Az Álomgyár kiadó által már számtalan írónőt és írót megismerhettem. Carrie Cooper neve is ismerős volt a számomra, ám az ő tollából először a Kétségekbe zárva című regényt ismerhettem meg. Számos helyen olvastam és hallottam, hogy mennyire jól tudja megalkotni az általa elgondolt világot, s mennyire jól szövögeti a szálakat a történetei során. Így nem is volt kérdés számomra, hogy nekem is meg kell ismernem a műveit, és bele kell csöppennem a történetei világába. Az írónőnek a Marionettjátszma első részén kívül megjelent már A szemtanú (2016) és az Ügynök tűsarkúban (2017) című alkotásai is. 

Az írónővel az Álomgyár turné keretein belül sikerült találkoznom. S bevallom ezután döntöttem amellett, hogy szeretnék egy interjút vele. Így hatalmas öröm volt számomra, hogy igen-t mondott a megkeresésemre és köszönöm a készséges válaszadásait is! 
Remélem ti is akkora lelkesedéssel fogadjátok a kérdéseimet és az írónő válaszait, mint amekkora izgalommal vártuk mi is! 

Szeretném megosztani veletek a Kétségekbe zárva című könyv ajánlóját. Mert számomra kellemes meglepetés volt, s rég éreztem azokat az érzéseket, amiket Lili és Nikosz karakterei és élete kiváltott belőlem. Lenyűgöző olvasmány!

"Feltöltött, beszippantott és mintha több száz kilométer per órával száguldottam volna az utolsó oldalakig. Szinte gondolkodni se engedett a befejezte után, mert csak az járt a fejemben, hogy hogyan élem túl hónapokig a folytatás nélkül? Erre a kérdésre azóta sem találtam meg a választ."
(részlet az ajánlóból)

Kedvenc részleteim, idézeteim a műből:

,, - (..) Az emberek, Lili, nem változnak.
- Az emberek nem, de a körülmények igen, és eddig mindig a körülmények álltak közénk.
- A körülményeket mi alakítjuk.”

,, Nikosz egyfelől elképzelhetetlen gyönyörrel és boldogsággal halmozta el, másfelől viszont a pokol legmélyebb bugyraiba lökte.”

,, (..) az ember sokkal többet el tud viselni, mint az eredetileg gondolná. Amíg bele nem kerül egy helyzetbe, addig úgy véli, hogy ő biztos nem élne túl egy ilyen vagy olyan szörnyűséget. Aztán megtörténik vele valami, amit addig elképzelhetetlennek tartott, és meglepve tapasztalja, hogy a szíve tovább dobog, a tüdeje újra meg újra megtelik levegővel, és a vére tovább zubog az ereiben. Egyik sem úgy, mint azelőtt, de mégis minden rendületlenül mozgásban marad. Aztán eltelik egy nap, majd még egy, és kiderül, hogy képes együtt élni azzal, amit átélt. Vagyis eleinte inkább kénytelen így tenni, mert nem tehet mást. És ahogy múlik az idő, úgy derül ki, hogy tényleg képes rá. Az ember bármit el tud viselni, ha fel tudja ismerni a benne rejlő, eredendően őt mozgató erőt. Feladhatja, belesüppedhet végérvényesen az önsajnálatba, a világ hibáztatásába, az őt ért igazságtalanság fájdalmába, de azzal saját maga mond ellent annak az erőnek, ami addig is előre vitte, amire addig is támaszkodott anélkül, hogy felismerte volna, vagy tudatosította volna magában, de ami egyértelműen benne van. Mert bennünk van, csak fel kell ismernünk magunkban.”

,, - (..) Elegem van abból, hogy csak rohangálok a boldogságom után, de sosem érem utol. Te nem érezted még azt, hogy milyen jó lenne, ha végre vége lenne? Ha egyszerűen csak kilépnél ebből az egészből?”

� Bár én még csak a Marionettjátszma első részét olvastam tőled, de az érdekelne, hogy mi alapján választod ki az aktuális történeted helyszíneit? Esetleg saját szemmel jártál utána eme tájaknak, vagy másokra hagyatkoztál (barátok, internet)? Mi lenne az a város, ország, ahova mindenképp szeretnél eljutni valamikor és mi az oka ennek?

