Illyana Sanara: Álommester - előolvasás

A Newline Kiadó gondozásában nemsokára megjelenő művet előolvasóként ismerhettem meg, amit szeretnék megköszönni. Az Álommester egy olyan különleges világba kalauzol az olvasási élmény alatt, amelyben nagyon rég volt részem. Már a fülszöveg elolvasása után az az érzés telepedett le bennem, hogy egy számomra még ismeretlen, de annál izgalmasabb regényt ismerhetek majd meg. S úgy érzem ez pont így valósult meg.

,, − Miért nem elégszel meg azzal, hogy az Álommester te vagy? Túl sokáig és túl sokat álmodtál, Nadia. Te megteremtetted, én visszafordítottam. Algernonnak igaza volt. Használni kell azt, amink van. Szóval miért akarsz válaszokat? – mosolygott rá.
− Mert nem tudom, hogy lehetek igazán boldog ébren, vagy még mindig csak álmodom. Hogy én vagyok-e én, aki megálmodott titeket, vagy ti álmodtatok meg engem – fordult meg az ölelésben, és otthonosan fészkelte be magát Jaesun barackillatú aurájába.
− Nadesda – duruzsolta a fehér hajba a fiú –, a mi álmunk a tied."

Bevallom a könyvre történő fantasy címke rábiggyesztése kicsit megrengette a lelkesedésemet a mű iránt, tekintve hogy eme műfajba tartozó regényeket nem veszek gyakran kezembe. Azonban ez a gondolat egyre inkább elillant belőlem, ahogy oldalról oldalra magamba szippantottam Illyana Sanara alkotását.

A könyvet ITT előrendelheted!

A regény több helyszínt és több időpontot karöltve ismertet meg bennünket a karakterekkel és mindazzal, amit magukban rejtenek. S nekünk olvasóknak a feladatunk eldönteni, hogy mi az álom és mi a valóság.

,,A boldogság a magamfajtának relatív. Örülhetünk egy virág szirmának, ahogy felkapja a szél. Mosolyoghatunk a frissítő nyári záporban táncolva. Nekünk nem a szívünk boldog, hanem a lelkünk."

Kezdetben megismerkedhetünk Priya-val, Margery-vel és Kathy-vel. Betekintést kapunk az életükbe, a múltjukba és valamibe, ami ennél sokkal több. A mű elején átlagos történetet kapunk átlagos karakterekkel, aztán egyre több titokzatosság és érdekesség üti fel a fejét a lapok rengetegében.

,,Többet látunk és élünk meg egy perc alatt, mint amit a normális emberek egy nap alatt. Nekünk a múlt a jelen, a jövő a múlt. Azon kevesek közé tartozunk, akik a haláluk pillanatában nem kaphatják meg a kaszástól a Felejtés Teáját."

Számtalan érzelem vetődött fel bennem az olvasás során, s maga a történet is több érzelmi ellentétet sugallt. Megtalálható benne az erotika, a szerelem, de ugyanakkor a gyilkosság, a halálhoz közeli élmények illata is. S mindezek egyvelege teszi különlegessé a művet.

,,Honnan is tudhatná ez a fiú, valójában mennyi idős lelket hordoz magában, minden emlékével és erejével együtt? Biztos nem állna vele szóba többé, ha ismerné az igazságot, ezért csak hagyta, hogy annak látszódjon, aminek mások akarták látni. Egy, a harmincas évei elején járó nőnek, aki még ennél is fiatalabbnak tűnt."

Vonzódások, sértődések. Számtalan kérdés, amire az élmények megismerésekor kaphatunk választ. Vajon ez az alkotás mennyi titkot és rejtelmet bír el? Van az a határ, ahol az álom és a valóság összemosódhat és eggyé válhat? Mennyire élhetünk a realitás határán a szavak erdejében?

Összességében csupa-csupa pozitív tulajdonságot említhetnék az Álommesterrel kapcsolatban, talán negatívumként a hirtelen jött sok nevet és karaktert említeném. Amit egy-egy pillanatban nem tudtam egyszeriben összekapcsolni, de aztán egyre inkább megszoktam az újabb-újabb neveket.
De ez egyáltalán nem befolyásolta az élményt, ami a mű végén teljes egészében átfutott rajtam. Mert ha újra választhatnék, akkor is a regény elolvasása mellett döntenék.

,,Gerle figyelmét nem kerülte el Aurora tátva maradt szája.
Ettől félt a legjobban.
Ha már Szalamandra látványától eláll a szava, mi lesz akkor, ha Lisandro megfogja a kezét?
Nem engedhette meg. Egyiknek sem.
Aurora az övé volt. Akkor is megszerzi magának az emberlány szerelmét, ha el kell kárhoznia."

Ajánlom a művet azoknak, akik:

  • szeretik az izgalmas, titokzatos történeteket
  • zsánerüknek tekintik a fantasy-t
  • olvastak már az Álommester írójától, mert számukra is hatalmas élményt nyújthat
  • szeretik a romantikus, erotikus alkotásokat
  • szeretnének valami újdonságot a kezeik közé venni, s esetlegesen kimozdulni a komfortzónájukból

,, Fájdalom nélkül emelte fel a karját, hiányzott a már megszokott érzés, ami a vállába vágott, most mégis meglepett öröm zsibbasztotta le tagjait. Nem az jutott először az eszébe, hogy végre befejezheti a könyvet, hanem az, hogy szabadon ölelheti magához a fiút. Mind a hármat.
Jae-sunt, aki meghódította bársonyos hangjával, meleg fényű mosolyával, csábító csókjaival. Zhelant, aki életvidámságával együtt közös emlékeken osztozott Priyával, és kis koalaként tapadt rá. És Chait, akinek a mosolyánál szebbet sosem látott a rég megélt élet óta."

Fülszöveg:

A ​valóságot az álomtól vajon mi alapján különböztetjük meg? Ki dönti el, hogy nappal álmodjuk életünket, vagy álmainkban éljük igazi életünket?

Priya, Margery, Kathy és Lina négy európai nő, akiket vérségi kötelék ugyan nem fűz egymáshoz, a sors mégis úgy sodorja életüket, hogy laza családot alkotnak. Mindannyiuknak megvannak a maguk különleges személyiségjegyei, különcségei, amit a többiek ugyan tolerálnak, ám a külvilág elől jobban teszik, ha titkolják. A végzet, sors – vagy valami egészen más? – Szöulba, Dél-Korea fővárosába veti őket, ahol megismerkednek és összebarátkoznak egy helyi táncos-énekes csoporttal, amely különböző korú fiúkból áll. Ahogy a különös, kultúrákon, emberöltőkön, majd a valóság határain is átívelő barátság kibontakozik és elmélyül a történet szereplői között, úgy kerülnek egy döbbenetes, megrázó múltbéli tragédia részletei a felszínre.

De vajon mi köze lehet a huszonegyedik században élőknek a több száz évvel azelőtt lezajlott eseményekhez? Ki mozgatja a szálakat, amelyek miközben kibomlanak, mint a mindenséget behálózó színes erővonalak, a szereplőket nem evilági képességekkel ruházva fel szövik egybe mindannyiukat?

Álom vagy valóság – ezt eldönteni már az olvasó privilégiuma…

(Newline Kiadó, 2019)