Interjú a Miután meghaltatok nélkülem című regény szerzőjével, Mogyorósi Viviennel

Legújabb interjúnkban egy kevésbé ismert írónőt szeretnék bemutatni nektek. Mogyorósi Vivien az Ad Librum kiadó ifjúsági regény pályázatának egyik nyertese, melynek következtében megjelenhetett első regénye a Miután meghaltatok nélkülem című regény. Ez a regény legfőképpen a drogokra, a depresszióra és az ehhez kapcsolódó világra épül. 

 

Mogyorósi Vivien felkérésének köszönhetően lehetőségem volt megismerni legelső kiadott művét, mely igazán felkeltette az érdeklődésem és talán pont emiatt vetettem bele magam annyira izgatottan. Ám kellemes meglepetés volt azaz élmény, amit az oldalak közt kalandozva ismertem meg.

A Miután meghaltatok nélkülem ajánlója elérhető itt

Részlet az ajánlóból:

,, A Miután meghaltatok nélkülem a te könyved:

  • ha sokszor érzed úgy, hogy a múlt rád telepszik és nem tudsz megszabadulni tőle
  • ha érdekel a kitartás és a bátorság egy olyan világból, ami illegális, de számodra boldogságot okozott
  • ha elvesztettél valakit, aki egykor magát a létet jelentette számodra
  • ha úgy érzed szükséged van egy regényre, ami érzelmileg rabul ejt
  • ha érzelmileg elfáradtál és eljutottál arra a pontra, hogy feladd
  • ha egyszerűen csak szükséged van valami durván jóra
  • ha érdekel a drogok világa, a depresszió
  • ha felkeltettem az érdeklődésed, vagy esetleg más és szívesen belevágnál

Ez lesz az a regény, ami szép lassan a pokolba ejt, majd fokozatonként felhúz onnan. De ha véletlenül visszaesel ne pánikolj, mert Mogyorósi Vivien tartogat számodra kiskapukat és valami igazán meglepőt. Üvegszilánkon fogsz táncolni és alig várod, hogy Sev személyén keresztül a dolgok végére járj. "

 

Kedvenc idézeteim, részleteim:

,, Mert az élet kegyetlen. Megajándékoz, amitől kiváltságosnak érzed magadat, majd amilyen hirtelen érkezett a sorsfordító pillanat, olyan sebesen és irgalmatlanul szakadsz el tőle. Mintha soha nem is létezett volna. Az egyetlen nyom, ami az ellenkezőjét bizonyítja, az a lelkedben tátongó sötét üresség, mely idővel bekebelez. Emiatt fogod úgy érezni, hogy többé semminek nincs értelme.”

,, A testem remegett az izgalomtól, a képemről pedig valóságos küzdelem volt levakarni a mosolyomat. Hetek óta vártam a pillanatot, hogy újra láthassam. A szürke, jeges szempárt, a formás, telt ajkait és széles vállait. Szerettem volna hallani mély hangját, ahogy hozzám szól, érezni akartam az illatát, amitől újra elindul bennem valamiféle bizsergés, amit addig a pillanatig még sosem éreztem, épp úgy, mint azt a heves szívverést, amiről úgy gondoltam, örökké életben tarthat.”                                                                      

,, - Hiszel a sorsban?
- Nem – rögtönöztem arckifejezése láttán. – De a tündérmeséket így hívják felnőtt nyelven.”

,, Elveszettnek éreztem magamat az érintése nélkül. Mintha kitépték volna a töltőt a szívemből, ami az érzéseim erősségéért volt felelős. Nem akartam lemerülni.”

,, (..) valóság volt minden, babám, és mi ketten együtt … a valaha volt legszebb hazugság vagyunk.”

,, Szeretni kezd, majd elrontja.
Tökéletetlen.
És tökéletes.
Hibázik. Majd vállat ránt.
Olykor érdeklődik, majd ügyet sem vet.
Szárnyra kap.
Utána zuhanásnak ered.”

,, Mosolyog.
Dühöng.
Eltaszít.
Visszaránt.
Azt hiszed, te vigyázol rá.
Amúgy ő vigyáz rád.”

Számomra óriási öröm volt, hogy Vivien beleegyezett az interjúba. Szerettem volna feltenni neki jó pár kérdést, amit sikerült is és szinte megbabonázva vártam vissza a válaszokat, melyeket most megismerhettek ti is! 

� Mit lehet tudni rólad, mint Mogyorósi Vivienről a mindennapokban?

