Szabados Ágnes: Van ​időm olvasni – Olvasónapló

 

img_1739.jpg

Eleinte szkeptikus voltam ezzel az olvasónaplóval, néztem róla képeket, de valamiért akartam is, és nem is. Aztán bekerültem a Nincs időm olvasni csoportba és onnantól fogva egyenes út vezetett az akarom mérleg nyelve felé. Bár tapasztalok benne hiányosságokat, vagyis inkább nem feltétlen hiányosságra gondolok, inkább arra, hogy minden betű után lehetne egy kívánságlistás oldal. Az idézetek nagyon jók, első dolgom volt elolvasni őket, amint a kezembe került a napló. Talán, amivel én még pótolnám, azok a képek, vagy képes megoldások – ezekkel kicsit vidámabbá lehetne tenni ezt az amúgy cuki kis naplót. Ugyanúgy, ahogy írtam a kívánságlistás oldalról, ezt is szívesen látnám minden betű után.

Ami kifejezetten plusz pont nálam, hogy maga a borító keménykötéses, egyszerű, mégis igényes. Azonban ennek is megvan a hátránya, hisz a közepe felé már nem olyan egyszerű írni a naplóba. Kissé feszegetni kell. Mindez nem megy a borító rovására, hisz a kötése úgy van kialakítva, hogy ne törjön a gerince, inkább a kényelmetlenség, amire majd valami megoldást kell találnom, mert hiába nem roncsolódik, attól még nehezemre esik szétfeszíteni. Szerintem minden könyvolvasó/könyvszerető megérti ezt a „problémát”.

img_1740.jpg


Mivel van blogom és a Molyon is fent vagyok, ezért digitális formában szinte minden könyv fent van, azonban ez mind digitális, ami azt jelent, hogy bármikor történhet valami, ami miatt elveszik. Ebből fakadóan nagyon jó ötletnek tartom, hogy azokat a könyveket, amiket szeretek/olvasok papírra is vessem. Ahogy mondani szokás: „A szó elszáll, az írás megmarad”. Ezt az elvet követve megmarad mindig és, ha már olyan vén leszek, hogy nem tudok a gép elé vánszorogni, akkor csak lenyúlok a fiókba és bármikor előszedhetem, kicsemegézve azokat a regényeket, amiket esetleg újra olvasnék. Nem utolsó szempont, hogy elkezdve a napló kitöltését, rá kellett ébrednem, hogy mennyire „elfelejtettem” kézzel írni. Manapság már csak gépen, telefonon pötyögök, holott én borzasztóan szerettem írni régen. Legyen szó sima naplóról, vagy csak egy sima iskolai füzetről. A technológia miatt azt vettem észre, hogy egy oldal után már elfárad a kezem – és ez elszomorító.

Egyelőre úgy döntöttem, hogy a Van időm olvasni naplót azokkal a könyvekkel töltöm ki, amelyek különösen a szívemhez nőttek, bár ez idővel valószínű változni fog. Vagy veszek egy újabb példányt, biztos, ami biztos alapon.

Az egyik kedvenc részem a kívánságlistás és várólistás oldalak, azonban – mint, ahogy fent is írtam – kevés. Egy könyvmolynak végtelen ez a lista és az idő haladtával csak több lesz. Illetve a kékkel satírozott részek ki fognak maradni, mert nincs olyan tollam, amivel úgy tudnék írni, hogy az szép, látható legyen. Nyilván van olyan, akinek tetszik, ha minél színesebben tölti ki a naplóit, én azért maradnék az egyszerű kéknél.

img_1741.jpg

A másik nagy favorit az „Olvass el 10 könyvet télen/ősszel/tavasszal/nyáron. Mivel én most kezdtem el, így átesek majd a 2020-as évbe, de ezzel nincs is semmi baj. Viszont, ha Ági jövőre is tervez ilyen könyvet, akkor remélem, ez szintén bekerül olyan formában, hogy minden hónapban olvass el xy könyvet.

 

Összességben maga a kezdeményezés nagyon jó, bár van még mit javítani rajta, de úgy gondolom, hogy ez idővel majd alakulni fog és akár már jövőre, egy olyan naplót vehetek meg, amiben minden benne van, amit hiányoltam. A Facebook csoportot szintén ajánlom mindenkinek, - rengeteg szuper tippel és könyvajánlóval gazdagodhatunk.

img_1742.jpg

Fülszöveg:

Nincs időm olvasni! Annyiszor hallottam ezt a panaszt, hogy 2017 januárjában létrehoztam egy kihívást az online térben azért, hogy a közösség erejével visszacsempésszem a mindennapokba az olvasást.

A Nincs időm olvasni kihívásból lassan egy tízezer fős, aktív közösség alakult ki, amelynek tagjait a könyvek szeretete köti össze. Van időnk olvasni, sőt, van időnk arra is, hogy az olvasmányainkat még emlékezetesebbé tegyük – erre szolgál ez az olvasónapló, amelyben értékelheted az olvasott köteteket, lejegyezheted kedvenc idézeteidet, izgalmas könyves bakancslistákat teljesíthetsz, miközben számtalan inspiráló gondolatot is találsz az olvasásról.

Barátsággal,
SZABADOS ÁGNES

Itt tudjátok megvenni: Libri Kiadó

Megjelenés éve: 2018

Kötés: Keménytábla

Oldalak száma: 192