Tudjátok kétes érzelmekkel kezdtem bele ebbe a műbe. Mert a fülszövege alapján egy humoros, laza olvasmánynak tűnt – sokszor csapdában estem már az ilyen regények esetében. Tartottam attól, hogy nem fogom tudni kellően elengedni magam, s úgy venni ezt a művet, ahogy illik.

Egy kedves ismerősöm ajánlására kezdtem bele, ő hívta fel rá a figyelmem. Ha már úgy alakult, hogy megpróbálkozhatok eme kötet elolvasásával – a könyvtár adta lehetőségnek köszönhetően -, akkor miért ne tenném? Nem vesztek vele semmit, legfeljebb gyarapodik a kevésbé szimpatikus olvasmányaim sora.

Az élet gyakran egyszerű, csak az ember ezt addig nem veszi észre, amíg hihetetlenül bonyolulttá nem válik, mint ahogy sosem vagyunk hálásak az egészségünkért, amíg meg nem betegszünk, vagy nem tudjuk értékelni a harisnyákkal teli fiókot, amíg el nem szakad egy, és rá nem jövünk, hogy nincs másik.

Azonban minden kellemetlen előérzetem az első pár oldalon eltűnt. Az ágybérlő című alkotás – kivételesen – pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem és amilyennek szerettem volna, hogy legyen. Már kezdetben lehetett érzékelni a fesztelenséget, a gördülékenységet a szavak rengetegében. Nem akart többet adni, mint ami sugárzott belőle, hanem annyit és úgy, ahogy annak lennie kellett.

Tiffy és Leon jelenét kezdetben külön szálakon ismerhetjük meg, majd a történet előrehaladtával fonódik össze a kapocs kettejük között.

A nő egy kiadóban dolgozik, ahol különféle furcsa, egyedi könyvek kerülnek kiadásra. Most éppen egy horgolással kapcsolatos könyv összeállításán dolgozik, segédszerkesztőként.

A férfi egy hospice-házban ápoló, ahol a betegek által elmesélt történeteket ismerhetjük meg kivételes stílusban és páratlan körítéssel.

Tiffy-vel szakít a barátja, így a férfi lakását el kell hagynia. Leonnak pénzre van szüksége, hogy a fivére ügyvédjét fizetni tudja, így lakótársat keres a nap azon részére, amikor ő nem tartózkodik otthon. Tiffynek egy olcsó hely kell, ahol meghúzhatja magát. Ennek kapcsán „találkoznak”.

Leon barátnője azzal a feltétellel engedi mindezt, ha a férfi nem találkozik soha Tiffyvel. A nő barátai azt tanácsolják, hogy semmiképpen se kerüljön intim helyzetbe a férfivel, mert mindez visszavonhatatlan következményekkel járhat.

Emlékeztetem magam, hogy az embereket nem lehet megmenteni, mindenki csak saját magát mentheti meg. Nem tehetünk mást, mint hogy segítsünk nekik, amikor készen állnak rá.

Kezdetben feszengve, óvakodva csöppenek bele az együttélésbe. Meg kell szokniuk egymás holmijait, s mindazt, ami ezzel együtt jár. Post-it-ek segítségével kezdenek el társalogni, ahol néha egy-egy tányér étel vagy sütemény is ott marad a másik számára.

Fokozatosan kezd felengedni a feszengésük, rengeteg mindent megosztanak egymással. Néhol viccesebb, néhol komolyabb dolgokat. Szinte élethelyzetté válik számukra az, hogy üzenetet hagyjanak a másiknak.

Közben Leon barátnője egyre inkább érezteti a férfivel, hogy rossz irányba halad a kapcsolatuk. Kay nem hisz a férfi öccsének, Richie-nek az ártatlanságában. Szerinte a férfinek végre el kéne fogadnia, hogy a testvére bűnös és okkal van börtönben. Ezen felül Leon úgy dönt, hogy az egyik betegének segíteni szeretne – meg kell találnia a férfi második háborús szerelmét, meg kell tudnia, hogy életben van-e még.