Amikor kirajzolódik előttem a történet, magam előtt látom a helyszínt is. Minden rész máshová repíti az olvasókat, és egyúttal engem is, ezt pedig nagyon élvezem! Bár a legtöbb helyen még sosem jártam, útifilmek, könyvek, ismerősök élménybeszámolói és az internet segítségével a legapróbb jellegzetességeket, hangulatokat is igyekszem beleszőni a könyvekbe. Már amennyire a történet megkívánja. A legelső kalandnál, A szemtanúnál például bármennyire is szerettem volna a Seychelles-szigeteket bejárni – legalább gondolatban – a körülmények nem tették ezt lehetővé: a főhősnőm védőőrizet alatt állt, és csak szűkös határokon belül hagyhatta el az apartmant, ezáltal én is kénytelen voltam a négy fal közötti eseményekre szorítkozni.

 A Kétségekbe zárva Dél-Franciaországban játszódik, Marseille-ben és környékén, és annak ellenére, hogy jártam már Franciaországban, az említett városban sosem. De ez sem szegte kedvem, a korábban említett csatornákon kívül egy Google alkalmazás segítségével három dimenzióban szó szerint az utcákat jártam, bebarangoltam a helyszíneket.

Hogy hová utaznék? Jó hosszú lenne a lista, nem is tudnék egyet kiemelni. �    

� Miért a romantikus-krimi mellett tetted le a voksod? Amikor az első írásodat elképzelted, gondoltad, hogy ezt a műfajt fogod képviselni?

Nem szándékosan kezdtem ebben a műfajban írni, egyszerűen csak ez lett belőle. Amikor az első történetemet bepötyögtem a gépembe, magamat szerettem volna szórakoztatni, csak írtam, ami jött belőlem. Aztán amikor nekikezdtem a második epizódnak, az Ügynök tűsarkúban-nak, az előzmények, de főként a karakterek hozták magukkal a romantikus krimi műfajt. Sőt, talán ez lett a „legkrimisebb” történet, hiszen a cselekmény egy komoly nyomozás köré épül.

 Érdekes módon a harmadik kötet azonban kifejezetten romantikusra sikeredett, többek között emiatt is került különálló könyvként a boltokba. Ugyanazok a szereplők, mint korábban, valahogy mégis eltolódott a hangsúly, és a női lélekben lakozó kételyek, a bennünk lakozó érzések kerültek a középpontba. Minimális krimis elemek mellett a Marionettjátszma már egyértelműen romantikus műfajú.

Ebből is látszik, hogy sosem a műfajt választom ki, hanem a már elkészült könyv kap egyfajta besorolást. Mivel az események láncolata folyamatában bontakozik ki előttem, sosem akarom szándékosan fenntartani a romantika és az akció egyensúlyát, egyszerűen csak hagyom, hogy a szereplőim egyénisége, temperamentuma, döntései alakítsák a történetet.

� Szívesebben írsz valamilyen háttérzaj mellett? Gondolok itt zenére, esetleg televízióra. Vagy esetleg neked inkább arra van szükséged, hogy teljesen az írásra tudj koncentrálni, kizárva a külvilágot?

Sokszor ez nem választás kérdése. Amikor az embert már feszíti a fejében nyüzsgő cselekménysor, párbeszéd, és már annyira kikívánkozik belőle, hogy majd belegebed, akkor bármennyire is megy a háttérben a gyerekműsor, vagy zajlik körülötte az élet, egyszerűen muszáj írni! Ilyenkor nagy segítség, ha bekapcsolok a jelenethez illő zenét, és a háttérzajok elnyomásával igyekszem átkapcsolni egy másik valóságba.

Ám legtöbbször, amikor még én sem tudom, merre halad tovább a történet, szükségem van a csendre és a nyugalomra, hogy átszellemülhessek, hogy belebújhassak a szereplőim bőrébe, hogy felvehessem a korábban lerakott események fonalát.

