Balogh W. Orsolya: A 13.csillagjegy - A zodiákus lány 2.

 picsart_01-27-09_34_37.jpg

Az írónő első könyvét még tavaly márciusban volt szerencsém olvasni, ami többféle érzelmet váltott ki belőlem. Soha nem voltam az a típus, akihez közel áll az asztrológia, a különböző horoszkópok világa. Ennek ellenére A zodiákus lány egy új galaxisba kalauzolt el, amiben mindezek jelentős szerepet kaptak, illetve átláthatóan voltak tálalva az olvasó számára.

Balogh W. Orsolya második kötete több rétegben is felülmúlta A zodiákus lány első részét. Történetvezetésben sokat fejlődött az írónő, emellett sokkal grandiózusabban fogalmazta meg és tárta elénk a maradék csillagjegy személyiségrajzát, viselkedését.
A 13. csillagjegy méltó folytatása A zodiákus lánynak, a szó legszorosabb értelmében!

Kíváncsian vártam, hogy az írónő ezúttal hogyan forgatja a szálakat, milyen kapcsolati elemmel körítve kerülnek majd felszínre a maradék csillagjegyet képviselő férfiak. Ezúttal is ütős regényt alkotott meg, ami teljes mértékben olvastatja magát!

Isis személyiségét, viselkedését, érzelmi életét már az előző kötetben megismerhettük, azonban mindezek ebben a kötetben is nagy mértékben bővülni fognak. Aminek következtében továbbra sem fogjuk tudni főszereplőnket egy csillagjegyhez sem besorolni, azonban ebből a kötetből kiderül majd, hogy ő hova is tartozik valójában.

- Nem hazudsz.
- Miért hazudnék?
- Mert az emberek gyakran hazudnak. Nem tudnak meglenni hazugságok nélkül.

A történet ott folytatódik, ahol legutóbb abbamaradt: a nő egy állatorvosi rendelő vezetője, továbbra is az állatok gyógyításában keresi a boldogságot. Miután elvesztette Lev-et, a férjét, a menedéket is a munkájában leli és még inkább munkamániásként éli a mindennapjait.

Egyik alkalommal egy sebzett tigrishez hívják, aki egy gazdag és híres férfi portáján él társával. Hallottak arról, hogy a nő szót ért az állatokkal és akkora vehemenciával képes segíteni rajtuk, ami másra nem jellemző. Isis vonakodva, de beleegyezik abba, hogy megnézze az állatot és ellássa.

A látogatás nem úgy sikerül, ahogy azt gondolnánk. A tigris mancsának kezelése után, a férfit is kezelésben részesíti. Talán a benne tomboló gyász miatt, talán az elvesztett férfi által hagyott űr miatt ellenállhatatlan vágyat érzett az állatok gazdája iránt.

Az egyszeri testi kapcsolatból lassanként több lett, azonban Isis mégsem érezte boldognak magát teljesen. A férfi mindent a nő lábai elé tett, rendelkezett elég vagyonnal ahhoz, hogy ezt megtehesse. Isis egy valódi állatkórház tulajdonosává és vezetőjévé válhatott a férfi által. Azonban a köztük levő különbségek és más tényezők miatt is búcsút kell inteniük egymásnak.

A nőben olyan erősen és akkora mennyiségben tombolnak az érzelmek, hogy felkeres valakit, aki segítséget nyújthat számára a jövőjével és az életével kapcsolatban. A jósnő oly módon próbál irányt mutatni neki, ami egyszerre lehorgasztja és megdöbbenti a lányt.

Az összes csillagjegy képviselőjével találkoznia kell ahhoz, hogy megtalálja az igazi boldogságot. Minden egyes jegy szülöttjével kalandba kell bonyolódnia, fájdalmat kell éreznie ahhoz, hogy elérjen ahhoz az egyhez, aki a nagy Ő lesz számára. Ám ez rengeteg csalódással, lemondással és időbe telik számára.

Azonban azt elfelejtették közölni vele, hogy döntésre kényszerül majd, ami befolyással lesz a további életére.

Isis minden férfival újabb dolgokat élt meg, mindegyik adott hozzá egy kicsit, de el is vett belőle. Féltettem egy kicsit, mert mi történt volna akkor, ha a sok pofontól annyira instabillá válik, hogy nem hisz a boldogságban? Féltettem attól, hogy elég erős-e mindehhez.

A történetnek több fő kérdése is van, amik szinte alappillérként szolgáltak a műnek. Vajon a boldogság elérhető? Tényleg a csillagok mondják meg, hogy kiben lelhetünk igazi társra? Hány csillagjegy van valójában?

Magához ölelt és a fejemet csókolgatta. Ugyanúgy szenvedett, mint én. A víz csobogásával együtt sírtunk, és búcsúztunk, egész éjszakán át, mert nem mondtuk ki a szakítást, de jól tudtuk, hogy mi fog történni, mert csak egy út maradt számomra.

A 13. csillagjegyben is jelentős szerepet kapott az ezotéria világa. Erre építkezett Balogh W. Orsolya, s oly módon éreztette a jegyek közötti különbséget, amit csak a sorok mögött érthettünk meg igazán.

Összességében úgy éreztem, hogy egy kicsit rólunk is szól. Mi is arra tesszük fel az életünket, hogy keressük a boldogságot, miközben több pofon csattan az arcunkon. Mi is a csalódásból építkezünk, s bízunk abban, hogy valahol a világban van egy személy, aki pont nekünk rendeltetett. Mi is ezeket a harcokat vívjuk meg nap, mint nap. Mi is néha elvesztjük a reményt, de aztán valami mégis ad egy löketet nekünk.

A zodiákus lány és a 13. csillagjegy című mű is olyan alkotás, ami kalandra hívja az olvasót, tükröt tart elénk. Élveztem a történetet, mert kalandos volt. Egy igazán letehetetlen alkotás!

Az erotika csak kísérőként vett részt a műben, nem ez kapta a kiemelkedő szerepet. A könnyedség mellett tanulságosnak is tartom, épp ezért ajánlom mindenkinek!

 img_20200126_205001-01.jpeg

Fülszöveg:

Vajon melyik csillagjeggyel alkothatunk tökéletes párost? Segít-e az asztrológia és a személyes horoszkóp abban, hogy végül ráleljünk lelkünk másik felére?Kijátszhatjuk-e a sorsot, hogy a kezünkbe vegyük az irányítást?

A zodiákus lány főszereplője, az egyiptomi származású, Amerikában élő Isis továbbra is eltökélten keresi a boldogságot. Egy tragédia árnyékában az élete megint különös fordulatokat vesz, immár egy állatklinika vezetőjeként újabb férfiak kerülnek az útjába, velük kalandozik el a szex világában.
Megismerkedik az Oroszlán jegyű maffiózóval, aki kétes üzletekből szerzi a vagyonát, és nagyvonalú adománnyal lendíti előre a nő karrierjét. A Mérleg jegyű neves festőművész igaz szerelme a végállomást jelenthetné számára, a kapcsolat mégis drámai véget ér. Bánatában egy Skorpió jegyű gátlástalan bártulajdonos hálójába kerül, aki nem retten vissza a kegyetlen bosszútól sem.
Talán egy váratlan utazás hozhatja el Isis számára a megnyugvást és boldogságot…

(I.P.C., 2019)