Brittainy C. Cherry könyveivel már többször szemeztem, azonban egy kedves barátnőm, a Kitablar-os Barby hatására kezdtem bele ebbe az alkotásba. Ő győzött meg arról, hogy érdemes megismernem az írónő munkásságát, s úgy érzem, hogy ez a mű tökéletes kezdete volt a vele való kapcsolatomnak.

Ha az embernek van valakije, aki elkapja, amikor zuhanni kezd, már szerencsésnek és boldognak mondhatja magát.

* Külcsín, első benyomás:

A szív ritmusa című mű borítója gigászi pontossággal fejezi ki a történetet. Elsősorban a regény egyik kiemelkedő karakterét ismerhetjük meg róla – látszódik a külcsínen lévő alakon, hogy teljes szívből zenél, és minden rezdülésével szeretné megosztani a belőle áradó ritmust valakivel (velünk, olvasókkal). Másrészt felhívja a közönség figyelmét, mert odavonzza az emberi szemet, a fülszöveg elolvasása után pedig képtelenség nem belekezdeni és engedni a belőle áradó erőnek.

Brittainy C. Cherry sajátos és egyedi stílussal rendelkezik. Az oldalak rengetegéből árad a szeretet, az adni akarás – talán pont ezért éreztem azt olvasás közben, hogy szeretve vagyok, hogy ez a mű üzenetet próbál átadni nekem – tanítást, bölcseletet az életemre való tekintettel.

Az igazi elfogadás azt jelenti, hogy az ember megtanul újra élni.

* Történet:

Főszereplőink Jasmine és Elliott.

Elliott egy vékonyabb testalkatú srác, aki folyamatosan szaxofonozik az utcán – ezzel is a zene szeretetét adva másoknak, és megmutatva a benne rejtőző szenvedélyt.

Jasmine imád énekelni gyerekkorától kezdve él-hal a soul-ért, azonban az édesanyja más műfajban szeretné híressé tenni őt.

Egy iskolába járnak, de egy kósza véletlenig, amíg a pillantásuk nem fűződött össze az utcán, nem is fedezték fel azt, hogy mennyi közös van bennük. Ám ez a bolyongó minutum elég volt ahhoz, hogy egybeforrjon a lelkük és a szellemiségük is egyaránt.

Jasmine minden alkalommal elmegy, hogy hallhassa a fiút – így próbálva közeledni felé. Ráadásul a lány közbenjárásával a fiút már nem is bántják annyira az iskolában, kevesebbet lökdösik, nem okoznak neki annyi lelki és fizikai sérülést – ámbár ezért a lánynak tennie kell, de úgy érzi, hogy megéri a fiú nyugalmáért. Elliott mindig is megpróbált kiállni nővéréért és az egész családjáért, de gyengesége miatt sosem sikerült felül kerekednie társain – ez a tény pedig egész életében társa lesz.

A lánynak édesanyja hírnévre vágyása miatt el kell mennie a városból – pont akkor, amikor igazán talált egy társat, amikor úgy érezte, hogy nincs egyedül, amikor igazán erősnek érezte magát ahhoz, hogy beváltsa a soul-hoz köthető álmait. Ugyanakkor Jasmine életében fontos kérdéssé nőtte ki magát az, hogy merjen csalódást okozni édesanyjának? Elég határozott és biztos magában ahhoz, hogy ellenszegüljön?

A fiúnak a lány utazása után megváltozott az élete. Az iskolában továbbra is bántalmazták, kiközösítették és tönkretették. Viszont akkor hullott teljesen atomjaira, amikor egy véletlen tragédia bekövetkeztével elvesztette életének egyik jelentős szereplőjét.

Elliott saját magát hibáztatja – gyenge és gyáva volt, túl hamar feladta, tovább kellett volna küzdenie -, ezért hatalmas változáson megy keresztül. A külső és a belső is mássá válik. Izmokat növeszt, a lelke kiüresedik. Már nem zenél. Elvesztette azt a ritmust, ami eddig lélegzethez jutatta. Már szinte csak bambán ver a szíve. Alig él.

Idővel, rengeteg szívfájdalom árán, megtanultam a legnehezebb leckét, amit az élet egy gyereknek kínálhat: a szeretetet, bármennyire erőlködünk is, nem lehet kicsikarni magunknak senkiből. Senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy szeressen bennünket, hogy büszke legyen ránk, vagy hogy törődjön velünk. Egy dolgot irányíthatunk csak valamennyire: a saját szívünket. És ha szerencsénk van, rájöhetünk arra is, hogy milyen ritmusra dobog.