Elég álmodozó személyiség vagyok… Ez egyben azt is jelenti, hogy sokszor kalandozik el a figyelmem, nem igazán tudok sokáig egy dologra koncentrálni, egyszerűen elvisznek a gondolataim. Szeretek a lélek dolgain, az élet értelmén rágódni. Épp ezért nagyon szeretek egyedül lenni, és a társaságra szánt időmet tényleg olyan emberekkel töltöm ki, akik fontosak nekem. Azt hiszem, nem lesz újdonság, de az olvasás és az írás a kedvenc időtöltésem. Számomra nagyon fontos az önmegvalósítás, és mivel a könyvek világában tudom a leginkább kifejezni magam, ezért, ha tehetem, ezekkel töltöm a szabadidőmet. Emellett a zene az, amit napi rendszerességgel igénylek – fülhallgató nélkül ki sem lépek az utcára amúgy –, és ez néha kéz a kézben jár az írással. Egyébként minden kreatív dologgal le tudom kötni magam, imádom használni a fantáziámat.

�Mikor kezdtél el írni, kaptál valahonnan ihletet a saját történeted kialakításában?

Nem kezdtem túl korán az írást, körülbelül tizennégy évesen álltam neki az első történetemnek. (Előtte versekkel fejeztem ki magam – mondjuk hamar rájöttem, hogy a költészet nem az én világom –, illetve nagyon sokáig írtam naplót is.)
Azt megfogalmazni, hogy honnan jött az ihlet, elég nehéz, de talán Irvine Welsh és Jo Nesbø voltak azok az írók, akik a történetem témájának irányába fordítottak, és megadták a kezdő lökést.

�Hogy jutottál el arra a pontra, hogy jelentkezz az Ad Librum kiadó ifjúsági regény pályázatára? Milyen érzések keringtek benned, amikor beadtad a jelentkezésed és a történeted?

Mindig is azzal a céllal írtam, hogy a megfelelő időben könyvformát ölt a regényem. Tavaly már a vége felé jártam a történetnek, de éreztem, hogy még van hova fejlődnöm, illetve alakítanom kell az egész sztorin (például azóta került bele, és el is tűnt egy-egy karakter), ezért elengedtem akkoriban a kiadatással való próbálkozásnak a gondolatát. Aztán januárban szembe jött velem ez a pályázat, és mivel a véletlenekben nem igazán hiszek, éltem a lehetőséggel, és azonnal jelentkeztem.

Nagyon izgultam, úgy éreztem, hogy most valami igazán fontos lépést tettem meg az álmaim felé. A kudarcokban egyébként szintén nem hiszek, minden ilyen végkimenetelű eseményt tanulságként fogok fel, ezért úgy álltam hozzá, ha nem is nyerek, tapasztalatot mindenképp szerzek.

� A Miután meghaltatok nélkülem az első történet, amit megírtál vagy esetleg van más megírt alkotásod is?

Ez az első történetem, amit be is fejeztem. Amikor elkezdtem írni tizennégy évesen, még nem volt kerek sztori, csak úgy írogattam összevissza. A Miután meghaltatok nélkülem-et tizenhat évesen kezdtem, és teljesen más volt a története. Az akkori tartalom a mostani kész regényben amolyan mellék-vezérszállá finomodott, de megmaradt.

Én személy szerint nem tudok egyik történetből a másikba ugrani, aztán vissza, úgy érzem azok csak olyan tessék-lássék próbálkozások lennének, mert ez esetben képtelen lennék száz százalékosan mindegyikre koncentrálni. Szerintem ez a szokásom, hogy csak akkor kezdek új regénybe, amikor az előzőt már befejeztem, meg is marad.

� Milyen indíttatásból írtad meg a megjelent történetedet? Valamilyen szinten szerepeltettél benne saját érzelmeket, saját tapasztalatokat?

Én az írást – mint sokan mások is – terápiának tartom, tehát valójában csak azt írtam ki magamból, ami kikívánkozott. Saját tapasztalatom szerint muszáj magunkból is meríteni ahhoz, hogy érzelmeket váltsunk ki az olvasókból, és mivel a saját érzéseinket/élményeinket tudjuk a leginkább átadni másoknak, így elengedhetetlen, hogy benne legyünk az alkotásunkban. Az én esetemben az érzések nyomnak többet a latban, nem a tapasztalatok, de a regény azért néhol megkívánta, hogy eltúlozzam, kiszínezzem őket. Mindenesetre alapnak tökéletesek voltak.

� Talán ami engem a legjobban érdekel, hogy miért választottad ezt a témát? Kitűztél valamilyen célt magad elé a regénnyel kapcsolatban? 

