Charlotte Lucas: A tökéletes év - Boldogság 365 napra

 

Először is szeretném megköszönni a kiadónak, hogy lehetőséget adott a regény elolvasására. Mert minden perc, amit erre a könyvre szántam, örömmel töltött el. A történetben rengeteg kérdésre választ kapunk, ráadásul a benne található számos bölcs gondolatot a saját mindennapjainkban is fel tudjuk használni.

A tökéletes év két nézőpontból íródott: két ember különböző, mégis izgalmas életét ismerhetjük meg. Már az első néhány oldalon is összefonódik a sorsuk, ám akkor teljesedik ki igazán, amikor először egymás szemébe néznek. Ám ennyire ne rohanjunk előre, mert eddig a fordulópontig rengeteg dolog történik velük. Némelyik szívet szorongató, némelyik mosolyra késztető, szinte minden lap más érzelmet váltott ki belőlem.

,, Csupán az érzés maradt meg. A szerelem teljesen egyértelmű érzése. A boldogság és meghittség, a pocakjában szárnyra kapó pillangók, az elsöprő öröm és a harmónia.
Mindenekelőtt azonban a boldogság.”

Jonathannak akkor hullott a kezei közé a könyvkiadó, amikor édesapján egyre inkább jelentkeztek az öregkor jelei. A férfi ritkán jár a kiadóba, rengeteg feladatot bízott az ügyvezető igazgatóra, Markus Bode-ra. A férfi újév első reggelét is sportolással kezdi, ám ezúttal különös dolog történik: valaki a kerékpárja kormányára akaszt egy sötét szatyrot.

Vajon ki tette oda? Mit rejthet a szatyor, és milyen eseménysorozat fogja kezdetét venni?

Kezdetben fogalma sincs, mit kezdjen vele, a kíváncsiság azonban túlságosan is hajtja. Belekukkant a szatyorba és egy gyönyörű kötésű határidőnaplót talál benne.

Ekkor még fogalma sincs róla, mennyi izgalomba, kalandba fog belekeveredni emiatt a napló miatt. Azonban minden erejével igyekszik megtalálni a határidőnapló tulajdonosát. Emiatt szánja rá magát arra, hogy kinyissa. De vajon mit talál a lapokon? Jonathan képtelen hinni a szemének, hiszen valaki előre megtervezett egy ’tökéletes évet’, ahogy a kiskönyv első oldalán is áll.

,, Engedje el a terheket és a szomorúságot, ne ragaszkodjon a kínjaihoz, hanem szabaduljon meg az összes terhétől.”

A könyv másik főszereplője Hannah, aki előző év végén nyitotta meg barátnőjével, Lisával a Csicsergőket. Ez egy óvodához hasonló létesítmény, ahol különböző programokkal próbálják boldoggá tenni a gyerekek mindennapjait.

A rengeteg jelentkező miatt hamar felmerül a bővítés gondolata. Ám ez nem egyáltalán nem lesz egyszerű, mert a sors közbeszól. Simon, a lány barátja, váratlanul erőteljes megfázással kerül ágyba. Az állapota a gyógyszerek és a sok pihenés ellenére sem javul. A srác gyengének érzi magát, és nem sokkal később kimerültség okán kórházba is kerül. Később azzal bocsájtják el, hogy vizsgáltassa ki magát. Simon megfogadja a tanácsot, ám olyan hír éri, ami teljesen padlóra küldi. Így felmerül a kérdés: hogyan oszthatná meg a barátnőjével?

Amikor Hannah megtudja, hogy élete szerelme súlyos beteg fel sem tudja fogni, hogy ez mekkora horderővel bír, és mennyire megváltoztatja az életüket. Hannah ekkor jut arra a döntésre, hogy készít a barátjának egy határidőnaplót, amely talán segít neki minél tovább életben maradni. Ám Simon nem úgy reagál erre, ahogy a lány azt gondolja, és újév reggelére a fiú eltűnik.