Jasmine egy szörnyű időszakon van túl. Ott hagyja édesanyját és a hírnév megvásárlásához való tennivalókat. Vele nem is foglalkoztak. Fogdosták, levegőnek nézték, mintha egy luxus cikk lenne, amiről mindenki dönt, de senki sem hallgatja meg, hogy ő mit akar.
Hazatérése után próbál visszatérni abba a kerékvágásba, amibe az utazás előtt volt.

Akaratlanul is szembe találkozik egykori szerelmével.
Azzal a csupaszív sráccal, aki támogatása és érzései kifejezésére egy kulcsot adott neki.
Egy kulcsot, ami azt jelképezi, hogy nála bármikor menedékre és biztonságra lelhet.
De Elliott már nem az a fiú, aki akkor volt. Megerősödött a teste, az edzés lett az egyik legfontosabb dolog az életében – a zene már nem része ennek. Ez a férfi vad, nyers és álarcot hord.

– Te vagy a legkedvesebb zeném – suttogta. Aztán felnézett rám az őzikeszemével, és egy apró mosoly jelent meg az ajkai körül. – Mindig is te voltál.

Vajon sikerül Elliott-nak levetnie a saját magára aggatott jelmezt, s szembe néznie önmagával? Jasmine-nek sikerül ezúttal a szívére hallgatnia, hogy ne veszítse el a férfit és a soul-t sem?

* Összességében:

A szív ritmusa című mű egy bámulatos, szívet szaggató történetet foglal magába. Két reményvesztett lélek megismerkedését, az élet adta borzalmak átvészelését mutatja meg nekünk.

Többször éreztem fájdalmat közben.
Fájt az, hogy Jasmine-nek egy ilyen anya mellett kellett felnőnie – aki próbálta a lányára erőltetni a saját álmait, nem törődve az ő álmaival, vagy azzal, hogy mi mindenen kell ezért keresztül gázolnia.
Fájt az, ahogy Elliott-tal bántak – a sértegetések, a verések.. minden egyes alkalom, amikor sérelem érte őt.
Fájt az, hogy el kellett szakadniuk egymástól, s közben mindkettejüknek torkot szorongató történéseken kellett átmenniük.
Fájt az, hogy az újbóli találkozás alkalmával a keserűség és a sötét űr a lelkükben elnyomta azt a mérhetetlen szeretetet, amit egymás iránt éreztek egykoron.

Mert az ő szemében én voltam a sztár, az éjszakai égbolton ragyogó legfényesebb csillag.

Ugyanakkor boldoggá is tett.
Boldog voltam, mert Jasmine – bár hatalmas áron – felfedezte azt, hogy nem szabad mindenkit önmagunk elé helyezni, még ha az a személy, az édesanyánk is. Mindig a szívünkre kell hallgatnunk, így kevesebb „mi lett volna, ha” mondatok törnek fel bennünk egy bizonyos idő eltelte után. Így lehetőségünk van arra, hogy megvalósítsuk az álmainkat.
Boldog voltam, mert Elliott – habár a lehető legrosszabb módon – észrevette a lelkében rejlő dallamokat és megannyi borzadály után képes volt kiadni mindazt, ami felgyűlt benne.

Igazi érzelmi kolosszust éltem át Brittainy C. Cherry-nek hála. Szerettem minden egyes sorát!

Ajánlom az igazi romantikus történetek kedvelőinek, mert A szív ritmusa nem egy mindennapi, százszor olvasott sztorit mesél el nekünk!

Fülszöveg:

Amikor először pillantottam meg Jasmine Greene-t, olyan hatással volt rám, mint a hűs, simogató esőcseppek egy forró napon. Én voltam a félénk, visszahúzódó zenész, ő az iskola koronázatlan királynőjeként tündökölt. Nem volt bennünk semmi közös, csak a zenénk és a szívünket gyötrő magány.
Volt valami a szemében, ami azt sugallta, hogy a mosolya nem mindig őszinte. Volt valami a hangjában, ami megadta nekem a reményt valamire, amire mindig is vágytam.
Aztán egyszer csak eltűnt az életemből. Gyorsan és váratlanul, akár egy villanás.

Egy örökkévalóság után újra találkoztunk. Ott állt előttem a New Orleans-i utcán.
Megváltozott. Akárcsak én. Hideggé tett bennünket az élet. Keménnyé. Elszigeteltté.
De bármennyire is különböztünk egymástól, a darabokra tört lényem meglátta benne a magányosságot. Visszajött, és én tudtam, hogy többé nem engedem el magam mellől.

(Libri, 2019)