Ludányi Bettina: Az egyetlen menedék

Ajánló:

Nos, azt kell mondanom, hogy ez a könyv több stílust is keresztez. Megjelenik benne a krimi, mint zsáner, de mellette a romantika is. Szerintem ez a kettő nagyon is megfér egymás mellett, sőt inkább azt kell mondanom, hogy nagyon is összepasszol. Hiszen így nem csak izgalmas, fordulatos, de érzelmekkel teli is volt a könyv és ez bizony az olvasóra is nagy hatással van, legalábbis én ezt vettem észre magamon. Meglátásom szerint a könyv történetéhez illik a borító. Azt szemlélteti számunkra, hogy ez a regény nemcsak pozitív impulzussal lesz számunkra, olvasókra. Szerintem szavak nélkül pontosan így lehet kifejezni azt amiről olvasunk, tökéletes módon ábrázolja mindazt amit az iromány tartalmaz.

,, Lehet, hogy távolabb kerülünk valamitől, lehet, fakul az emlék, de nem jelenti azt, hogy homályba vész. A seb begyógyulhat, valóban, de a heg örökre ott marad és emlékeztet minket arra, hogy az élet nem egy tündérmese. Nincsenek hős lovagok, akik ott lapulnak egy fa mögött arra várva, mikor menthetik meg a hercegnőjüket. Nincs boldogan éltek, amíg meg nem haltok, és mindent felemésztő, igaz szerelem se létezik. Nem kényelmes az üvegcipő és a szerelmes csók sem old meg mindent. ’’

A mű főszereplője Ana, aki blogot vezet, újságíró és jelenleg a könyvén is dolgozik, amit szeretne kiadni. Épp a munkahelyi partiról tart hazafele, amikor megtámadják és akkora eseménysorozat indul be, hogy csak falni lehet a lapokat közben. Ana a rendőrségen ismeri meg Nate-t, aki nyomozóként épp az ő ügyén dolgozik. Ennek a férfinek is óriási szerepe lesz még az elbeszélésben, amit természetesen nem fejtek ki jobban a spoiler miatt.

A regény olvasása közben millió kérdés fogalmazódik meg bennünk, ezek közül van amire választ kapunk, de van amire nem. Ana szemén keresztül végig vezet minket a történet mindazon, amiről bizony hallhattunk, olvashattunk, de még nem feltétlenül tapasztalhattunk. Most mindezt átélhetjük, átérezhetjük, és persze azt kell mondanom nem lesz könnyű menet olvasóként. Vajon miért támadták meg Anát, egyáltalán ki támadta meg? Valaki kipécézte magának, vagy csak rosszkor volt rossz helyen? Vajon megbízhat a rendőrökben, na meg másokban, akik körülveszik? Megakarták ölni, vagy csak egy szimpla támadás volt? A nyomozó is vonzódik hozzá, vagy csak egyoldalúak Ana érzései? Ha a rendőrségen fény derül a kapcsolatukra, rajta maradhat Nate a nyomozáson? Másnak is baja esik majd? Sikerül bevégeznie a támadónak azt, amit elkezdett?

,, Légy dühös, légy elkeseredett, aztán pedig légy erős! El fogsz érkezni ahhoz a pillanathoz, amikor azt mondod, hogy elég!”

Tele van emóciókkal, nagyrészt végig sokkban, meglepettségben és idegességben tart minket a történet. Lapról lapra történik valami új, ami alapján fogalmunk sem lehet a támadóról, pedig néha a kérdésünkre a válasz ott van az orrunk előtt. Annyira jól meg lett írva, hogy néhol még én is megijedtem Ana szerepén keresztül, mert annyira valóságos volt, hogy lehetetlen volt menekülni a befolyásoltsága alól. Egyszerűen lebilincsel az egész. Rabul ejt a történet és olvasóként sem tudunk meglépni belőle, mert annyira magával ragad, hogy egyszerűen üresnek éreztem magam, amikor épp nem volt kezemben a könyv.

A szereplők is szimpatikusak voltak nekem. Talán egy picit Sarah volt az, akit néha túlzásnak éreztem, de ez annyira fel se tűnt a végére. Szerethető személyiségük volt, nem tudtam volna egyikből sem kinézni azt, hogy egy pszichopata lehet, de bizony nem ismerhetjük mindig jól az embereket.

,, Megtanultam, hogy minden okkal történik, és ezt el kell fogadnom. Sokkal könnyebb úgy, ha nem hadakozok az élettel, az olyan dolgokról, amik ellen nem tudok semmit tenni.”

Úgy látom ez a történet egy valóságos történetet hozott nekünk. Mivelhogy mi, mint emberek nem tudjuk elképzelni azt, hogy azok a szörnyűségek, amikről hallunk vagy épp látunk a televízióban, újságban, rádióban.. azok velünk is megtörténhetnek. Nyilvánvalóan előfordulhat az, hogy mi kerülünk olyan helyzetbe, ahol kilátástalannak érzünk mindent, de tudnunk kell azt, hogy mindenhonnan van kiút, csak meg kell találni a megoldást. Segítenünk kell a másiknak ott ahol tudunk, mert tudniillik mi is kerülhetünk olyan szituációba, ahol a másik vagy akár egy idegen segítőkészségére leszünk szorulva. Ráadásul soha sem lehetünk teljesen tisztában azzal, hogy ki az, aki szeret másoknak fájdalmat okozni, vagy akár élvezi azt, ha másokat megaláz és valamilyen – lelki, testi – sérüléseket okoz neki. Mert sajnos léteznek ilyen lények a világban, lehet akár velünk egy városba, egy környezetbe. Ezzel azt szeretném mondani, hogy nem szabad ismeretlen vagy kevésbé ismert emberek előtt (akár az utcán) olyan állapotot előidéznünk, amiből mi mint ’áldozatok’ sebezhetőnek, gyengének látszunk.

,, Már nem voltam az a kislány, aki menekülni akar, már egy nő voltam, aki bármivel szembeszáll. Éreztem magamban az erőt, amit korábban soha.”

Összességében nekem nagy meglepetés volt ez a könyv, örülök, hogy olvashattam! Csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretik az ehhez hasonló stílusú irományokat. Talán így utolsó szavakba annyit szeretnék még leírni, hogy ez a történet megmutatja azt, hogy egy hölgy mire lehet képes. Mennyi erő van egy nőben, mennyire bátor és mennyire képes küzdeni és harcolni saját magáért, az igazáért. b2 (1)

Fülszöveg:

Tudod milyen rettegve a párnára hajtani a fejed? Sikoltozva felébredni az éjszaka közepén? Anabelle Wilson tudja. A támadás óta csupán árnyéka egykori önmagának. Kétségbeesetten próbál felejteni, de a torkában lüktető félelem és a szeme előtt villogó képek arról a borzalmas éjszakáról nem engedik továbblépni. Senki nem tudja, mi állhat a támadás hátterében. Anabelle-t nem hagyják nyugodni a fejében kavargó kérdések, de amikor feltűnik egy ismeretlen, feketébe öltözött férfi a lakása előtt, már tudja, hogy valódi célponttá vált. Egyetlen ember van csupán, aki képes megadni a biztonságot, aki mellett megnyugszik, és akinek az érintése képes elvenni a borzalmas emlékeket. Nathaniel Clark nyomozó már évek óta bezárta szívét, de Ana közelsége és személye újra életre hívja lelkében a szerelmet. 22491819_580568172274646_4533396677199661751_n Kiadó: Colorcom Kiadás éve: 2017 Oldalak száma: 288 Borító: PUHATÁBLÁS