk. Gondolkodnunk kell és nem elvből tetteket végrehajthatunk, mert egy rossz pillanatban leboríthatjuk az életünk köré épített falakat, s akkor nincs lehetőségünk elfutni.

Személy szerint engem leginkább az egyes ’érdekességek’ felfedezése és a tanító jelleg volt a regénnyel kapcsolatban, ami motivált. Élveztem a lapok között keringeni, mert egy számomra ismeretlen világba kalauzolt el. Sokszor megrettentem, elborzadtam, ám gyomorforgató tények is a képembe vágtak.
Számos kérdés felvetődött bennem az olvasás folyamán, s közben egyfajta tükröt is tartottam magam elé. Mert sokszor egy-egy tett annyira apróságnak tűnt, ezzel szemben legalább egy életet megváltoztathat.

Ajánlom azoknak ezt a regényt, akik szeretik a komolyabb témákat felölelő könyveket. Mert ez az alkotás olyan lesz! A szívedbe vág, az agyadig hatol és nem ereszt, amíg a végére nem érsz.

Kedvenc idézetek, részletek:

 

,, Ha engedelmeskedsz a szabályaiknak, még több szabályt hoznak. Vagy megküzdesz másokkal, vagy a végén semmid se marad.”

,, Észrevették már, hogy a nők lehetnek közönségesek, de a férfiak soha? Soha nem hallani, hogy egy férfira azt mondják, közönséges. A közönséges férfi annyit tesz, átlagos férfi, egy tipikus férfi, egy illedelmes, keményen melózó valaki, szerény álmokkal és forrásokkal. Egy közönséges nő, az egy olcsónak kinéző nő. Egy olcsónak kinéző nő, az olyan nő, akit nem kell tisztelni. Egy nő, akit nem kell tisztelni, az olyan nő, akinek megvan az ára. Az alacsony ára.”

,, Fiatalon megtanulod, hogy a gonosz létezik. Magadba szívod a tudatot, hogy van. Mikor ez először történik, nem megy egykönnyen. Nehéz benyelni, mint egy lovaknak való nyugtatót.”

,, Az egyetlen valódi kérdés, amire lehetetlen válaszolni. Az, hogy miért tetted. Hogy hogyan tehetted meg. Nem a gyakorlati értelemben vett hogyan, hanem a másik. Hogy hogyan lehettél képes ilyesmire. Hogyan?”

,, Ó, annyira jó érzés, ha az ember ki tudja tölteni valakin a dühét, ha úgy büntethet meg valakit, ahogy őt bántották. Ez az igazság, és ezt minden hozzám hasonló nő tudja. Az, aki vállfával veri a gyerekét vagy szíjjal, vagy aki megrázta a kisbabáját, tök mindegy. Azért csinálod, mert jó érzés. Senki nem mondja ki. Senki nem mondja el, milyen. Nincs hozzá bátorságuk. Hát, én elmondom nektek. Az ördög bújik belénk, és azért csináljuk, hogy jó legyen nekünk. Bárcsak megállítottak volna, de nem tették. Isten megállította Ábrahámot. Közbeavatkozott. De hol volt Isten, mikor nekem lett volna szükségem rá? Sehol. Senki sem segített nekem.”

,, Az erőszak szó kiüresedett és közhelyessé vált a túl gyakori használattól, de még mindig volt hatalma, még mindig volt jelentése, sőt, egyszerre több is. Jelentett kemény cselekedeteket, amilyen valakinek az agyonverése. De mostanra már jelentett elvontabb dolgokat is, az emberek megfosztását a munkától, biztonságos otthontól, a megfelelő iskoláztatás lehetőségétől.”

,, Rajta van az útján, ahogy én is az enyémen. Az élet sokáig ment előre.
Életet adtam neki. Ez elég nagy adomány. A semmi ellentéte. A semmi ellentéte pedig nem a valami. Hanem a minden.”

Fülszöveg:

Bemutatjuk ​Rachel Kushner lélegzetelállító, Man Booker-díjra jelölt regényét egy kisiklott életről napjaink Amerikájában.

2003-at írunk, és Romy Hall éppen megkezdi kétszeres életfogytiglani büntetésének letöltését a stanville-i női börtönben, a kaliforniai Central Valley mélyén. A falakon kívül ott a világ, amelytől elválasztották: fiatalkorának San Franciscója, és kisfia, Jackson. Belül pedig ott egy új valóság, amelyben több ezer nő küzd a túléléshez leginkább szükséges dolgokért. A megtévesztés, valamint az őrök és rabok által egyaránt gyakorolt mindennapos erőszak ceremóniája ez, az intézményesített élet érzelemmentes abszurditása, amelyet Kushner, a kétszeres National Book Award-jelölt író nagyszerű humorral és precizitással hív életre. 
Szemtelen és tragikus, lendületes, mégis gyönyörűen kifinomult regény A Mars klub.

