Tomcsik Nóra: Az új idők hősei - Előolvasás

Először is szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani az írónőnek, hogy esélyt adott arra, hogy elolvashassam az októberi megjelenésre váró könyvét! Jól esik az a bizalom, amit szerencsém volt kapni ezzel a lehetőséggel. Hiszen a regény megalkotója tisztában volt azzal, hogy nem szeretem a történelmi regényeket, bár az ő műveit eddig elolvastam és szerettem. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom ez most sem történt másként.

Történetünk összes tagjaival történt valami. Karaktereink olyan események bűvkörébe kerültek, melyek minden értelemben hoztak számukra egyfajta változást. Lelkileg megrázó, néhol félelmetes, máshol izgalmas cselekményszálat fűzött Tomcsik Nóra a történetébe.

,, A sebhely nem szégyen. Sőt, legyél büszke rá, mert azt jelenti, hogy erős voltál, hogy valamiért megküzdöttél. ”

George és Jacob a háború közepébe csöppen, felrobban az újonnan épített kápolna is. Rengeteg szomorúság éri ott őket, egyfajta csalódottság érzet is társul emellé. George-nak a kötöző-sátorban munkálkodó hölggyel közelebbi kapcsolata alakul ki, ám amikor óriási robbanás előtti állapotba kerülnek, akkor nem tudja kimenteni Christine-t. Viszont súlyos sérülést szenved a férfi. A családja, főleg a legkisebb húga mindenben támogatja és ő sarkallja arra, hogy tartson ki és próbálkozzon felépülni. Mivel az ember bármire képes és bármit el tud érni kellő kitartással és erővel. Vajon sikerül neki?
Ráadásul a férfi számára az is kiábrándító, hogy egy évre eltiltják a papi szolgálata alól és csak reménykedhet abban, hogy visszakaphatja a hivatását majd. Szeret papként dolgozni, segíteni a sebesülteken és a rászorulókon. Legyen az ellenség, vagy a saját katonája. Nem tesz különbséget az emberek között, de talán pont ez lesz az, ami elvágja őt a munkájától?

,, Minden egyes katona után marad egy gyászoló özvegy, félárva gyermekek, elkeseredett szülők, testvérek, szerelmek, akiknek a fájdalma még ismeretlenül is eltörölhetetlen nyomot hagyott George-ban.”

Charlotte alig hogy megcsókolhatta és karjaiba fonhatta az imádott férfit, el is kellett engednie. Csak bízni tud abban, hogy Henry épségben visszatér hozzá és kiteljesedhet az a kötődés, ami közöttük kialakult. Közben igyekszik támogatni bátyját, hiszen a férfi teljesen padlóra került mind lelkileg, mind fizikailag. Lotte bízik abban, hogy George-nak sikerül helyre ráznia az életét.

,, - Nem akarom elveszíteni – suttogta Charlotte. Könnycseppek csillogtak a szemében, és még mindig a hajókat figyelte. – Sosem akartam Sarah és ő közé állni. Lemondtam róla, de még egyszer nem tudok.. – elcsuklott a hangja. Anna magához vonta és szorosan átölelte.
- Visszajön. Hisz te mondtad: mindig megkerül.”

Sarah összekötötte az életét a férfivel, aki igazán megdobogtatta a szívét. Neki és Jacobnak babája fog születni majd. Csak bizakodni tud abban, hogy a gyermekének lesz majd édesapja és semmilyen tragédiával nem kell számolnia majd. Sikerül egyben visszakapnia a férjét?
A bátyjában úgy érzi már nem azt a férfit látja, akit már gyermekkorától fogva. Nem tudja elfogadni azt a szörnyűséget, amit George-nak át kellett élnie. Egyszerűen már nem tudja csak úgy megölelni, rossz érzések kerítik hatalmába, mikor a testvére közelébe kerül. Vajon megváltozik majd ez? Ismét tudja majd olyan szeretettel állni a bátyja mellett, mint régebben?

,, Talán így kellett lennie, talán van, hogy egy nő életében két olyan férfi is lehet, akik között bár ne kéne választania.”

Anna munkája is közel van a háborúhoz. Kétes érzelmekkel látogat haza, tudniillik az a csók, ami közte és George között történt összezavarta egy kicsit. Fogalma nincs milyen nehéz lesz majd meglátogatnia a férfit, fél a fogadtatástól és attól, hogy mibe csöppen majd bele. Tudja, hogy a férfi tiltott gyümölcs számára, bár azt nem mi választjuk meg, hogy ki kelt vágyat bennünk és kit kedvelünk majd meg. Erről csak a szívünk dönthet.

