Eleinte szkeptikus voltam ezzel az olvasónaplóval, néztem róla képeket, de valamiért akartam is, és nem is. Aztán bekerültem a Nincs időm olvasni csoportba és onnantól fogva egyenes út vezetett az akarom mérleg nyelve felé. Bár tapasztalok benne hiányosságokat, vagyis inkább nem feltétlen hiányosságra gondolok, inkább arra, hogy minden betű után lehetne egy kívánságlistás oldal. Az idézetek nagyon jók, első dolgom volt elolvasni őket, amint a kezembe került a napló. Talán, amivel én még pótolnám, azok a képek, vagy képes megoldások – ezekkel kicsit vidámabbá lehetne tenni ezt az amúgy cuki kis naplót. Ugyanúgy, ahogy írtam a kívánságlistás oldalról, ezt is szívesen látnám minden betű után.

Sienna Cole már több műfajban is jeleskedett az olvasóközönség előtt, ám azt hiszem ez volt az a regény, ami a leginkább kiemeli az írónőt a hazai írók tömegéből. A Lefelé a folyón című mű volt az első olvasmányom tőle, majd folytattam a Négyszáz nap szabadsággal. Az Elmejáték pedig úgy vélem tökéletes választás volt az újabb olvasási élmény megszerzésében.

Az író neve nem ismeretlen számomra, ugyanis már két regényt volt szerencsém megismerni tőle. A Fogadj el! és a Túl szép című alkotásai már kezdetben meggyőztek arról, hogy olvasnom kell majd tőle az újabb műveket is.

Minden egyes történetében más-más dolgokra fektet hangsúlyt.
A Fogadj el! című mű, ahogy a címe is mutatja leginkább az elfogadásról szól, azonban a másság is feltűnik benne.
A Túl szép pedig szintúgy a szexuális hajlamok egyik vállfajával, a homoszexualitással foglalkozik.
Az Élni akarok! ennél sokkal összetettebb alkotás. Összességében a rák elleni küzdelemről szól, illetve ezen felül is azzal, hogy az ember választhat mikor mond nemet a további harcra, s mikor áll félre. Emellett az író hangsúlyozza a regényben a megfelelni vágyást, a félelmet a kudarctól, s magát az emberi elfogadást is.

Anne L. Green történetei már régóta kedves helyet foglalnak el a szívemben. Ahogy a műveit olvasom egyre inkább úgy érzem, hogy ő egy olyan szerző akinek igenis kiemelkedő helye van a magyar szórakoztató irodalom műfajában.

Sokak számára negatív benyomás lehet az, hogy az írónő a romantika-erotika berkein belül alkot. Azonban a zsáner kedvelőjeként úgy érzem, hogy ebben a műfajban is többféle történetek vannak. Mármint vannak az olyan sztorik, amik csak erotikus cselekményből állnak.. S vannak azok, amelyek olyan precizitással vannak megalkotva, hogy szinte könnyed dallamként érződik a könyvben az erotikus jelenetek többsége.

Már a mű kezdetekor úgy éreztem, hogy ez egy rendhagyó véleményezés lesz tőlem, mert tudtom szerint hasonló témakörben még egyáltalán nem született bejegyzés a blogunkon. S emiatt is örültem annak, hogy a Corvina kiadónak hála rendelkezésemre állt ez az alkotás.

Gyermekkoromban nagyon szerettem a meséket, folyton igényeltem azt, hogy nagymamám vagy édesanyám olvasson nekem. Minden egyes alkalommal örömmámorban úsztam, amikor a ’mese-idő’ következett. Az egyik legkedvesebb mese akkoriban A kis gyufaárus leány volt számomra, amit nővérem is szintúgy imádott. Ő akarta, hogy mindig azt olvassák fel nekünk, s talán pont ennek köszönhető, hogy észrevétlenül belopta magát a szívembe.