A lelki/mentális betegségek mindig is érdekeltek, a kedvenc témáim közé tartoznak. Mint említettem, imádom boncolgatni a lelket, gondolkodni az élet értelmén, megpróbálni megérteni az emberek főbb mozgatórugóit – csak, hogy néhány példát említsek. Valójában a függőséget és a depressziót csak úgy kiragadtam, mert régóta foglalkoztat a gondolat, hogy megértsem azt a pontot, amikor az ember már nem bírja tovább elviselni a valóságot, ezért tudatmódosítókhoz „kell” nyúlnia. Ez persze oda-vissza működik, van, aki a depresszió miatt lesz függő, és van, aki a függőség miatt – vagy után – lesz depressziós. Én az utóbbi lehetőséget ragadtam meg.

A célom a regénnyel a megértetés, elfogadás. Az az igazság, hogy a mai rohanó világban egy pillanat alatt képesek vagyunk elveszíteni a kontrollt önmagunk és cselekedeteink felett, és ez elvezethet egészen odáig, hogy kicsúszik a lábunk alól a föld, azután pedig vagy visszaküzdjük magunkat a helyes útra, vagy egyenes utat biztosítunk magunknak a mélybe. Aki mélyen van, azt nehéz visszahozni, de nem lehetetlen. Az én célom mindössze annyi, hogy a főszereplőm segítségével rámutassak: vannak olyan emberek, akik vevők a gyógyulásra, sőt, egyeseknek mindössze a szeretet, egy kis bíztatás, támogatás, akár egy-egy szép szó hiányzik az életükből, valami, amitől úgy fogják érezni, hogy értéket jelentenek ebben az elromlott világban.

� A könyv címe honnan ered? A fülszöveg megírása vagy esetleg a cím kitalálása volt nehezebb feladat számodra?

A cím nem szándékos volt, egy magamnak tartott ötletbörze segítségével választottam ki. Úgy gondoltam, hogy találó cím a történethez, egyszerre tükrözi annak hangulatát, illetve a főszereplőm lelki állapotát. Egyébként ennek a kitalálása volt nagyobb kihívás.

� A regény megírását feladatnak vagy sokkal inkább lehetőségnek láttad? Tehát inkább a kötelesség volt, ami hajtott, vagy sokkal inkább a szórakozás?

Mindenképpen szórakozás, én kötelességből nem tudnék, és nem is tudok írni.

� Nemrégiben volt egy dedikálásod. Milyen élményeket szereztél ott? Milyen érzelmek voltak benned? Izgultál?

Érdekes érzés volt, amikor megláttam az asztalt, amin ott állt a nevem… Nem igazán tudom megfogni, mi keringett bennem akkor, de azt tudom, hogy egy olyan „megcsináltam” tudatpont volt az is, mint amikor először kézbe vettem a regényt. Ez pedig nagyon szokatlan tőlem, mert elég lámpalázas tudok lenni, de abszolút nem izgultam.

� A karaktereid személyiségét megmintáztad valahonnan vagy esetleg inkább mondanád kitaláltaknak őket? A te személyiségeddel valamilyen szinten össze lehet kötni valamelyik szereplő tulajdonságát?

Nem igazán tudnék olyan karaktert mondani, akinek a személyiségét mintáztam valakiről, persze egy-egy tulajdonságot/szokást azért átültettem beléjük hozzám közelálló személyekből. Én személy szerint nem tudnám magamat összekötni egyik karakteremmel sem, de ha valakit mondanom kellene, Sevet említeném, de benne is maximum csak egy-egy morzsányi tűnhet fel belőlem.

� Hogy állsz az olvasáshoz? Vannak kedvenc íróid, könyveid? Kit tudnál szívből ajánlani az olvasóidnak?

Imádok olvasni! Szinte minden zsánerben olvastam már, kivéve a horrort. Mindent szeretek, de a legnagyobb szerelmeseim azok a könyvek, amelyekben kegyetlen erős csavarok vannak, és az író az orránál fogva vezeti az olvasót annak ellenére, hogy az olvasó azt hiszi, hogy a saját útján jár.

A kedvenceim közé tartozik Jo Nesbø összes könyve, J. K. Rowling Harry Pottere, Sarah J. Maas két fantasy sorozata (Üvegtrón és a Tüskék és rózsák udvara) – egyébként ők hárman nagyon tudnak játszani az olvasókkal –, és Irvine Welsh Trainspottingja.

Az olvasóimnak közülük mindenképpen Irvine Welsht ajánlanám, illetve Jo Nesbø is megér egy próbát, ha valaki szereti a brutál jól megírt krimiket (az ő könyveiben is sokszor megjelenik a drog és az alkohol).