Bátor, együttérző, finom munka, semmi cukormáz, megannyi tiszta erőből bevitt gyomros. 
Margaret Atwood a Twitteren

Harmadik, gazdag szövetű regényével Kushner bebizonyította, hogy egyike a 21. század nagy amerikai regényíróinak. 
Entertainment Weekly

(Athenaeum kiadó, 407 oldal, 2018)

 

Christelle Dabos: A ​tél jegyesei

Ajánló:

Szkeptikusan álltam neki ennek a könyvnek, de kellemesen csalódtam benne. Élvezetes és izgalmas volt. Az elejét tekintve lassabban indul, de ez kell ahhoz, hogy egy csodálatos történet alakuljon ki a szemünk előtt. Nem fogom hasonlítani egyik könyvhöz sem, amely a fantasy és varázslat világát mutatja be, mert a maga nemében A tél jegyesei egyedülálló. Senki se ijedjen meg attól, hogy az elején esetleg nem egy pörgős történetet kapunk, megéri várni. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a mágiát, az izgalmas és abszolút nem mindennapi eseményeket.

A könyv 16% kedvezménnyel elérhető a BOOK24 online könyváruházban!

https://goo.gl/mnRRHW

Tovább

Sue Dylen: Enzo és Tilda

Ajánló:

 

A római szerető első részét is szerencsém volt olvasni az írónőnek hála. Így alig vártam, hogy a történet folytatását megismerhessem. A mű első kötete rabul ejtett, izgatottan haladtam oldalról oldalra. Volt egy kialakult kép bennem, hogy miben lesz részem eme újabb alkotásban, de Sue Dylen annyira jól megírta az Enzo és Tilda című könyvet, hogy számtalan alkalommal csak kapkodtam a fejem a lapok között és egyensúlyoztam egyszerre az izgalom és a riadalom határán.

Már az első lapoknál felkeltette a figyelmem, fordulatos események történtek a szemünk előtt. Ismét beleélhetjük magunkat a történésekbe, s bőrünkön érezhetjük a szavakból áradó érzelmeket. Élveztem az egész történetet, csak azt sajnáltam, hogy hamar véget ért. Még olvastam volna, mert mindkét szereplő belopta magát a szívembe.
A karakterek és a személyiségek, annyira szerethetőre sikerültek. Semmilyen negatív érzéseket nem keltenek bennünk, bár Enzo a titkával kicsit felőrölte az idegeimet, mert Tilda szemén keresztül szinte beleolvadtam én is a csalódottságba és a fájdalomba. Ennek ellenére méltán mondhatom, hogy imádtam az egészet!

Tovább

Liane Moriarty: Kilenc ​idegen

Ajánló:

Ahogy a cím is és a fülszöveg is írja: kilenc idegen befizet egy tíz napos üdülésre, mindezt azért, hogy megváltozzon az életük. Nos, a könyv feléig úgy voltam vele, hogy ilyen helyre én is elmennék. Csodás hely, nyugodt környezet, teljes odafigyelés. Akartam a változást magamba is, magamon is. Liane Moriarty bevezetett egy történetbe, ahol megismerhetjük a saját önzőségünk, a kicsinyességünk, hogy mennyire nem számítanak azok a dolgok, amelyekről azt gondoljuk, hogy elengedhetetlen az életünkben, a mindennapjainkban. Lehetne ez egy önismereti könyv is, a történet pikantériája mégis az, hogy mindezt megfűszerezte izgalommal és némi feszültséggel. Tetszett, hogy az írónő kilenc különböző embert és azok problémáit ismerteti meg, így nem csak egy adott gondra összpontosított, hanem megpróbált minden nehézséget belevinni a regénybe, amivel nekünk is szembesülnünk kell a világban, az életünkben.

