Stephen King: Az című könyve, elemi erővel hat az olvasóra. Igazi mestermunka, amelyben – mint, ahogy sok más munkájában is –, több esetben az olvasóra hagyja, hogy mit gondoljunk az adott szereplőiről, a történet mondanivalójáról. A könyv hosszúsága mindenképpen kellett ahhoz, hogy megértsük azokat a lelki vívódásokat, amellyel felruházta a történetben megjelenő hőseit, vagy éppen a gonoszt. Nemhiába, ez a kedvenc kötete sok embernek Kingtől. Minden benne van, ami őt jellemzi és pontosan ezért képtelenség visszaadni filmben, vagy akár sorozatban a gondolatait. Sokan egyetértenének velem, ha azt írom, a horrormester karrierjének, legnívósabb és leggrandiózusabb áttekintése az AZ. Bár benne van a sajátos, eleinte nehezen induló történetépítés, amivel sokan nincsenek kibékülve, azonban, mint ahogy már említettem, ezek a kitekintések az ő sajátosságai, az ő védjegye.

Az írónő a romantika-erotika zsánerén belül már sokrétűen megmutatta önmagát. Olyan történetekkel állt az olvasói elé, amelyekben mindig egy kis darabot kaptunk belőle. Marilyn Miller maradandót alkotott, sőt, valójában emlékezetes és letehetetlen olvasmányokat kaptunk tőle, amik csupa pozitív benyomást és érzelmet váltottak ki belőlünk.

Nyilvánvaló tény velem kapcsolatban, hogy főként ezek a stílusok állnak közel hozzám – imádom a romantikus történeteket, amik nem a nyáladzásukról híresek, ugyanakkor nem is unalmas lefolyású sztorik. A vezér számomra egy olyan műnek bizonyult, ami minden érzékemet megragadta és a könyvhöz tapasztott, szinte megszűnt a külvilág körülöttem, amíg az oldalakat bújtam.

A fülszöveg alapján egy keményebb témájú történet lebegett a szemem előtt a Tompa fényű napok kapcsán. Éppen ezért huzamosabb időre volt szükségem ahhoz, hogy elég erősnek érezzem magam a mű megismeréséhez. Szükségem volt egy bizonyos lelkierő mennyiségre, ami segít átérezni, megismerni és végig gondolni a könyvben rejlő részleteket.

Magának a történetnek az alappillére az, hogy milyen érzések keringenek bennünk egy szerettünk elvesztése után – hogyan és miként tudunk kilábalni ebből a helyzetből, a gyászból. Borbíró Klára ezt az érzést, állapotot fogalmazta meg egy cselekményláncolat segítségével. Érezteti velünk a könyv folyamán a miérteket és a remény lehetőségét az élet további szakaszaira.

 Az írónőtől ez az első regény, amit olvastam, bár már nem egyszer találkoztam szembe a műveivel az interneten – a Szikra magához vonzott és nem akart elereszteni, ezért is döntöttem az elolvasása mellett.

Vegyes érzéseim voltak a mű befejezte után, de mindez csak azért volt így, mert ez a történet szembeállított önmagammal, érzelmeket váltott ki belőlem és elgondolkodtatott. Zakály Viki egy olyan világba kalauzolt el bennünket, ami akár rólunk is szólhatott, mert a mű mondanivalója mindenképp elgondolkodtató és átértékelendő olvasói szemmel.

Sienna Cole-tól eddig négy könyvet olvastam – az ötödik, a Reményszimfónia az elolvasásra váró polcomon csücsül -, melyek közül egy kötet kivételével mindegyik elnyerte a tetszésem.

A Négyszáz nap szabadság című regényt pont azért kedveltem meg, mert különleges történetet dolgoz fel és egy szokatlan világba repít el. Az Elmejáték egy fontos üzenetet közvetít az olvasó felé, egy nyers és kegyetlen köntösbe csomagolva. A köd után egy egyedi, fantasztikus történetvezetéssel felruházott mű.