� Az első kézirattól kezdve a kiadott alkotásig megváltozhat egy mű. A te regényeid esetében előfordult, hogy nagyobb változtatáson kellett keresztül mennie? Esetleg volt arra példa, hogy valami olyat kellett megváltoztatnod, amit te szívesebben hagytál volna eredeti formában?

Szerencsére eddig nem kellett semmit megváltoztatnom egyik könyvemnél sem.  

� Milyen műfajban tudnád elképzelni még magad? Tervezed, hogy más zsánerben is megjelenj? Ezzel kapcsolatban vannak céljaid, álmaid?

Egyelőre jól érzem magam a romantika és a kaland világában. Alapvetően az a célom a könyveimmel, hogy szórakoztassam az olvasókat, hogy segítsek nekik kicsit elszakadni a munkával és gondokkal teli hétköznapokból, és ez a műfaj erre tökéletes lehetőséget biztosít. De ki tudja, mit hoz a jövő?

� Milyen történeten dolgozol most? Több ötlet is van a fejedben, amiket szívesen megvalósítanál?

Több könyvnyi ötlet van a fejemben! Csak legyen időm és lehetőségem leírni! A Lili Green-sorozat elképzeléseim szerint öt epizódból áll, tehát elvileg még két rész kavarog bennem. Ezen kívül több önálló történetem is van új szereplőkkel, új kalandokkal. Jelenleg egy romantikus könyvön dolgozom, amiben ismét a háttérben húzódó emberi érzések, motivációk, a döntések mögött húzódó okok állnak a középpontban. Mostanában nagyon foglalkoztat, ki miért lesz olyan, amilyen, mennyire hatnak ránk a gyermekkori élményeink, emlékeink, és mennyire határozza meg mindazt, ami lesz belőlünk. Úgy tűnik, a pedagógus énem kezd a felszínre törni… �

� A regényeid címe miképpen alakult ki? Többféle alternatívából választottál? Vagy már megvolt a lelki szemeid előtt, hogy milyen név alatt tudod elképzelni az adott művet? A szereplőid esetében mi alapján választottál nevet? Több variáció volt itt is, vagy rögtön Lili és Nikosz lett?

Mivel a legtöbbször még magam sem tudom, hogyan alakul a könyv, nem is tudnék előre címet ragasztani a regényekhez, Az igazat megvallva a címek kitalálása kész katasztrófa a számomra! � A szemtanún kívül mindegyiket meg kellett változtatni, mert egyik sem tetszett. Már gyerekkoromban is a falra másztam azoktól a feladatoktól, amikor címeket kellett adni az olvasmányok fejezeteinek, és ez azóta sem változott. � De bármennyire is nehezen találom meg a megfelelőt, addig-addig tanakodunk a férjemmel, amíg rá nem lelünk a tökéletesre.

A szereplők neveit kiválasztani sokkal egyszerűbb, Lili és Nikosz már a kezdet kezdetén egyértelműen nevesítették magukat, és csupán néhány mellékszereplő esetében volt némi bizonytalanság bennem.

� Lili karakterében szerinted mi a legkiemelkedőbb a bátorságon, s a makacsságon kívül (igen, én valamiért ezt éreztem a leg-nek, persze ez egyáltalán nem rossz értelemben)? Nikosz személyisége szerinted miért rabolta el több olvasód szívét? Mi volt az a jellem, ami leginkább ráragadt?

Lilinek én is a bátorságát és a makacsságát emelném ki, illetve nagyon jellemző rá, hogy bár igen okos és értelmes lány, mégis sokszor hallgat az esze helyett a szívére, a megérzéseire. Talán ez az a tulajdonsága, ami miatt néha engem is kiborított írás közben… Sokszor egészen másképp döntöttem volna, mint ő. Ám az is az igaz, hogyha mindig megfontolt lenne, nem keveredett volna annyi zűrbe, és nem születtek volna meg ezek a történetek.

Nikosz még számomra is kicsit megfoghatatlan figura, Titokzatosság, magabiztosság és erő lengi körül, maga a megtestesült nyugalom, ami valljuk be, annak ellenére, hogy nem egy szépfiú típus, igen vonzóvá teszi a női olvasók számára, Kifejezetten szeretek a bőrébe bújni, a fejével gondolkozni, mert ilyenkor mindig többet megtudhatok róla.