� Mit gondolsz a film vs. könyv témáról? Milyen tapasztalataid vannak a filmadaptációk terén?

Én nem vagyok ellene a megfilmesítéseknek. Legszívesebben minden könyvet megnéznék filmen is, mert más élményt ad vissza vizuálisan. Persze ahhoz én is tartom magamat, hogy a könyv minden esetben jobb, mint a film, de legyünk őszinték, a kettőt lehetetlen összeegyeztetni. Szerintem, ha jó végről kapják el a könyvet, akkor a belőle készült film is szuper lesz.

� Amit még meg sem kérdeztem… Milyen érzés volt, amikor megtudtad hogy megnyerted a pályázatot? Meg sem fordult a fejedben, hogy nem saját név alatt add ki? Esetleg megfogalmazódott már benned, hogy milyen álnevet választottál volna magadnak?

Őszintén, elég nehéz szavakba önteni, de nagyon boldog voltam. Nekem tényleg életem egyik álma volt, hogy publikálva legyen az, amit írok, és amikor megtudtam, hogy ez teljesül, sokkot is kaptam, meg el is érzékenyültem, meg minden ilyesmi.

Nem, abszolút eszembe sem jutott az álnév gondolata, valahogy nem érzem szükségesnek. Tudom, hogy sokan azért választanak álnevet, mert attól eladhatóbbnak tartják a könyvet, hiszen sokan elég szkeptikusak a magyar írókkal szemben, de én tartom magamat ahhoz az elvemhez, hogy magyarként magyar néven kell írnom. Az az igazság, hogy rengeteg olyan tehetséges író van, aki álnéven dolgozik, és az olvasó (sok esetben én is) csak utólag tudja meg, hogy a szerzője magyar. Úgy gondolom, ha minél többen vállalnák a saját nevüket, egyre többen vennének tudatosan a kezükbe magyar szerzőktől könyvet, és akkor talán ez a magyar írókkal szembeni negatív sztereotípia is elkopna, miszerint, ha valami magyar, az szar.

� Melyik rész volt a kedvenced a Miután meghaltatok nélkülem-ben? Melyik rész volt az, amit a legnehezebben tudtál megírni? Esetleg volt olyan rész, ami darabokra tört téged (is)?

Hu, nem igazán tudok kedvencet mondani… Mindegyik jelenetet valamiért szeretem, de így hirtelen talán az a válaszom, hogy az összes visszaemlékezéses jelenet nagyon közel áll a szívemhez, tehát ezek mindenképp kedvencek.

A legnagyobb kihívást talán az Erik-Sev szál kidolgozása jelentette, hiszen nekik, kettőjüknek annyira különbözik a személyiségük és az életvitelük, hogy rendesen meggyűlt a bajom velük, és sok fejtörést okoztak.

Mindig szenvedtem, amikor Sev is szenvedett. Ennek a regénynek az írása rengeteg érzelmi hullámzást hozott az életembe, de azt biztosra tudom, hogy a srácok elvesztésekor nem csak Sev, de én is nagyon magam alatt voltam. Néha azért feltettem a kérdést, hogy miért csinálom ezt saját magammal, de, akik írnak, azt hiszem érteni fogják, ha erre az a válaszom, hogy a karakterek a saját útjukat járják, miután megalkotjuk őket, és onnantól kezdve tojnak rá, hogy mi mit akarunk elérni velük. Ez az én esetemben is így volt.

� Bizonyára lesz olyan, aki még csak most fog belekezdeni vagy esetleg később a regénybe. De engem érdekelne, hogy a legvégén az a szuper ötlet honnan jött, ahol valami különlegeset ismerhettünk meg? Bízom benne, hogy te tudod, mire gondolok. (Igen az üzenetekre :D )

A húgommal nagyon közeli a kapcsolatunk, és hozzám hasonlóan ő is írással fejezi ki önmagát, bár ő nem regény formában, hosszú történetekkel, csak egy-egy jegyzetnek megfelelő, élettel kapcsolatos gondolatmenettel. Általában ezeket meg is mutatja nekem, és ez, amire te gondolsz, éppen tőle származik. Számomra az eddigi legütősebb alkotása volt, épp ezért megkérdeztem, hogy mit szólna hozzá, ha valahogy beleépítenénk a regénybe, mert összepasszolt a kettő. Beleegyezett, aztán elkezdtünk agyalni a megvalósításon, egy-két mondatot átírtunk, hogy teljes mértékben illeszkedjen a regénybe, és így lett ez a könyvnek a része! � Igazából ez az utolsó ötletek/finomítások egyike volt.

