Határidőnapló | június 26. - Kábítószer-ellenes világnap

hat_rid_napl_600x480.png

Belegondoltál abba, mennyi mindent jegyzel fel a határidőnaplódba? Fogorvos, havi konzultáció ilyen-olyan dokinál, barátok szülinapja, előadások, mozipremierek, színházak, találkozók... És azokat a dátumokat feljegyzed, amik fontosak az emberi voltod számára? Azokat, amik meghatározzák a TE életedet is, azt, hogy úgy élj, ahogy most?

Következő határidőnapló rovatunk bejegyzéseként a kábítószer-ellenes világnapot hoztam el, melynek a világnapja ma, azaz június 26.-án van.

Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan és mivel tudnám érzékeltetni felétek, a blog olvasói felé, hogy mekkora jelentősége van ennek a napnak. Számos ötlet eszembe jutott, azonban azok nagy részét elvetettem. Igyekeztem olyan posztot összeállítani, ami rövidke időmbe belefér, de mégis hangsúlyozza a napjaink drogokkal kapcsolatos világát. Ezért döntöttem úgy, hogy felkérem Mogyorósi Vivien-t, hogy legyen segítségemre eme rovat megírásában. Szeretném neki megköszönni, hogy szabadidejéből szánt rám és megfogalmazta az ő nézeteit a drogokkal kapcsolatban!

Világszerte az 1988-as évek óta tartják ezt a nemzetközi napot, melyen a szenvedélybetegek, a drogok kerülnek előtérbe. Mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős. Az utóbbi évekig Európában a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabisz-származékok voltak, míg napjainkra jelentősen növekszik a különböző szintetikus, részben még legálisnak számító tudatmódosító szerek használata. Magyarországon 1997 óta tartják hivatalosan a kábítószer-ellenes napot.

A drogokat hatásaik szerint három csoportba sorolhatjuk:

  • lassítók: tompítják a központi idegrendszer működését
  • gyorsítók: serkentik a központi idegrendszer működését
  • hallucinogének: hallucinációt okoznak

(forrás: Wikipédia)

Nem szabad hagynunk, hogy akár saját magunk vagy a körülöttünk levők kábítószer függővé váljanak, hiszen ezzel nemcsak önmagunkat, de a környezetünket is tönkretesszük.
Az életet azért kapjuk, hogy a lehető legteljesebben megéljük.. Nem szabad csak úgy eldobnunk magunktól mindent, amink van vagy amink lehetne. Harcolni, küzdeni kell és soha meg nem állni! Semmi és senki miatt nem kellene tudatmódosító szereket használnunk, hiszen mindenből fel tudunk állni és mindent képesek vagyunk elviselni. Csak kitartónak és erősnek kell lennünk!

drog.jpg

Ha te magad vagy a környezetedben bárki drog problémákkal küzd, akkor ne hagyd segítségnyújtás nélkül.. Legyél határozott és igyekezz kirángatni a helyzetből, amibe került! Kérj segítséget és támogasd, mert szüksége lesz rád!

,, Puszta megnyugvás vett szárnyai alá, enyhe kábulat, ami elfeledtette velem, miért is jöttem, és hogy mit is kell csinálnom, sőt a napi rutinjaimról sem tudtam volna számot adni. Maga voltam a megfoghatatlan elégedettség.”

Mogyorósi Vivien a Miután meghaltatok nélkülem című regény megalkotója. Művének fő témája az ember és a drog közötti kapcsolat megszűntetése, a drogok világából való kimászás. Talán számomra azért volt már kezdetektől fogva impozáns számomra, mert maga a cselekményszál és az egész történet szinte felfoghatatlan. Viszont pont ettől válik letehetetlenné és felejthetetlenné!
Az írónőnek eme alkotás az első kiadott műve, bár én ezt egyáltalán nem éreztem az olvasás során.

Hogy mit gondol Mogyorósi Vivien a kábítószerről és miért ezt a témát szerette volna kibontakoztatni, azt a következő sorokban megtudhatjuk.

Amikor belevágtam a Miután meghaltatok nélkülem-be, egyetlen dolog vezetett a történet kapcsán: a hitelesség.