� Szerinted mire van szükség ahhoz, hogy valaki egy jó, olvasható történetet tudjon megírni? Bárki képes lenne rá, vagy esetleg van olyan tulajdonság, ami segíthet ebben?

Bárcsak ismerném a pontos receptet! � Fantázia, írás készség és egy csipetnyi dramaturgiai érzék mindenképpen kell hozzá, meg persze motiváció. 

Amikor befejezek egy regényt, én sem tudom, mennyire fog majd tetszeni az olvasóknak, Sosem tudom előre, kiváltják-e a történeteim azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyeket szeretnék elérni, hogy a sorok közötti üzenet mennyire jut át a papíron. Talán ez a titok, ami olvashatóvá, élvezhetővé tesz egy könyvet: ha olyan világot tud teremteni, amelyben az olvasó elmerülhet, ami magával ragadja őket, amivel részesévé tud válni az eseményeknek, együtt érezhet a szereplőkkel, akár magára is ismerhetnek bennük, akkor sikerült az, amiért érdemes a nagyközönségnek írni.     

� Milyen érzés volt számodra, amikor megjelent az első könyved? Mi játszódott le benned, s gondoltad volna, hogy egymás után fogod kiadni a regényeidet?

Őszintén mondom, annyira nem hittem el, hogy valóban az én regényemet tartalmazza az a kötet, hogy fel sem fogtam igazán. Szerintem máig feldolgozás alatt van ez az információ…

� Írói válság.. sokszor hallottunk már róla. Neked is volt már benne részed? Hogyan tudtál megbirkózni vele, s magad mögött hagyni? Ha nem, akkor szerinted hogyan tudnál kilábalni belőle?

Szerencsére nem éltem még át írói válságot. Inkább a fordítottja igaz: tele vagyok leírásra váró történetekkel, csak nehéz munka és család mellett időt szakítani rá.

Ha egyszer előfordul velem, hogy az üres lapot nézve nem jutna eszembe semmi, biztosan szabadságolnám magam. Elkezdenék teljesen más dolgokkal foglalkozni, olvasni, kikapcsolódni, élni az életem, és biztos vagyok benne, hogy egyszer csak homlokon csókolna a múzsa. �

� Dedikálások, bemutatók, különböző könyves események… Miként éled át ezeket a pillanatokat? Izgatottságot vagy inkább örömöt érzel? Milyen érzés számodra látni azt, hogy mennyien szeretik azt, amit csinálsz?

A legnagyobb erőt az olvasóktól kapom, hiszen általuk kel életre mindaz, ami a fejemben megszületett. Nem tudom elmondani, mennyire felemelő érzés, ha valakinek tetszik a regényem, ha valaki leírja, elmondja, milyen élményt jelentett számára a könyvem. Igazából ezért érdemes írni!

Minden egyes közönségtalálkozó előtt izgatott vagyok, és nagyon nagy öröm találkozni, beszélgetni mindazokkal, akik eljönnek. És természetesen nem csupán a könyvekről, hanem minden egyébről. Rengeteg kedves, értékes embert volt szerencsém megismerni a közönségtalálkozóknak, dedikálásoknak köszönhetően, sőt, sok olvasóhoz már szinte baráti kapcsolat fűz.

� Valamilyen negatív élmény ért már az írás terén, akár olvasóktól, akár írótársaktól? Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket? Volt már példa arra, hogy építő kritikaként fogtad fel, s igyekeztél fejlődni és javítani rajta?

Szerencsére eddig nem ért sok rossz élmény, de elkerülhetetlen, hogy negatív kritikákkal is szembesüljek. Mindannyian mások vagyunk, és mindannyiunknak más az ízlése, mást szeret. Természetesen érzékenyen érint egy-egy rossz értékelés, de általában némi szomorkodás után túlteszem magam rajtuk. Amennyiben nem személyeskedő és bántó a megfogalmazás, még tanulni is lehet az ilyen kritikából. Volt már olyan, hogy a véleményező minden szavával egyet tudtam érteni. 

