Emy Dust: Összetört jövő - A kezdet, Megtalállak

Úgy érzem, hogy egyáltalán nem túlzok azzal, ha kijelentem, hogy ez volt a legkedvencebb történetem az írónőtől. Az összes alkotása adott nekem valamit, de úgy érzem ezt a két regényt egyik sem múlja felül. Egyszerűen beszippantott és nem eresztett el addig, míg a történetük végére nem értem. Egyszer sem éreztem negatív ráhatást az olvasási élményre, úgy volt tökéletes, ahogyan volt.

,, Minden érintésében benne volt a szerelem, mint egy mélyen legyökerezett fa, amit téphet bármilyen vihar, csak levél hullhat le róla, ami újból kirügyezik, de gyökere szikla szilárdan a földbe kapaszkodva lélegzik. Tudtam, hogy vele vagyok otthon, a részévé váltam. Nemcsak a testünk, a lelkünk is egybeforrt.”

A sorozat főszereplője Lili és Sam.
Lili egész életében egyedül volt, egyetlen emberre számíthatott, aki a legjobb barátja volt. Egy hangulatos helyen dolgozik egy kedves, szimpatikus lánnyal és a kissé rideg főnökével. Egyik este egy kisebb baráti társaság tér be hozzájuk, melyek közül az egyik férfi durván viselkedik a lánnyal, így egy másik férfi a segítségére siet. Első percben vonzóvá válik a nő számára az idegen, de Lili biztos abban, hogy a szerelem maga a katasztrófa. Ám szép lassan mégis közel kerülnek egymáshoz, egyikőjük sem számít mindarra, ami még előttük áll.

Mindketten küzdenek a saját démonaikkal. Számtalan akadály gördül eléjük, de biztosak abban, hogy az a bizalom és kötődés, ami összeköti őket az legyőzhetetlen. De valóban boldogok lehetnek egymással? Talán nem titok, hogy ha minden jól alakul, akkor aztán történik mindig valami, ami elront mindent. Mikor ölünkbe hullana a boldogság rögtön feltámad a szél, s messzire fújja tőlünk.

Vajon Lilinek van lehetősége boldognak lenni? Sam lehet a tökéletes férfi számára? Végre a férfi is megtalálhatja azt a nőt, aki mellett teljes lehet és nem kell álarcot viselnie?

,, Amikor úgy éreztem megtaláltam azt, akitől megkaphatom a szeretet, a biztonságot, ami kimaradt eddigi életemből, akkor egy hatalmas erő mindent az irányítása alá vesz és mélybe lök. Tehetetlenül, kétségbeesetten zuhanok mélyre magamba, tudom az, aki eddig voltam most vele halt. Nincs visszaút, csak a mélység, ami kivetve hosszú indáit körbezárt és lefelé húz. Nem érdekelt a külvilág, harcot vívtam magammal és érte könyörögtem, testem minden egyes porcikája fájdalmat érzett, amikor arra gondolok nincs már többé.”

Fülszöveg az első részhez: 

Lili kislányként megtapasztalhatta, milyen egyedül maradni. Csak egy valaki volt az életében, aki a legjobb barát és család szerepet is betöltötte. De létezik barátság férfi és nő között? És mi történik ha megjelenik egy másik férfi?

Tudta, hogy megérkezett oda ahova mindig is vágyott, de az élet közbeszól és elvesz mindent. Mégis fel kell állnia, nem tehet mást, mert ő itt maradt. Bele kell törődnie a magányba.

De van kiút a legmélyebbről? Hány tragédiát vagyunk képesek elviselni? És ha a sors visszaadja amit elvett, de nem úgy, mint amilyen volt? Beletörődik a boldogtalanságba, vagy kockáztat?

A kezdet című alkotás rengeteg titkot rejtegetett számunkra, mely a főszereplőink életére is jelentős hatással bír és bírt is. Azonban a Megtalállak lesz az a regény, ami visszaad nekünk minden reményt és talán elérhetjük a boldogságot is.

Sam múltja egy nő, aki valaha a mennyasszonya volt. Miután bekövetkezik a tragédia, a férfinek semmiről sem lesz tudomása, de az ex-mennyasszony mindent elkövet majd, hogy megkeserítse Lili és Sam életét.

Lili teljesen összetör, miután a férfi, aki az életét is rábízta volna nem emlékszik rá. Balesetet szenvedett és évek estek ki Sam életéből. Amanda pedig nem is késlekedett és rögtön behálózta, elhitette, hogy ők ketten boldogságban élnek. Ám amikor a remény teljesen kihunyna, minden rendbe jöhet még.

Sam nem emlékszik Lilire, de első pillantásra észreveszi azt a határozott és bájos kisugárzást, mely körülöleli a nőt. Lassan közelebb férkőzik hozzá és boldog lesz a közelében. De Lili összezavarodik és fogalma nincs arról, hogy mit is kellene tennie. Kísértésbe esik, hiszen mindvégig szerelmes volt a férfibe, de fél attól, hogy mi lesz majd ezután.

Sikerül ismét egymásra találniuk?

,, Lassan táncolni kezdtünk a nem létező zenére, nem számított, hogy a szívem ütemes dobolásán kívül mást nem hallottam. Lehajtottam a fejem, hajának édes mandula illatából mélyet lélegeztem, különös érzés fogott el, az egész testem bizsergett, tudtam, hogy éreztem már ezt az illatot korábban. Vágytam rá, mindennél jobban akartam őt, hogy az enyém legyen, de nem egy éjszakára, hanem örökre.”

Fülszöveg a második részhez:

Sam Davis egy magabiztos sikeres üzletember, megtalálta a szerelmet egy fiatal lány személyében, az élete tökéletesnek mondható. De egy váratlan balesetnek köszönhetően elveszíti emlékeit és a múltba zuhan vissza, ahol régi szerelme csúnyán átverte őt. Amanda Cole ezt ki is használja. Mindent megtesz, hogy Sam emlékeiben a lány végleg eltűnjön.

Sikerül visszatalálnia önmaghoz és az igaz szerelméhez, aki végig ott van mellette, csak ő nem tud róla? Vagy örökre hazugságban marad azzal, aki önző módon magának akarja őt? A múltból előkerülő titkok, nagy küzdelem elé állítják.

Egy férfi küzdelme a szerelemért!

Küzdelem, hogy megtalálja önmagát!

Ez a kétrészes történet felejthetetlen élményt nyújt. Néhol mosolyra késztetett, máshol könnyekre fakasztott. Nagyon szerettem az egészet. Maga az alaptörténet is felkeltette az érdeklődésem, de az írónő annyira jól megfogalmazta és vezette a szálakat, hogy erre semmi panaszt nem is lehet tenni.

,, - (..) Te teljesen más vagy, mint ő. Soha nem mondanék le rólad, történjen bármi.”

Tele volt érzelemmel, megtöltötte a szívemet és szinte a saját bőrömön tapasztaltam mindazt, amit átéltek a szereplők. Sokszor úgy megöleltem volna őket, vagy legalább megsúgtam volna pár információt, hogy tisztában lássanak.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a romantikus műveket. Ugyanis ha kedveled a zsánert, akkor mindenképp bele kell merülnöd ebbe a regénybe. Hidd el, imádni fogod és kétes érzések fognak magukba keríteni. Gyorsan a végére akarsz majd érni, de közben elszomorít majd, hogy már csak pár oldal van hátra!

Nemsokára megnyílik az Imádom a Könyveket könyvtára a bloggerek számára! 

( A kezdet - Publio, 346 oldal, 2017. ; Megtalállak - MyBook, 332 oldal, 2017.)