A mai világban alig van már olyan fiatal, aki ne próbált volna ki legalább egyféle drogot. Lehet ez a legnépszerűbbek egyike, a marihuána, esetleg a varázsbogyók. Sokan azonban nincsenek vele tisztában, hogy hosszútávon ezek az anyagok milyen hatással vannak a szervezetünkre, a lelki és mentális egészségünkre. Így írtam egy regény egy lányról, akit végigvezetek ezen az úton, és nyersen szemléltetem a következményeket tündérmesébe illő szépítések nélkül.

A célom, hogy megmutassam, mi lakozik egy ilyen személy összetört, sérült lelkében, illetve, hogy rávilágítsak, milyen erős a valahová tartozás, a szerelem, az elfogadás és szeretet iránti vágy, és mi mindenre vagyunk képesek ezek eléréséhez.

A drogfogyasztás és az arra való rákattanás mindig valamilyen nemű lelki probléma megoldásából fakad. Legyen az a magány enyhítése, a stressz kezelése, vagy a boldogság kergetése. Fontosnak tartom, hogy az emberek rájöjjenek, a tudatmódosítás nem a megoldás a problémáikra, csak időleges fellélegzés, ami után ugyanúgy visszazuhanunk problémáink közé, legrosszabb esetben emellé még a nyakunkba varrhatunk egy esetleges drogfüggőséget is, ha ily módon próbálkozunk kiutat keresni.

Jó lenne, ha az emberek rájönnének, milyen hatással lehetnek másokra a viselkedésükkel, a destruktív kritikák másokra ömlesztésével, és egy kicsit magukba nézve beismernék, hogy ebben a felszínes, romlott világban mennyit jelenthet a környezetükben élőknek, ha igazán odafigyelnek rájuk, és rámutatnának, milyen értéket jelentenek a világ számára. Hiszem, hogy az efféle paradigmaváltás csökkentené a kábítószerekhez nyúlás lehetőségét, hiszen ezzel az okokat is csökkentenénk.

A könyvéről készült ajánlómat, valamint egy régebben vele készített interjút a blogon elolvashattok.

,, Mert az élet kegyetlen. Megajándékoz, amitől kiváltságosnak érzed magadat, majd amilyen hirtelen érkezett a sorsfordító pillanat, olyan sebesen és irgalmatlanul szakadsz el tőle. Mintha soha nem is létezett volna. Az egyetlen nyom, ami az ellenkezőjét bizonyítja, az a lelkedben tátongó sötét üresség, mely idővel bekebelez. Emiatt fogod úgy érezni, hogy többé semminek nincs értelme.”

46477064_2155272694734412_5268660601323782144_n_fotor_600x461.jpg

Nem éreztem volna teljesnek ezt a rovatot, ha nem osztom meg veletek azokat a történeteket, melyeket olvastunk ebben a témakörben.

  • Anne Priest: Angyalkönny

A krimi, és a romantikus szál szépen össze van kapcsolva, hangulatos, és pezsgő, az izgalom folytonos, és nem lehet tudni, hogy mit rejt a következő fejezet! Amit még mindenképpen meg kell említenem, hogy az írónő nagy hangsúlyt fektetett olyan központi témákra a könyvében, mint a drog, az alkohol, a féktelen szexualitás, mely a mai fiatalokra veszélyt jelent. Hitelesen, és hűen ábrázolja, hogy mit képes kiváltani az emberekből a drog, milyen állattá változtatja őket, mennyire szakadnak el a valóságtól, és semmisíti meg az erkölcsi határokat. 

  • Kathleen Glasgow: Lány, darabokban

Szenvedve imádtam ezt a történetet. Tudom, furán hangzik, de így van. Nehéz volt a lelkemnek, hisz végig ott motoszkált az elmémben, hogy " gyere itt vagyok, én segítek neked, bízhatsz bennem. " Dühös voltam a tehetetlenség miatt, hogy erre képtelen vagyok. Imádtam, mert olyan érzelmeket hozott elő belőlem, amit nem tudtam, hogy ott van bennem, és rávilágított, hogy, bár Charlien nem segíthetek, de másokon igen. 

Köszönöm, hogy velem tartottatok!