,, Menni fog. Idővel. De ez nem lesz rövid folyamat, és akarnod kell. Fájni fog, de tudom, hogy erős vagy.”

Henry megszökött a fogságból, egy erdőben bujdokolt. Megsebesült, egy patak partjáig jutott el, ahol csak remélhette, hogy valaki rá talál majd. Egy kedves család be is fogadta, ahol felgyógyulhatott és összeszedhette az erejét. Már nem akart semmit, csak hazajutni. Azonban nem az történik mindig amit mi szeretnénk, igaz? Sokszor az élet és a sors máshogy dönt, újabb akadályt gördít az utunkba.

,, Sarah volt a régmúlt eszménykép, akiért rajongott, akiért számtalanszor képes volt bolondot csinálni magából. Charlotte más volt. Ő a menedéket, a vigyasztalást, az életet jelentette, akkor, amikor a legtöbb szenvedést kellett kiállnia. Ha csak néhány perc adatott is meg, amikor megcsókolhatta és megölelhette a lányt, mégis ennek a kis időnek az emléke adott erőt neki minden egyes nap.”

George talál egy fotót, melyen érdekes felfedezéshez jut majd. Megosztja gondolatait Annával, aki rögtön szükségét érzi az igazság megismerésének. Olyan dolgokba ártja bele magát, melyek hatalmas veszélybe sodorhatják őt is és azokat is, akiket szeret. Egy kolosszális kalandba csöppenek bele mindannyian, ahol nemcsak az izgalom tartja fenn a figyelmet, de számos alkalommal kerülnek élet-halál helyzetbe is majd.

Vajon Anna mennyire mélyre ássa magát az igazság felfedésébe? Ki Henry valójában és milyen árat fizet majd azért, hogy mindezt megismerhesse?

,, A tükörből egy sápadt, kimerült arc nézett vissza rá. Egy fiú, aki a birtokukon lakott, akivel gyerekként néha együtt játszottak, haldoklott, és ő mellette ült, fogta a kezét, beszélt hozzá, vigasztalta. Alig ismerte, mégis, miután lezárta a szemeit, mintha belőle is meghalt volna egy darab. Úgy dolgozott, mint a gép, megállás nélkül és szakadatlanul, hiába intették óvatosságra, ő egy percig sem tétlenkedett. Ha semmi tennivalója nem akadt, a lelkében szüntelenül kavargó gyötrődés elhatalmasodott rajta.”

Háború, bosszúvágy. Minden érzelem megjelenik a műben és egy olyan regényt alkot az olvasó számára, mely teljes mértékben ámulatba ejt. Néhol megijedtem attól ami rájuk várt, míg máshol támogattam lélekben őket, hogy túléljék és kibírják amit a sors az útjukba sodort.

Imádtam. Alig várom, hogy az újabb részt is olvashassam.
Egy szenzációs alkotás, mely nemcsak történelmi, de romantikus és kalandvágyó könyvmolyok kedvencévé is válhat. Szerintem ez a regény mindhárom zsánert körülöleli.
Zseniális, lenyűgöző, érzelmekkel teli! Csak ajánlani tudom mindenkinek!

,, Az, hogy jó vagy rossz ember válik belőled, csupán döntés kérdése. Nem számít miket éltél át, csupán az, mit választasz a kínálkozó lehetőségek közül.”

Fülszöveg: 

A háború borzalmai közepette George-ra komoly küzdelmek várnak, melyek lassan meghaladják a fiatalember erejét, ráadásul sikerül kivívnia elöljárói ellenszenvét is. Vissza kell találnia egykori céljaihoz és hitéhez, miközben egy súlyos titok felszínre kerülése mindannyiuk életét felforgatja.

A háború közepette egyre nyughatatlanabb Anna Stewart nyomozásba kezd, hogy helyére tegye a múlt darabkáit, azonban olyasmikre bukkan, amik veszélybe sodorhatják sokuk életét. Hamarosan a világ túlsó felén találja magát, és akaratlanul is súlyos intrikák és összeesküvések részesévé válik. 
Miközben a világ két felén a szereplőkre komoly harcok várnak, új szövetségek és szerelmek szövődnek, felbukkannak régi barátok, de ellenségek is.

(Magánkiadás, 686 oldal, 2018)