Baráth Viktória: Az igazság árnyékában
Az írónőtől már számos regényt olvastam, ennek ellenére minden alkalommal, amikor egy újabb mű kerül a kezembe általa.. Úgy érzem, hogy kapok valami újat.
Mert az alkotásai ugyanazt a stílust képviselik és nyújtják, amit már a legelső könyvben az Első tánc-ban is felfedeztem. Azonban olyan elemekkel tarkítja meg a történeteit, ami egy kicsit mindig hasonló, de mégis különleges és különbözik a többitől. Talán pont ez teszi ennyire letehetetlenné és fantasztikussá!
A bizalom olyan, mint egy féltve őrzött porcelántányér. Ha nem vigyázol rá eléggé és kicsúszik a kezeid közül, összetörik. Megragaszthatod, majd teleszedheted finomabbnál finomabb ételekkel, mert használatra teljesen alkalmas. De ha elfogy belőle az étel, az alján újra meglátod azt a csúnya repedést, ami emlékeztet arra, mekkora hibát követtél el.
Az elmúlt időszakban Az igazság árnyékában volt az a regény, amit igazán nyugodt szívvel és a lapokat falva olvastam ki. S ez annyira jó érzés volt számomra, hogy lehetetlenség lenne leírni. Izgatottan várom az Igazság-trilógia harmadik részét. Szóval kedves Viki, kösd fel a gatyád és írd meg gyorsan!
A sorozat első részében, Az igazság nyomában című műben megismerhettük Hannah mindennapjait. Bepillantást nyerhettünk a múltjába, s mindabba, ami kezdetben vele történt. Az írónő már abban a kötetben is izgalmas, meglepő fordulattal zárta a regényt. Biztos voltam abban, hogy most is így lesz.. Nos, nem csalódtam!
(..) az élet egy ribanc, aki addig nem nyugszik, amíg tönkre nem tesz mindent. Amíg nem rúg belénk egy utolsót még akkor is, amikor már a földre kerültünk.
Hannah Jones új életet kezdett, ügyvédi karrierjét San Franciscóban folytatja. Nagy port kavar az irodában, mikor egy sötét bőrszínű férfit lecsuknak. Quince, a főnöke szeretné, ha a nő elvállalná az ügyet. Hiszen hisz a nő sikerében, s a magabiztos fellépése és a határozottsága sem hátrány.
Jess-t Hannah a szárnyai alá vette, hiszen ez mindkettejük számára előnyös. Az egyik segítséget kap, a másik rengeteg mindent tanulhat. Persze a köztük kialakult barátság is jelentős szempontot fog képviselni a történet folyamán.
(..) olyan, mintha a szívem egy láthatatlan kapoccsal hozzá lenne kötve. Egy rozsdás kapoccsal, amit ha megrángat, akkor újra és újra felszakítja az éppen begyógyulni készülő sebeket.
Hannah igyekszik minden erejével az ügyre koncentrálni, közben az egyik munkatársával, Markkal folytat egy laza, testiséggel tarkított viszonyt. Azonban megtörténik az, amire a nő nem számított.. vagy legalábbis reménykedett abban, hogy sosem válik valóra. Megjelenik egy személy a múltjából, aki már egyszer darabokra törte a szívét. A felbukkanása pedig összezavar mindent, s olyan érzelmek folyamatát indítja el, amire senki sincs felkészülve.
A nő számára nem volt elég, hogy a Jason iránti érzelmei újra viaskodnak benne, de a férfit kapja meg társügyvédként is. Így szinte mindig együtt kell lenniük, bár a közös munka mindig jól ment nekik.
Azonban az üggyel kapcsolatban is olyan információk kerülnek napvilágra, amik nagyban befolyásolják a bírósági ügy kimenetelét. Rengeteget kell dolgozniuk és gondolkodniuk a biztos védelem felállítása miatt.
Az emberek előítéletesek, és ez nemcsak a bőrünk színéről szól. A nemzetiségünkről, a külsőnkről, a nemi vagy szexuális identitásunkról, az anyagi hátterünkről. Gyakorlatilag mindenről, ami megkülönböztet két embert egymástól.
A történetben nemcsak a vád kap kiemelkedő szerepet, de a nő körül zajló események is. Hiszen nem elég, hogy az ügy nagysága lassan túl nő az irodán, előtérbe helyezve a faji megkülönböztetést, de valaki Hannahra is vadászik. Furcsa üzeneteket kap, majd amikor testközelből éri támadás.. Akkor jut el a tudatáig, hogy veszélyben van.