� Véleményed szerint fontos az, hogy egy író életútján jelentkezzen a fejlődés, s egyre jobb és jobb alkotásai legyenek? Mit gondolsz, neked sikerült már fejlődni ilyen formában? S ha igen, miben?

Az íráskészség fejleszthető, és az íróvá válás folyamata pedig egy igen hosszú út. Minden általunk birtokolt tudás akkor gyümölcsöző, ha mindig tovább és tovább fejlesztjük, így az írásra is pontosan ugyanez vonatkozik.

Tudatosan igyekszem figyelni arra, hogy az mind stilisztikailag, mind pedig tartalmilag többet adjak az olvasóknak. Azt hiszem, nem az én tisztem eldönteni, milyen fejlődési ívet futnak be a könyveim, de mindenképpen igyekeztem a korábbi tapasztalataimat felhasználva papírra vetni a kéziratokat. Talán ennek is köszönhető, hogy egészen más ütemben készültek el, egyre hosszabb ideig írtam őket: míg A szemtanú három hónap alatt kiömlött belőlem, az Ügynök tűsarkúban epizód már majdnem öt hónapot vett igénybe, míg a Marionettjátszma több mint fél évig készült. És nem csupán azért, mert hosszabbak a regények, hanem mert összetettebb és tartalmasabb történetek megalkotására törekedtem.

� Mennyire tudod a magánéletedet elvonatkoztatni az írói énedtől? Esetleg nem zavar, ha néha keveredik a kettő?

Mindkettő én vagyok, és teljesen jól megférnek egymás mellett. � Sosem okozott problémát a kettő különválasztása, és nem is szükséges, hiszen Carrie Cooper csakis akkor kapcsol be, ha leülök a gépem elé, ráhangolódom a szereplőimre, és már el is repültem általa egy másik világba. A hétköznapok eseményei közepette, az iskolában sosem bukkan fel az írói énem, hiszen ilyenkor egészen más dolgokra koncentrálok, teljesen másfajta feladatokkal van tele a fejem, Nem is tudnék úgy tanítani, hogy közben egy fantáziavilágban barangolok, hiszen a gyerekek százszázalékos figyelmet érdemelnek. A gyerekekkel csakis így lehet velük lenni, foglalkozni, hogy teljes egészében rájuk koncentrálok, hiszen kizárólag közösen tudjuk megteremteni azt a légkört, amelyben a legjobbat és a legtöbbet vagyunk képesek kihozni magunkból.

Szóval Carrie Cooper csupán akkor bújik elő, amikor elrepülök „Fantáziaországba”. �

� Hogy állsz az olvasáshoz? Szívesen olvasol szabadidődben? Van olyan könyv, amit mindenképpen tudnál ajánlani nekünk? Milyen műfajban olvasol szívesen?

Imádok olvasni! Régebben rengeteget olvastam, de sajnos mostanában csak nagy ritkán van rá időm. Az igazat megvallva a klasszikusokat szeretem, de néhány éve elkezdtem mai írókkal is ismerkedni. Rengeteg könyv van, amit tiszta szívvel ajánlanék, nehéz kiemelni egyet. A teljesség igénye nélkül néhány olyan könyv, amelyek mély nyomot hagytak bennem: Jorge Semprun: A nagy utazás, Hemingway: Akiért a harang szól, Szerb Antal: Utas és holdvilág, Viktor E, Frankl: Mégis mondj igent az életre!, Steinbeck: Édentől keletre, Radnóti Miklós és Petőfi Sándor művei… és még folytathatnám… �

� A megjelent műveid közül melyiket tudnád a kedvencebbnek mondani? S miért? Melyikre vagy a legbüszkébb? Hogy érzed, melyikben van benne a legtöbb munkád, erőd és kitartásod?

Kedvencet nem tudnék mondani, mindegyik másért áll közel a szívemhez. A szemtanú azért fontos a számomra, mert első regény, ami kikerült a kezem alól, és abban ismerkedtem össze a karakterekkel. A második epizód, az Ügynök tűsarkúban egészen másképp született: míg A szemtanú története már régóta bennem motoszkált, és egy nagyjából kész kalandot írtam meg, a folytatásban még én sem tudtam, merre visznek az események. Mintha én is olvasó lennék, minden alkalommal izgatottan ültem a gép elé, várva, mi fog történni, mit fognak tenni a szereplők, milyen újabb bonyodalomból kell majd kikeverednie Lilinek. Számomra is óriási kaland volt!

