Ajánló:

A Múlt kölcsönben egy olyan könyv, amely belevisz minket a pszichológia labirintusába. Végig gondolkodásra sarkall bennünket olvasókat, de a végkifejletre valahogy nem lehet számítani. Könnyen olvasható, az írásmód gördülékeny, ezáltal gyorsan lehet haladni vele. Rebecca Fleet aprólékosan dolgozta ki a szálakat, hogy aztán a végére minden a helyére kerüljön - így kapva egy kerek történetet. A váltott szemszög miatt lassabban kapjuk az értékes információt, mégis érdemes kivárni a következő fordulatot, fejezetet, hogy a lényeges dolgok a helyére kerüljenek. Mindenkinek ajánlom, aki szereti, ha egy könyv alatt végig gondolkodni kell, aki nem bánja, hogy nem egy pörgős, vérengzős könyvet tart a kezében. Megéri a türelmet.

Először is szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani az írónőnek, hogy esélyt adott arra, hogy elolvashassam az októberi megjelenésre váró könyvét! Jól esik az a bizalom, amit szerencsém volt kapni ezzel a lehetőséggel. Hiszen a regény megalkotója tisztában volt azzal, hogy nem szeretem a történelmi regényeket, bár az ő műveit eddig elolvastam és szerettem. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom ez most sem történt másként.

Történetünk összes tagjaival történt valami. Karaktereink olyan események bűvkörébe kerültek, melyek minden értelemben hoztak számukra egyfajta változást. Lelkileg megrázó, néhol félelmetes, máshol izgalmas cselekményszálat fűzött Tomcsik Nóra a történetébe.

,, A sebhely nem szégyen. Sőt, legyél büszke rá, mert azt jelenti, hogy erős voltál, hogy valamiért megküzdöttél. ”

Úgy érzem, hogy egyáltalán nem túlzok azzal, ha kijelentem, hogy ez volt a legkedvencebb történetem az írónőtől. Az összes alkotása adott nekem valamit, de úgy érzem ezt a két regényt egyik sem múlja felül. Egyszerűen beszippantott és nem eresztett el addig, míg a történetük végére nem értem. Egyszer sem éreztem negatív ráhatást az olvasási élményre, úgy volt tökéletes, ahogyan volt.

,, Minden érintésében benne volt a szerelem, mint egy mélyen legyökerezett fa, amit téphet bármilyen vihar, csak levél hullhat le róla, ami újból kirügyezik, de gyökere szikla szilárdan a földbe kapaszkodva lélegzik. Tudtam, hogy vele vagyok otthon, a részévé váltam. Nemcsak a testünk, a lelkünk is egybeforrt.”

Ajánló:

Joe Hilltől a második könyvem volt, amit olvastam, és nem okozott csalódást. Van egy bizonyos "feelingje" a történetnek. Az az igazi bevackolom magam az olvasósarokba, és egyszerűen hagyom, hogy magába szippantson érzés. Néha enged ellazulni, de éppen csak annyira, hogy egy erősebb lökéssel újból taszítson rajtam. A témaválasztás eléggé meglepett, hisz nagyon sok olyan könyv íródott már, mely szellemekkel foglalkozik, mégis azt kell mondanom, hogy Hillnek sikerült egy másik oldalról megfognia ezt, és addig gyúrta, dagasztotta, amíg egy teljesen egyedi történet hozott ki belőle.

Lehet, hogy az előző részben írtam már, ha nem akkor megteszem most. Anno elég szkeptikus voltam ezzel a könyvvel kapcsolatban, de meg kell mondanom, hogy az egyik legszuperebb foglalkoztató füzet, amivel valaha is találkoztam. Noha vannak benne olyan részletek, amit a hat éves unokahúgommal nem fogok tudni megcsinálni, mindenképpen javasolnám, hogy az író hozzon létre egy direkt kicsiknek szóló naplót. Megéri. A saját ötleteit viheti a lapokra, úgy ahogy ő szeretné, nincs megkötés, kvázi bármit megtehet. Nem kell csak azért is napocskákat vagy virágokat festeni, avagy rajzolni. Ami a gyönyörű fejecskéjében megszületik, azt hozza létre a lapokon. És élvezi, nem csak ő, én is. Tudom, sok olyan napló létezik, ahol precíz és profi rajzok készülnek, viszont én mindenképpen Mirával akartam ezt elkészíteni. Így mindenkit arra kérek, hogy ezt így is nézze :)