Vajon Hannahnak és Jasonnek sikerül bebizonyítaniuk Lamar Rivers ártatlanságát? Hogyan tudja a két ügyvéd elviselni egymás társaságát? Van remény arra, hogy a kettejük közti vonzalom és érzelem újra felszínre bukkanjon?
Az agyam tudja, hogy nem kerülhetek közel hozzá, a szívem mégis mágnesként húz felé.
Baráth Viktória regényei eddig is belopták magukat a szívembe, ám azt hiszem eddig ez a mű vitte a prímet. Hiszen a történet a borítóval karöltve szinte tökéletes egyveleget alkot. Azonban az írónő ismét egy fontos tényezőre helyezte a hangsúlyt.
A faji megkülönböztetés a mindennapjaink része, s bizony nehéz bevallanunk, de a mi világunkban is ítélkeznek az ember felett a származása, a vallása, a nemi irányultsága és más lényeges tényezők miatt.
Nem vagyunk képesek egyenjogú félként tekinteni a másik emberre, csak mert ő valamilyen szempontból más. Bár számomra a legszomorúbb az, amikor egy-egy embert a népére jellemző negatív tulajdonsággal illetnek anélkül, hogy igazán megismernék.
Maga a történetvezetés és a cselekményszál a tipikus ’Viki’ vonalat képviselte. De pont ezért volt annyira eszméletlenül jó, hogy folyamatosan a gondolataimba férkőztek a szereplők és a történések, míg nem tartottam kezembe a könyvet.
A szerelem igenis fontos. Ez a világunk mozgatórugója. De valóban csak egy rugó, mint amilyen például a flippergépekben is van. Elindít egy folyamatot, és utána rajtunk áll vagy bukik, hogy mit hozunk ki belőle. A következő pillanatban már veszíthetünk is, de ha megdolgozunk érte, akkor sok örömöt és boldogságot adhat. De az már nem szerelem. Az már teljesen más, egy sokkal jobb és sokkal szebb szakasza két ember életének.
Nem utolsósorban megemlíteném, hogy szeretem az olyan regényeket, amik reális alapokra építkeznek. S nekem ebben az esetben a Hannah személyében rejlő érzelmek voltak azok, amik megtestesítették ezt. Hiszen a fájdalom, a kétségbeesés, a lelki fáradtság és mindaz, ami a főszereplőnk szellemi mivoltán végig vonult az egyszerűen lenyűgöző volt.
Ajánlani tudom mindazoknak, akik szeretik az írónő könyveit. Emellett a romantikus, fordulatos történetek kedvelőinek is kellemes kikapcsolódást nyújt!
Az érintése, a csókja, a testéből áradó hő a biztonság érzését kelti bennem. Hiába okozott megannyi fájdalmat, ő a legjobb dolog, ami csak történhetett velem az életben. Nem akarom elveszíteni. Képtelen vagyok elengedni.
VÁRATLAN FORDULATOK A TÁRGYALÓTEREMBEN
Hannah Jones immár San Franciscóban egyengeti karrierjét. Ő az iroda első számú védőügyvédje, így amikor egy fekete férfit gyilkossággal vádolnak, ő kapja a feladatot, hogy képviselje a védelmet. Ám az ügy igencsak kellemetlen, és nagy port kavar, mivel az áldozatok mind jómódú, fehér lányok. Hannah-nak félre kell tennie a saját érzelmeit. Hisz abban, hogy az igazi áldozat a vádlottak padján ül, és mindent megtesz azért, hogy ezt bebizonyítsa.
Hannah töretlen lelkesedéssel végzi munkáját egészen addig, míg a múltja ismét árnyékot nem vet karrierjére és szerelmi életére.
Képes lehet egy nő elfeledni minden fájdalmat, amit a számára legfontosabb ember okozott? Hogyan tudja feldolgozni az árulást és a hazugságokat? Létezhet második esély egy romokban heverő kapcsolatban?
Baráth Viktória, a kétszeresen Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának második része romantikában és nem várt fordulatokban egyaránt bővelkedik. Ezúttal azonban még mélyebbre kalauzol minket az emberi lélek rejtelmeibe.
(Álomgyár Kiadó, 344 oldal, 2019)