Az új epizód, a Marionettjátszma a legösszetettebb a három könyv közül. Mivel lelki folyamatok, érzések állnak a középpontban jóval lassabban haladtam vele, mert rengeteg dologra kellett odafigyelni, ezernyi apró részletet összehangolni. Sokkal mélyebbre kellett merülnöm az emberi személyiségekben, a lelki folyamatokban, így egészen másfajta utazáson vehettem részt általa.

� Milyen célokat tűztél ki magad elé a jövőre nézve? Melyik megvalósulását várod a leginkább? Ezek a célok változással lennének az életedre nézve?

Nincsenek óriási céljaim, mindig csak kicsi lépésekben haladok. Szeretném megírni a fejemben lévő történeteket, és remélem, sok olvasónak fogok tudni velük szórakoztató kikapcsolódás, élményt nyújtani.

� A történeteidben van valamilyen üzenet vagy tanulság, amit sugallni próbálsz? Milyen célok vezéreltek ezekkel a történetekkel? Inkább csak a szórakoztatás?

Elsősorban a szórakoztatás a célom. Ahogy korábban is említettem, a mai nyüzsgő és elvárásokkal teli világban egy könyv igazán jó kikapcsolódási lehetőség: kiemel a hétköznapokból, megteremt egy világot bennünk, és olyan utazásra visz bennünket, amelyet a képzeletünk szárnyán tudunk bejárni, miközben a fotelünk kényelmét élvezzük.

Persze azt is fontosnak tartom, hogy egy regénynek legyen mondanivalója, üzenete. Az az értékrend, amit szereplők képviselnek, a döntéseik, a reakcióik, a megnyilvánulásiak mind hatnak az olvasókra, bizonyos tetteikben, helyzetekben magukra ismerhetnek, vagy épp elgondolkoztatja őket, miként tennének hasonló helyzetben.

És azt hiszem, nincs is annál nagyobb öröm, amikor sikerül egy olvasónak szórakoztató, izgalmas, élménydús, megható pillanatokat okozni, és ha emellett a sorok között rátalál egy olyan üzenetre, ami neki fontos, ami számára jelentéssel bír, annál nem is kívánhat többet a regény írója.

� Melyik a kedvenc részlet a történeteidből? Ami mindig megmosolyogtat, könnyekre fakaszt vagy esetleg elgondolkodtat.

Talán a legtöbbet Lili és John közötti párbeszédek alkalmával kuncogtam. Imádom a kettejük közötti csipkelődést, és nagyon szerettem írni ezeket a részeket. Elárulom, az elején volt egy olyan elképzelésem, hogy összehozom őket, de minden igyekezetem ellenére kudarcot vallottam: vagy öt különböző helyzetben próbáltam összeboronálni őket, de mindegyikben úgy összevesztek, hogy feladtam a kísérletezést, és maradt minden az eredeti elképzelés szerint. �

Ha jól emlékszem, csupán egy jelenetnél pityeredtem el, amikor az első kaland végén Nikoszt lelövik. Mindig addig írok egy jelenetet, amíg tökéletesnek nem érzem, és amikor már ki tudja, hanyadszorra éltem át Lili szemével az eseményeket, elszakadt a cérna.

És hogy melyik részlet gondolkodtatott el a legjobban? A Marionettjátszma egész végig döntések elé állított, és folyamatosan kérdéseket vetett fel bennem, amire a szereplőknek megfelelő válaszokat is kellett találnom. Szóval volt min tanakodnom…

Köszönöm szépen a hihetetlenül izgalmas és elgondolkodtató kérdéseket!

Carrie Cooper

Az írónő könyvei elérhetőek az Álomgyár webshopjában és könyvesboltjaiban. 
Ha igazán izgalmas, kalandokkal teli és romantikus történetet szeretnél olvasni, akkor Carrie Cooper könyvei a te könyveid lesznek!