Tovább

Hidasi Judit: Elveszve

Egy bloggerfelhívás keretein belül került hozzám a könyv, mely első pillanatra is felkeltette az érdeklődésem. Nem tartozik a piros szín a kedvenceim közé, ennek ellenére a borítón annyira domináns és hívogató formában jelentkezik, hogy szinte azt az érzést keltette bennem, hogy pillanatok alatt bele kell kezdenem.
Hidasi Judit előző könyvét, a Gondolatmappát nem olvastam. De rengeteg pozitív élményt olvastam, s számos kedves szó jött szembe velem eme mű kapcsán. Így végképp izgatottan vettem kezembe a regényt és alig vártam, hogy átélhessem ezt az alkotást.
Az írónő neve már szembe jött velem, a Goodstuff című oldalon. Hidasi Judit oldalán egyre nagyobb rendszerességgel láttam, hogy megosztja a posztokat és számtalan bejegyzést végig olvastam már, amik mintha rólam szóltak volna. Emiatt szinte nap, mint nap bújom ezt az oldalt, mindig újabb kincsekre találok.

Engem teljesen lesokkolt a regény, mikor a végére értem szinte szóhoz sem jutottam. Kezdetben lazábbnak, könnyedebbnek tűnt cselekményileg, aztán a vége felé egy olyan csavart vitt véghez az írónő, ami akár egy thrillerben is megállná a helyét. Azon a ponton teljesen abban a zsánerben éreztem magam, hideg rázva vártam, hogy mit fogok megtudni még. Csavaros, bonyolult történet, ami lelkileg maga alá vonja az embert. Kiválóan átadta az érzéseket, amik az olvasás folyamán leginkább a mélységet, a lehangoltságot és a reményt keltették bennem. Fenomenális élményt nyújtott, felfűtötten várom a folytatást, a Keresés-t.

,, Azok a pillanatok, amikor tudod és érzed, hogy az életed megváltozik, időnként úgy jönnek, mint egy gyorsvonat.
Ha szerencséd van, nem üt el, és nem szerzel évekig tartó sérüléseket. De ha nem vigyázol, akkor.. akkor lehet, hogy soha többé nem hagyod el a vágányt.”

Dóra szereti a munkáját. Kalandvágyó, kihívásokat váró lélek, akinek fontos a karrierje. Első szerelmével, Leventével, akit az egyetemen ismert meg, részben ezért szűnt meg a kapcsolata. Másrészt rengeteg akadály gördült az útjukba, mind a nő, s mind a férfi családjának a részéről. Levente nem akarta elfogadni, hogy Dórának fontos a pályafutása, mert ő azt szerette volna, ha a nő otthon marad, közös gyerekeiket neveli. Így eme ellentét végleg falat húzott közöttük, s végül a nő elhagyta a férfit, akinek ezer darabra tört a szíve.

A nő megismerkedett Péterrel, aki a férje, s fia édesapja lett. A férfi saját vállalkozást szeretett volna indítani, ám ennek megvalósításához és sikerességéhez pénzre volt szükség. Dórának vissza kellett mennie dolgozni, mikor Matyi pár hónapos volt. A nőnek rengeteg dolga volt, szabadideje annál kevesebb.
Egy nap dél előtt levitte fiát a közeli játszótérre, hogy pár telefonhívást megejthessen. Azonban valami borzalmas dolog történt, amiről egy szülő soha nem akar szembesülni. Matyi eltűnt, valaki elvitte, amíg ő pár percig nem tartotta a szemét egyetlen kisfián.

,, Én vagyok az az anya, akinek a fiát elrabolták. Én vagyok az a nő, aki azóta is mindennap visszajár a helyszínre. Én vagyok az a nő, aki soha nem adja fel. És igen, én vagyok az is, akinek nincs élete, semmije nincs. Aki szánalomra, sajnálatra méltó. Én vagyok az az anya, aki te soha nem akarsz lenni.”

A rendőrség nyomozásba kezdett, de nem jártak sikerrel. Ámbár Dóra hitt abban kezdetektől fogva, hogy a fia él. Érezte az ereiben, hiszen egy édesanyja érzi, még ha több ezer kilométerre is kerültek egymástól. A nyomozó, Puskás is bízik abban, hogy él a kisfiú valahol, de lehetetlennek tűnik megtalálni.
Két évvel később ismét tragédia történik, egy újabb kisfiúnak, Zalánnak is nyoma veszik. Újra felgöngyölődik az ügy, megint úgy tűnik, hogy semmi nyom nem maradt. De aztán folynak az események és számtalan dolog kiderül.