Tiffy-t a munkahelyén egyre több negatív hullám éri, az exe folyton feltűnik – vajon tényleg a véletlennek köszönhetően? Az előző kapcsolatában elnyomott érzelmek, állapotok fokozatosan feltörnek a nőben, amit nem teljesen tud a helyén kezelni. Gerty és Mo támogatják őt, s nekik hála fordul pszichológushoz, aki talán segíthet neki feldolgozni mindazt, ami hirtelenjében rá szakadt.

A két szereplő egyre közelebb kerül egymáshoz. Lehetőségük van találkozni, amit elszalasztanak, azonban nem tart olyan sokáig a kettejük közötti „ismeretlenség”. Egymás bizalmasai, támaszai lesznek.

Tiffy segít a férfi öccsének, Gerty fellebbezést nyújt be. Leon elhagyja a barátnőjét, mert rájön, a nő csak rombolja őt.

Mindkettejüknek meg kell birkózniuk a saját maguk szörnyeivel, ám az írónő mindezt olyan köntösben tálalja elénk, amit mi is könnyedén veszünk. Leonnak a testvére, Tiffynek az exe.

Kettejük kapcsolata egyre inkább bonyolódni látszik. Megkedvelik a másikat, egymásba gabalyodnak. Egyikőjük sem ismeri be az érzelmeit. Közös programokat szerveznek, egyre többet mutatnak meg önmagukból.

Mentsvárat, mentőövet látnak a másik félben, amire mindkettejüknek szüksége van.

Az ember talán nem is tudja igazából, hogy érez valaki iránt, amíg az illető igent nem mond valaki másnak.

Vajon egy légből kapott ötletnek köszönhetően összeismerkedett két fél, számíthat az egymás nyújtotta boldogságra? Mi mindenen kell keresztül mennünk ahhoz, hogy igazi otthonra és biztonságra lelhessünk valakiben?

Beth O’Leary-nek köszönhetően egy olyan élményt szereztem, amihez idén még egyáltalán nem volt szerencsém. Végre egy nem túl nyálas, nem túl dramatizált, nem gyilkosokkal teli világba csöppenhetem. Elszórakoztatott, kikapcsolt!

Ám a szórakoztatáson felül mást is kaptam a történettől, tanítást. Betekintést kapunk egy olyan állapotba, amikor a személy utólag jön rá arra, hogy egy érzelmileg bántalmazott kapcsolatban élt. S mindebből semmit nem vett észre közben, mert a férfi manipulálta őt, az agy pedig elnyomta és a mélybe süllyesztette a negatív élményeket a lélek, a személy megvédése céljából – azonban mindezt csak egy bizonyos ideig képes véghez vinni, ugyanis váratlan helyzetekbe felbukkan mindaz, amit a tudata leszorított. Mindennek a felfedezése pedig ijesztő és szomorú is egyben!

Ajánlom mindenkinek ezt a regényt, mert tényleg kellemes élményt nyújtott! Megnevettetett és megmutatta, hogy a sivár jelenből is lehet izgalmas, boldog jövőt kovácsolni!

Fülszöveg:

Tiffy és Leon egy lakásban laknak.
Tiffy és Leon ugyanabban az ágyban alszanak.
Tiffy és Leon még sosem találkoztak…

Tiffynek egy olcsó albérletet kell találnia. Méghozzá azonnal. Leon éjszakánként dolgozik, és meglehetősen pénzszűkében van. A barátaik azt gondolják, hogy elment a józan eszük, de ők úgy érzik, megtalálták a tökéletes megoldást: amíg Tiffy dolgozik, a férfié az egyágyas lakás, a fennmaradó időben viszont a nőé.
A helyzetüket tovább bonyolítja egy megszállott expasi, egy követelőző ügyfél, nem beszélve egy igazságtalanul bebörtönzött fivérről, így hamar rá kell jönniük, hogy ha jól akarják érezni magukat az otthonukban, akkor minden szabályt fel kell rúgniuk…

(General Press, 2019)