Mivel a Rongybabát több, mint két éve olvastam, volt bennem némi félelem a második résszel kapcsolatban a hiányos emlékeim miatt. Azonban a Hóhérban sok visszautalással találkoztam, aminek a segítségével újra fel tudtam eleveníteni azokat. Viszont mindenképpen javaslom, hogy a Rongybabával kezdjétek az olvasást, mert amíg a Hóhérban történtek egy különálló eseményt ölelnek fel, addig a legtöbb szereplő ugyanaz és a közöttük lévő kapocs csak akkor lesz egyértelmű, ha az első résszel kezdetek.

Különös viszony alakult ki köztünk a könyvvel. Vártam, hogy az első rész fog folytatódni, tehát Wolf újra színre lép, és a már börtönben lévő Rongybabás gyilkos is erős szerepet kap majd. Ez sajnos nem történt meg, viszont most megkaptuk főszereplőnek Emily Baxter nyomozót, aki ezelőtt leginkább a „háttérben” vett részt a munkálatokban.

Meg kell hagyni, hogy a pörgés, az akció, az állandó feszültség folyamatos volt. Rengeteg áldozata volt a Hóhérnak, amelyek nem kevés esetben meghökkentőek voltak. Váratlan szituációk és meglepetések érik az olvasót és, ha mindez nem lenne elég, az író egyedi stílusba burkolva lepi meg az olvasókat váratlan helyzetekkel. Összességében tetszett a Hóhér, számomra azonban csak a könyv felétől vált letehetetlenné, így, aki hasonlóan érez, mint én, annak mindenképpen azt javaslom, hogy adjon egy esélyt a könyvnek, mielőtt félretenné.

Számos cselekményt szolgáltatott, rengeteg gyilkosság volt, amelyek mind kegyetlenek és brutálisak, de valahogy nem voltak eléggé kiforrottak, vagy talán túl gyorsan következtek a halálesetek és kevés volt az idő, hogy megemésszem, és bármilyen érzelmet váltson ki belőlem. Igen, azt hiszem leginkább ez volt a problémám, nem kaptam elég időt arra, hogy reagálni tudjak az eseményekre érzelmileg, mert mire eljött volna ez a pillanat, hogy sokkoljon, addigra már érkeztek a következő áldozatok.  

Sokan nem szerették Wolf stílusát, én azonban kifejezettem megszerettem, ezért is hiányzott a második részből, ellenben Baxter személyisége nem váltott ki belőlem szimpátiát, illetve a megjelenő karakterek, mint Rouche sem került közel hozzám, csupán a történet végére éreztem egyfajta szimpátiát, amikor az író megpróbált a lelkemre hatni a vele kapcsolatos események által. Curtis szintén ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem, eleinte őt elkönyveltem egy kényeskedő szereplőnek, ez idővel valamicskét változott, ahogy egyre jobban megismertem a történetben, de nem lett kedvenc. Egyedül Edmunds volt az, akit kifejezetten kedveltem, holott nem kapott „hatalmas” szerepet ebben a részben.

Történet:

Emily Baxternek vannak titkai, amiket félve őriz. Most, hogy Wolf eltűnt csak abban bízhat, hogy Masse, azaz a Rongybabás gyilkos sérülései maradandóak lesznek, és soha nem derül fény arra, hogy mi is történt valójában a tárgyalóteremben.

A főfelügyelőhöz két ember érkezik, Curtis az FBI-tól és Rouche a CIA-től. A látogatásuk célja, hogy bevonják a nőt egy nyomozásba. Van egy újabb gyilkos, aki üzeneteket hagy az áldozatokon. Emily eleinte szkeptikus, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg olyan elmebeteggel találta szembe magát, akik Lethaniel Masse „munkásságát” utánozták. Most viszont úgy tűnik, hogy valóban egy őrült személyiséggel állnak szemben. Az első áldozat mellkasába belevésték a csali szót és, ami leginkább arról árulkodik, hogy ezzel a felügyelőnek akartak üzenni, az áldozat neve; William Fawkes. Curtis és Rouche mindenképpen elakarnak menni a börtönbe, ahol jelenleg a Rongybabás gyilkos éli mindennapjait. Azonban Baxternek nagyon nem fűlik a foga, hogy újra szembenézzen vele, de nem marad más választása és csatlakozik a két ügynökhöz.

A börtönben azonban nem kis meglepetés éri őket, amely majdnem a halálukat okozza. Innentől fogva már Baxterben sem marad semmi kétség, hogy egy őrülttel van dolga, akit nagyon-nagyon komolyan kell venni.
New Yorkba utazik Curtissel és Rouchal, hogy minél előbb megoldják az ügyet és leszámoljanak a gyilkossal. Ám az igazán komoly esetek még hátra vannak, és egyáltalán nem könnyítik meg a nyomozás menetét. És lássuk be, a csattanó a könyv végén, igazán arcul csapja az olvasót.

 Fülszöveg: