Első pillantásra úgy éreztem, hogy meg kell ismernem Emilly Palton alkotását. A zárt csoportjában már volt szerencsém belekóstolni, s ezek csak még inkább kétségtelenné tették számomra, hogy szeretném elolvasni a Néma bűnöket.

A történet teljes egészében az írónőről szól. Mindarról, amin keresztülment, s mindazokról az érzelmekről, amelyek keringtek benne. Úgy vettem elő a művet, hogy tudtam hatással lesz rám. Lehet, hogy dühös leszek vagy sírni fogok, de semmiképpen sem hagy impulzus nélkül. S ez be is bizonyosodott!

Hazudunk mindenkinek, még saját magunknak is, egészen addig, míg el is hisszük, hogy ezek mi vagyunk. Magára vesz az ember egy maszkot, melyet mindig, minden körülmények közt fent kell tartania. Nem szabad senki felé semmilyen érzelmet kinyilvánítani, csak és kizárólag a felvett álarcot láthatja mindenki. Az embernek meg kell keményítenie a szívét, a lelkét, elméjét, mindenét. Keménynek kell lenni kívül-belül, mindenhogyan, ahogy emberileg ez lehetséges. Csak így lehet túlélni.

A mű megvásárolható itt a NewLine kiadó webshopjában!

Az írónő kezdetben bevezet minket abba a világba, ahol a mindennapjait élte. Ám ezelőtt bemutatja nekünk az otthonát, a szüleit. Hogy hogyan éltek és hogyan várták a harmadik gyermek megszületését, akit mindenképp fiúnak szerettek volna, azonban a sors áthúzta a számításaikat. Emellett Emilly Palton természetére is fény derül, illetve bekukkanthatunk a személyisége rejtekeibe is.

A következőkben megismerhetjük Kati és Orsi – a két nővér - elköltözésének történetét, azonban előtte bemutatkozik előttünk – a lányok barátai - Ricsi és Matyi is. Hogy hogyan és miként csöppentek bele kicsiny családjuk berkeibe.
A lány Ricsihez kapcsolódó érzéseit is megismerhetjük, akit Lili szinte a bátyjaként szeretett. Rengeteg pozitív tulajdonság kiderül a műből róla, s az is, hogy a lány hogyan tudta túl tenni magát a fiú elvesztésén.. vagy inkább nem is túltenni, hanem egyszerűen elfogadni. Minderre egy egész fejezetet szánt Emilly, amit egyszerűen könnyek nélkül nem lehet elolvasni.

Számunkra, akik akkor ott voltunk, nem volt más, csak maga a fájdalom. Az elhagyatottság, üresség, hitetlenség érzése. Megtörve, megalázkodva könyörögtünk a csodáért, apró reményért, bármiért, mely tudtunkra adja, hogy ez csak egy rossz álom, melyből nemsokára felébredünk. Mégis a szívünk mélyén éreztük, tudtuk, hogy ez nem más, mint maga a valóság. Nekünk ennyi maradt. Ez maradt meg, és még egy valami. A kérdés, mely mindannyiunkban ott van: miért? Egyetlen kérdés, melyre keressük a választ, tán majd’ egész életünk folyamán, de az nincs. Mert tán nem is létezik.

Az írónőnek olyan családban kellett felnőnie, ahol a szülők nem törekedtek arra, hogy megdicsérjék gyermekeiket. Soha sem ölelték meg őket csak úgy, vagy adtak egy puszit a fejük búbjára.. Sosem fejezték ki igazán az anyai és az apai szeretetet, egyszerűen csak tengődtek gyermekeikkel a nagyvilágban, mintha ez lenne a megszokott. Bár talán nekik ez is volt.. azonban ahogy az összes gyermek, úgy Lili is hiányolta a szüleiből áradó figyelmet, odaadást, támogatást.
Na jó azért kapott valamit.. a szülők megbüntették lányaikat, ha rossz fát tettek a tűzre. Főleg a két nővért, ám miután a lány egyedül maradt gyermekként a családi fészekbe, azután minden figyelem ő rá irányult. Csúnya szavak kereszttüzében találta magát. Lili egész gyerekkorában nem kapott szeretetet vagy egy jó szót, legalábbis anyjától és apjától semmiképp.

A későbbiekben megtudhatjuk, hogy Orsi és Kati elköltözésük után hogyan éltek. Milyenné vált a legkisebb lánnyal történő kapcsolatuk, illetve a szülőkkel is.
Porondra kerül Lilinek az iskolához kötődő viszonya, főként az osztálytársaival és osztályfőnökükkel karöltve. A lánynak akkoriban egy-két barátján kívül senkije sem volt, azonban talán aki az első adandó alkalommal hátba támadta, az nem is mondható annak. Számos dologra fény derül, s a szülei is itt mutatják ki igazán foguk fehérjét.