,, Három és fél nap. Három és fél nap, ami felért volna három és fél esztendővel. Tíz évvel, hússzal, ötvennel, százzal. Ezerévnyi Csipkerózsika-álommal. Nyomasztó, sötét álommal, mégpedig a toronymagas sövény árnyékában, amiből csak tövisek nőnek, rózsa viszont egyetlen szál sem. Senki nem jött, hogy Hannah felébredjen a rémálomból. Senki azért, hogy megcsókolja.”

Ezt a naplót találja meg Jonathan, aki végig is csinálja a leírt tevékenységeket, végül nem várt változást tapasztal: sokkal boldogabbnak érzi magát. Hiába keresi a napló tulajdonosát, nem találja meg. Közben találkozik egy férfival, Leóval, aki később jó barátja lesz. Az egyetlen barátja.

Eközben Hannah nem találja a szerelmét, így fogalma nincs hogyan vészelje át a napokat. Minden pillanatban a könnyeivel küszködik, a kétes helyzet pedig egyszerűen az őrületbe kergeti. Csak reménykedik abban, hogy a férfi még életben van, és esetleg nyugodtan szürcsölgeti a koktélját valahol.

A tökéletes év egy mű, amiben a boldogságot kergetjük. Egy mű, ami szinte túlcsordul érzelmileg. Egy mű, amiben átvészeljük az élet adta különleges, sorsszerű, akár tragikus helyzeteket is. Gyász, fájdalom, reménytelenség. Szerelem, barátság, segítőkészség. Egy mű, ahol egy különleges viszony kialakulásának lehetünk tanúi. Egy mű, amiből erőt meríthetünk a túléléshez. Egy mű, ami rengeteg örömteli percet okoz nekünk. Egy mű, ami a könnyeinket is keringőre hívja, amit hiba kihagyni. 

,, Eltaszított magától mindent, miközben egy pillanatig sem gondolt azokra, akiket ezzel hátrahagyott. Egyszerűen ,,kihúzom a dugót és utánam az özönvíz”! Ez olyan önző, olyan nagy szemétség, olyan … embertelen volt! Persze, aki elment, annak már mindegy, annak könnyű, mert sikerült kiszállnia. A többiek meg próbáljanak megbirkózni a pofonnal, ahogy csak tudnak; takarítsák el a romokat, álljanak talpra, és valahogy éljék tovább az életüket.”

Charlotte Lucas regénye felnyitotta a szemem a mindennapokkal kapcsolatban. Megmutatja azt, hogy próbálkozzunk a számunkra örömet okozó tevékenységekkel körbevenni magunkat. Hogy a saját magunk boldogságát is tartsuk szem előtt, ne csak mindig a másét.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kicsit lazább, részben romantikus történeteket. Készülj fel! Egyszerre fogsz sírni és nevetni. Teljesen magával ragad majd.

 

Fülszöveg:

✼Mikor ​aludtál utoljára a szabad ég alatt a csillagokat bámulva?

✼Mikor futottál utoljára mezítláb egy virágos mezőn?

✼Mikor ébredtél utoljára friss péksütemény és kávé illatára?

✼Mikor tettél utoljára boldoggá valakit?

Lehetséges egyáltalán valaki másnak boldogságot ajándékozni? És mi történik, ha az ajándékozott ezt egyáltalán nem is akarja?

Mi az életed értelme? Ha Jonathan Grief valamikor tudta is a választ erre a kérdésre, már régen elfelejtette. A negyven éves férfi nem tud megbírkózni a magánnyal.

Mi az életed értelme? Hannah Marx számára ez magától értetődő. A jót látni mindenben, kihasználni az időt, élvezni az „itt és most”-ot és olyan spontán dolgokat csinálni, mint mezítláb futni egy virágos mezőn. Néha azonban a sors mindent felforgat, amiben hiszünk…

Charlotte Lucas elragadó története egy nőről, egy válaszúthoz érkező férfiról, vágyakról, álmokról és arról, hogy milyen sokat ér az élet minden pillanata. Lehet-e újrakezdeni 40 év felett? Jár-e a boldogság mindenkinek?

Az írónő „A tökéletes év” című regényében az élet fontos kérdéseire keresi a választ. Többszázezer eladott példány, Németország bestsellere.

( Trivium Kiadó, 440 oldal, 2018)