A titkos történet a maga nemében egy egyedi és igazán eseménydús mű, amely egy kis izgalommal és meglepetésekkel van fűszerezve. ,, Csak az életem jobbára nagyon lapos és színtelen. Úgy értem, halott. A világ nekem mindig üres volt. A legegyszerűbb dolgokat sem tudtam élvezni. Mindent, amit csináltam halottnak éreztem. - Letörölte a piszkot a kezéről. - De aztán megváltozott - mondta. - Aznap éjjel, amikor megöltem azt az embert."
Eddig nem sok skandináv krimit olvastam, de azt hiszem ezt a hiányosságom sürgősen pótolnom kell. Sokszor hallottam már más olvasóktól, hogy elég beteg alkotások ezek, és meg kell hagyni igazuk volt. Viszont valami oknál fogva én csípem ezt a beteg stílust. Nem! Nem vagyok sem pszichopata, sem szociopata. Egyszerűen szeretem amikor egy könyv folyamatos feszültséggel bír, szeretem, ha közben tudok borzongani, vagy éppen félni.
Rettenetesen vártam már Sarah Pinborough új könyvét. A ne higgy a szemének című első kötete nálam osztatlan sikert aratott. Meg kell, hogy mondjam, szomorúan konstatáltam milyen messze van a február. De végre eljött ez a pillanat is. Nem okozott csalódást az írónő. Kicsit talán féltem, hogy az első könyve sikere után, milyen lesz a 13 perc, lesznek-e benne hasonlóságok, vagy tud újat mutatni. Merőben különböző történet a kettő, mégis benne volt a folyamatos izgalom, az állandó feszültség, az a vibrálás, amit csak egy igazi pszichológiai thriller tud adni.
A regény négy 16 éves lányról szól! Senkit ne tévesszen meg az, hogy tinikről szól, ez nem egy ifjúsági kötet, amiben mindenki szerelmes, mindenki bulizik, és minden tökéletes, ez a történet maga volt a megtestesült kegyetlenség, és gonoszság. Nincs cukiságfaktor.
Szinte még el sem olvastam az első részt, de már akartam a másodikat. Kíváncsi voltam egyrészt a soron következő boszorkányra, de arra is, hogy Leda második könyve mennyire fogja megugrani az általam alkotott mércét, amit az Utolsó Kívánság váltott ki belőlem. Megugrotta, nem is akárhogyan. Minden részlet aprólékosan kidolgozott, ügyesen vezetett cselekményszálak, és semmiképpen sem közömbös karakterek, nem utolsósorban a már megismert humor ami ebből a történetből sem hiányzott. Egyszerűen lenyűgöző amit az írónő kreál. Ösztönösen tudja mi kell az olvasónak, mi az ami által képtelenek leszünk letenni a könyvet, egyszerűen zsigerből hozza a formát, és leszünk ezáltal rajongók. Vannak azok az írok akik évekig tanulják az írást, vannak akiknek sok-sok könyvet kell megírni amíg olyan szintre jutnak, hogy az olvasóknak letehetetlen legyen a könyv, és van Leda D'Rasi, aki (szerintem UFO) arra született, hogy írjon. És, hogy miért dicsérem annyira? Mert az elmúlt évek alatt, az első író, aki egy olyan zsánert szerettetett meg velem, amire sosem számítottam.
Számomra egy szép élmény volt ezt a könyvet elolvasni, mert ez egy olyan regény, ami tele van érzelemmel és olvasás közben nem engedi el az olvasót, hanem az oldalakon tartja a figyelmét. Az eleje a könyvnek engem annyira nem győzött meg, mégis ahogy egyre jobban haladtam vele annál jobban éreztem azt, hogy igen ez egy remek könyv! ,, Arról beszélünk, hogy szabadságra vágyunk. Mégis a saját elménk rabjai vagyunk. ’’