� Érkeztek negatív értékelések a műre? Hogyan reagáltad le őket? Vagy ha még nem kaptál, akkor hogyan reagálnád le őket? Nyitott lennél feléjük és építő kritikaként fognád fel?

Még nem kaptam egyet sem, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fogok, hiszen elég friss megjelenésű még a könyv. Ha esetleg befut néhány, úgy gondolom, helyén tudnám kezelni őket, hiszen tisztában vagyok vele, hogy olyan, hogy tökéletes, nem létezik. Lehetséges, hogy épp olyasvalamire világítanak majd rá, amit én észre sem vettem. Tanulni, fejlődni pedig mindig lehet, és szeretnék is, hiszen elég gyerekcipőben járok még az írás terén.

� Miért döntöttél úgy, hogy szeretnél a regénynek folytatást? Már kialakult kép van benned ezzel kapcsolatban, vagy vannak kérdések a fejedben még?

Elég sok elvarratlan szál maradt a regényben, amiből az olvasók is érzékelni fognak jópárat. Még nagyon sok mondanivalóm maradt mind cselekmény-, mind karakterügyileg, emiatt pedig szinte kívánja a folytatást.

Sok apró részlet és a regény cselekménye nagyvonalakban már megvan, bár kérdések még jócskán vannak a fejemben.

� Ki volt a kedvenc karaktered és miért?

Szintén van jó pár kedvenc, mindenkit szeretek valamiért. Ha most választanom kellene, pillanatnyilag Mattet mondanám, mert az ő karaktere nagyon különleges a számomra az önmagával és a világgal kapcsolatos viszonya miatt. Azt hiszem, biztonságot nyújt érzelmileg a tudat, hogy ha támad valami furcsa gondolatom, csak elő kell őt kapnom, és minden megoldódik.

� Szeretnél majd más témában is megmutatkozni? Esetleg tudod már, hogy mi lenne az?

Szeretnék, mert rengeteg ötlet van még a fejemben. Valószínű, hogy többségében megmaradok a mostanihoz hasonló, érzelmi központú történeteknél, de más zsánerben is tervezem kipróbálni magam. Ezek közül az egyik biztosan a fantasy lesz, mert van egy elég alaposan kidolgozott világom cselekménnyel és karakterekkel együtt. Emellett nagy vágyam, hogy a krimivonalat legalább megpróbáljam, ha nem is kiadásra szánt regénnyel, de itthoni próbatételként mindenképp, bár ez biztosan nem a közeljövőben lesz.

� Milyen terveid vannak még a jövőre nézve? Persze, az írással kapcsolatban J

Elég valószínű, hogy többségében lelkiproblémás fiatalokot fogok boncolgatni, legalábbis jelenleg így látom, mert őszintén szólva nagyon élvezem a srácaimmal és Sevvel eltöltött időt. Van még egy konkrét ötletem, aminek a második kötet befejezése után fogok nekiállni, sőt talán kettő is, bár egyelőre csak a főszereplő van meg belőle, és a cél, hogy mit szeretnék belőle kihozni. Valahol ezek között, vagy ezek után mindenképp megírom a fantasymat is, a továbbiakat viszont még nem tudom.

� Mit üzennél azoknak, akik még nem olvasták a könyvedet? Szerinted miért érdemes megismerni?

Erre azt tudom felelni, amit legelőször neked is írtam: amit kínálni tudok nektek, az egy kliséktől mentes, a depressziót és függőségeket valószerűen és nyersen ábrázoló történet, amiben a barátoknak, a szerelemnek és a családtagokkal való kapcsolatoknak is fontos szerepe van.

Személy szerint nem sok olyan könyvvel találkoztam még, ami egy kalap alá veszi mindezeket, a Miután meghaltatok nélkülem-ben viszont egytől egyig megtalálhatóak.

A regényen keresztül igyekszem rámutatni az ifjúság makacsságának okára, a valahová való tartozás fontosságára, megértetni az olvasókkal, hogyan gondolkodik egy-egy tizenéves és lelki problémákkal küzdő huszonéves, valamint azt is megpróbálom érzékeltetni, mi a különbség a harmonikus és harmónia nélküli családban nevelkedett kamaszok között. Amit viszont garantálni tudok, azok az erős érzelmek, amiket olvasás közben tapasztalhatnak az olvasók, legyen az a düh, szomorúság, vagy akár egy csipetnyi boldogság.

Ha többet szeretnél megtudni a regényről, akkor nézd meg moly-on.

Köszönöm a figyelmet, s az írónőnek a lehetőséget! Remélem ti is annyira érdeklődve és mosollyal az arcotokon olvassátok a válaszokat, mint én!