Elcsattant az első pofon. Erre az egyre emlékszem, a többire meg már nem. Ez még fájt, a többi pofont, ütést, rúgást már nem éreztem. Az agyam valahogy kikapcsolt, és tényleg azon rimánkodtam, hogy ezt éljem túl. Összegömbölyödtem, hogy valamennyire védjem magam, aztán már csak arra eszméltem, hogy ott fekszem a saját mocskomban, miközben apám, még mindig csépelt. Mondják, hogyha ütik az embert, akkor egy idő után már nem érzi a fájdalmat. Addig nem hittem, hogy így lehet, de saját magamon tapasztalhattam meg.

Lili kapott egy kis örömöt, mikor közel került legújabb szomszédaihoz. Ekkor csöppent bele az olvasás mélységeibe is, ahová a realitás elől menekült. Ebben érezte a mentsvárat, ahol a lelke megpihenhet. Azonban az új baba érkezésével Gézáék is tovább álltak, így máshonnan kellett könyvet szereznie..

Az olvasó számára is nyilvánvalóvá válik, hogy milyen lehet egy fiatalkorú lánynak, amikor senki nem hisz neki. Amikor olyan dolgokat akarnak ráhúzni, melyek egytől egyig hazugságok, azonban nincs senki, aki kiállna mellette – vagy épp igen?
Megdöbbentő végig olvasni ezeket a sorokat és közben nehéz is nem eggyé válni azokkal az érzelmekkel, tettekkel, amik az orrunk előtt lezajlanak s mi csupán egy apró szösszenetet láthatunk belőle.

Félelem. Az érzés, mely lassan, hangtalanul közelített. Alattomosan lopta be magát a szívembe, lelkembe. Nem hagyott maga után mást, mint gyötrő némaságot, ürességet, sötétséget. Féltem, rettegtem. Féltem mindentől és mindenkitől, nem bíztam meg senkiben. Rettegtem a másoknak oly kedves, ám számomra siralmas reggeli ébredésektől. De minden egyes áldott nap felébredtem, és ébredt velem együtt a megnyomorított lelkem, a sajgó szívem, a darabokra tört álmaim, szertefoszlott reményeim. Minden ébredt, amit nekem szántak.

Az utolsó fejezetekben Lili ballagását kísérhetjük figyelemmel ami – talán nem is meglepő -, nem egy átlagos alkalomként zajlik le. Valamint megismerhetjük az első szerelem ízét is, a lány szemszögéből.

Őszintén bevallom, hogy nem egy ilyen horderejű történetre számítottam. Tisztában voltam azzal, hogy memoár, azonban az az impulzus, amit éreztem a mű olvasása közben engem is megijesztett.
Átéreztem mindazt, amin Emilly Palton élete átívelt. Sokszor éreztem dühöt, kétségbeesést, ám a könnyeimet se vetettem meg.

A lelkem ezer darabra tört, és legszívesebben ordítottam volna, hogy ez nem igaz, minden egyes szava hazugság. De nem tettem semmit. Megbénított a düh, a félelem. Továbbra is álltam egy helyben lehajtott fejjel, lelkileg teljesen megsemmisülve, összetörve. Sírtam, de ezek olyan könnyek voltak, melyeket titokban a lelkem ejtett.

Ez az alkotás bevezetett egy világba, ami sokszor tűnt szomorúnak és kiábrándítónak, ám egytől egyig a valóságot mutatja meg az olvasó számára. A kegyetlen valóságot, ami mellettünk játszódik.

Ezért csak megköszönni tudom.. Megköszönni Emilly Paltonnak, hogy elég erőt és bátorságot érzett magában és kiírta a lelkéből mindazt, ami nyomasztotta.

Ajánlom minden kedves olvasónak!

Elvettek tőlem mindent. Mindent, ami valaha is számított valamit. Kiraboltak, kizsákmányoltak. A lelkem mélyén csak az üresség tátongott. Már nem akartam semmit, senkit, csak csöndben, hangtalanul eltűnni ebből a rideg világból. Minden éjjel imára kulcsoltam a kezemet, és kértem Istent, hogy adja meg nekem ezt. Részesítsen abban a kegyben, hogy magához hív.

Fülszöveg:

Nehéz lehet az élet egy olyan családban, ahol az ember fiúnak készült, de lánynak születik. Az anyai szeretet, mint olyan, csak egy eltorzult, hideg formában létezik, ha egyáltalán van, míg az apa nem riad vissza a gyermek bántalmazásától sem. A családon belüli erőszak nagyon is valós, erre pedig E. Palton önéletrajzi regénye a Néma bűnök egy kiváló bizonyíték.

(2018, 352 oldal)