Dóra eltitkolt valami a nyomozó elől. A férje tudott erről a titokról, s talán pont emiatt tűnt úgy, hogy fiúk eltűnésével a kapcsolatuk is zátonyra fut. Pár évvel ezelőtt Gemenesen eltűnt három fiú, akik nem ismerték egymást, hiába egy otthonban nőttek fel. A nő fülébe jutott, hogy az intézet igazgatója is benne van a dologban, azonban a férfinek messzire elér a keze. Nyomozni kezd Dóra, azonban a főnöke, Ica nem engedélyezi a cikk megjelentetését. A nő kezdi felfogni, hogy ezzel veszélyt hozott magára és az egész családjára is. Azonnal felmond, s igyekszik túltenni magát a dolgokon.

,, - Ez hármunk titka. Soha senkinek nem szabad elmondanotok. Soha. Értitek?”

Számos titkot megismerhetünk még, újabb és újabb információk kerülnek a birtokunkban. Míg egy óriási kuszaságot kapunk, aminek a kibogozását Puskás és Dóra oldja meg.
A nőnek fel kell dolgoznia fia eltűnését, a férjével való kapcsolatának a hiányát. Meghatározott napirendben él, szinte már-már rögeszmésnek tűnik a cselekedete. Pont ezért volt meglepő számomra, hogy hatalmas szerepe van az ügy tisztásában.

Hogyan tudja megemészteni és elfogadni egy édesanya, hogy valaki elrabolta a fiát? Hogyan tud megbirkózni a rá nehezedő nyomástól, s meddig lehet reménykedni? Hol van az a pont, ahonnan már nincs visszaút, és életét adná azért, hogy még egyszer lássa a gyerekét?

,, Nem akartam emlékezni. Hiszen múlik az idő. A gyerek felnő. A fiam is felnő, nem lesz már szüksége a régi játékaira.
Bárhol legyen is, már négyéves.
Fogalmam nincs, milyenek a négyévesek. Biztos beszél már, és talán már el tud számolni tízig.
Szeret rajzolni? Vagy énekelni?
Éreztem, hogy innom kell még egyet, mert pont abba süllyedek bele, amit nem akartam: a szívet tépő emlékezésbe.”

Nyugodt szívvel merem ajánlani mindenkinek, aki szeret érzelmi mélységekbe menni egy könyv által. Meglepetésekkel teli, szívfacsaró történetet ismerhetünk meg, melyben sokszor látjuk a kilátástalanságot, de a reményt soha nem vesztjük el.
Ez a könyv egy harc! Egy igazi küzdelem azokért a gyermekekért, akiket elszakítottak a családjuktól, s reménytelennek látják a körülöttük levő helyzetet! Ez a regény darabokra tör, majd a bizakodást hagyja nekünk!
De persze olyan dolgokat is átélünk benne, melyek bizonyítják azt, hogy sokszor a legközelebb álló emberben is csalódhatunk.
Fájdalmat éreztem, meglepődést, sokkot és nem utolsó sorban izgalmat. Ez a mű valami olyan erős érzést adott nekem, amiben régen volt már részem.

,, Tudom, hogy számunkra ez már soha nem lehetne valóság, de akkor is.. A szívem szép lassan meghasad.”

Fülszöveg: 

Létezik ​rosszabb rémálom egy szülő számára, mint a gyermeke elrablása? 
Dóra élete teljes és boldog volt. Szerető család vette körül, karrierje felfelé ívelt, minden tökéletes volt, amíg el nem rabolták kétéves kisfiát a játszótérről. Minden kártyavárként dől össze benne és körülötte. 

Őrült hajszába kezd és semmi más nem számít már neki, csak hogy megtalálja a fiát. Egy tapasztalt nyomozó, Puskás András és két számítógépes zseni tinédzser lesz segítségére. Az idő előrehaladtával a szálak sehova nem vezetnek, a nyomok kihűlnek, mígnem két év múlva ugyanonnan, ugyanúgy el nem tűnik egy másik gyermek is. 
A nyomozás új lendületet kap és kontinenseken át vezet egy szörnyű és váratlan végkifejletig. Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem a fia elrablása lesz Dóra legsúlyosabb és legsötétebb megpróbáltatása. 

Mire lehet képes egy anya, hogy visszakapja gyermekét? 

Hidasi Judit, a nagy sikerű Gondolatmappa című könyv szerzője ezúttal egy anya lelkének mélységeibe vezet minket. Egy szívszorító és fordulatokkal teli történet arról, hogy milyen változásokhoz és tragédiákhoz képes egy szülő alkalmazkodni azért, hogy visszaszerezze a gyermekét.

(Álomgyár Kiadó, 336 oldal, 2018)

süti beállítások módosítása