Csabai Márk: Így öltek ők - A tíz leghírhedtebb magyar sorozatgyilkos az elmúlt száz évből

polish_20200623_070529450.jpg

Az írótól már számos könyvet olvastam, azonban már a könyv beszerzése előtt tudtam azt, hogy ez a kötet most más lesz. Minden értelemben. Hiszen ebben a műben valójában nem is Csabai Márk megfogalmazása, stílusa az, ami hatással van ránk – olvasókra -, hanem az eddig háttérben húzódó kutatás, s annak a velünk való megismertetése kapja a hangsúlyt.

Az Így öltek ők című albumban az író tíz sorozatgyilkost szedett össze, akiket valami oknál fogva érdemesnek talált arra, hogy kiemelve őket a tömegből belepillanthassunk azok előéletébe, módszereibe.

Őszintén megmondom, hogy az általam elolvasott vélemények megoszlása miatt egy picit elbizonytalanodva kezdtem bele, de mivel Csabai Márktól eddig csak színvonalas alkotásokat ismertem meg, így ez sem szegte kedvem.

Nem mondom azt, hogy tökéletesen elégedett voltam az író munkájával. Azonban egyáltalán nem volt annyira gyenge, mint azt többen is kifejtették. Igen, lehetett volna jobb némi odafigyeléssel, de mégis, engem személy szerint lekötött és kíváncsian vetettem bele magam mindegyik gyilkos bemutatásába.

Mellesleg miután a könyv helyett kapott a polcomon, nem én voltam az, aki először belekezdett. A barátom mindenáron szeretett volna beleolvasni, mert őt pont az ilyen gyilkossági, valóságon alapuló kötetek érdeklik – végül a belepillantásból az lett, hogy végig olvasta, s összességében egészen pozitív véleménye kerekedett ki az egészről.

A kötet összbenyomását tekintve, szerintem összeszedett alkotás lett. Bár bevallom, hogy sokkal jobban élveztem volna kicsit másként.
Például, ha az egyes gyilkosságok archív felvételei nem a kötet végén kaptak volna helyet, hanem az adott gyilkos bemutatása után. Vagy ha a gyermekkori és előéleti információ mennyiség csekélyebb lett volna – ezek helyett sokkal szívesebben olvastam volna még mélyrehatóbban a gyilkosságokról.

Csabai Márk rengeteg olyan sokkoló esetet szedett össze, amiktől többször is elállt a szavam. Brutális kivégzéseket is megismerhettünk, a szó szoros értelmében. Az 1900-as évektől egészen napjainkig jutottunk el. Férfi és női gyilkosok egyaránt. Mérgezések, erőszakok, csonkítások.

Felkavart! Sokszor éreztem, hogy képtelenség az, amit a szavak összeállva mondani akarnak. Tényleg léteznek ennyire kegyetlen emberek, akik élvezetet látnak a másik megölésében? Valóban lehet ezt szinte hobbiként űzni? Mennyire betegek az emberek?

Rengeteg plusz tájékoztatást kaptam, több olyan gyilkost is megismertem, akiről még soha nem hallottam azelőtt.

Azt hiszem, hogy Csabai Márk nem azért írta meg és járt utána ennyi mindennek, hogy az emberek állát a földről kaparja fel – bár azt hiszem, hogy ezt is elérte. Hanem azért, mert kevés olyan kötet van, ami hitelesen és hűen mutatja be számunkra a valódi gyilkosokat.

polish_20200623_083402201.jpg

Akárhol hallunk vagy olvasunk egy gyilkosságról, mindig csak az igazságszolgáltatás és az áldozati oldal szemszögét ismerjük meg. Azonban az író sokszor azért hagyta ott az egyes momentumokat a személy múltjával kapcsolatban, hogy lássuk az összefüggéseket és egy kicsit az ő oldalát is megérthessük.

Elítélendő minden egyes gyilkosság, vagy akár csak gyilkossági kísérlet, de mi, emberek, sokszor anélkül megbélyegzünk másokat az általunk ismertek tekintetében, hogy tudnánk lelkileg vagy szellemileg az a személy rendben van-e. Nem azt mondom, hogy szemet kéne hunynunk a dolgok felett, vagy csupán elengedni a fülünk mellett, mert igenis, meg kell büntetni a másikat, de ugyanakkor lényeges az is, hogy megértőek legyünk velünk szemben és ne aggassunk rájuk ismeretlenül címkéket.

Csabai Márk megmutatja az érem másik oldalát is, ráadásul felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy mennyi olyan lényeges hiányosságunk van a mindennapokban, amikkel nem vagyunk tisztában.

Az író ebben a műben egy másik oldalát mutatta meg. Biztos vagyok abban, hogy kitartás nélkül nem sikerült volna összeszednie ennyi mindent, és ily módon elég tárni.

Összességében megosztó albumnak bizonyult az én szememben, tekintve az író eddigi köteteit. Szédületes és megrendítő is volt, majdhogynem páratlan – rá fért volna még egy kis csiszolás. Mindent összevetve szenzációs és félelmetes élményként is maradt meg bennem.

S ezek után is izgatottan fogom várni az író regényeit!

polish_20200601_085012142.jpg

Fülszöveg:

Tudta, hogy sorozatgyilkosok nem csak az Egyesült Államokban élnek, és nem is torz, hollywoodi agyszülemények? Tisztában van azzal, hogy hazánk számtalan hírhedt halálosztót adott a világnak, akik közül többen is világhírnévre tettek szert? Nem túlzás azt állítani, hogy a sorozatgyilkosok most is köztünk járnak, lesben állnak, és várják a lehetőséget „mesterművük elkészítésére”.
Csabai Márk, a közkedvelt krimiíró, hosszas kutatómunka után ebben a lebilincselő albumban gyűjtötte össze Magyarország tíz leghírhedtebb tömeg- és sorozatgyilkosának történetét az 1900-as évektől egészen napjainkig, fényképekkel és korhű tudósításokkal. A könyv megmutatja, hogyan vélekedett a kor embere és az akkori sajtó a bádoghordóba zárt női holttestekről, vagy éppen a tiszazugi arzénes asszonyokról, a hurkos-, esetleg a martfűi rémről…
Mindez megtudható ebből a vérfagyasztóan izgalmas albumból!

(Álomgyár, 2019)