Amy Ewing: Az Ékkő

Ajánló:

Szkeptikus voltam, amikor a kezembe vettem ezt a könyvet. Aztán rá kellett jönnöm, mekkora hiba volt, hogy eddig nem olvastam. Letehetetlen lett számomra. Amy Ewing egy olyan disztópikus  világot hozott létre, amely taszított és vonzott is egyszerre. Minél mélyebbre eveztem a történetbe annál jobban izgatott a szereplők sorsa, a végkimenetel és annak megoldása. Brutális és kegyetlen világ, ahol csak a gazdagok érvényesülhetnek - kihasználva a szegényeket, gyengéket. Leginkább úgy tudnám jellemezni: egy rózsaszín vattacukor, melynek a közepe nyers, ragacsos és mérgező. Bárhogy próbáltam magam beleképzelni az adott szituációkba, egyszerűen nem tudtam. Képtelen lennék ilyen helyen, ilyen körülmények között élni. 

Mindenképpen ajánlom azoknak, akik az Éhezők viadala sorozatot szerették, noha más a történet, mégis ad egy hasonló érzést. Ezenkívül mindenkinek ajánlom aki, a disztópia és fantasy könyveket szereti, amely egy kis mágiával is fűszerezve van - nem fognak csalódni, minden eleme a helyén van.

A könyv 16% kedvezménnyel elérhető a BOOK24 online könyváruházban!

https://goo.gl/CdJMmo

Történet:

Mint ahogy írtam, az alapkoncepció hasonló az Éhezők viadalához. Különböző kasztok: Füst, Farm, Láp, Bank és ennek közepén helyezkedik el az Ékkő. Itt élnek a gazdagok az előkelő és nemesi rangú emberek, akik nem közösködnek a falon kívüli dolgozókkal. Egy dologgal viszont nem számoltak. Mivel annyira megakarták tartani a saját kis világukat, ezért hosszú időn keresztül egymással házasodtak, amely azt eredményezte, hogy a nők már képtelenek voltak saját gyermeket a világra hozni. Így a négy alapító ház összeült és egy borzasztó megoldást találtak ki. A Lápon élő kislányokat különböző vizsgálatoknak/teszteknek vetik alá. Azok akik alkalmasak a mágiára és a gyermek kihordására elviszik az Ékkőbe, hogy a gazdagok és az uralkodók utódait kihordják. Látszólag tökéletes hely ezeknek a lányoknak, hisz úgy tűnik kapnak egy esélyt arra, hogy a szegénységből kitörjenek. Gyönyörű ruhák, drága ékszerek, mindennap étel az asztalon, nincs nélkülözés. Látszólag.....

" A fejemben Lucien hangját hallom, ahogy nyugtat, hogy minden rendben lesz. és Ravenét, ahogy azt ígéri, sosem felejt el. Úgy kapaszkodom beléjük, mint a talizmánba, és igyekszem féken tartani a félelmemet. "

Violet szintén képes a mágiára, amellyel képes növeszteni így bekerül az aukcióra szánt hölgyek közé. A Tó Hercegnője vásárolja meg, kinek a személyisége csapong a kedves és kegyetlen között. A lány viszont úgy tűnik még mindig jobban járt sok társa mellett. Ezek a nemesi vérű nők maguk a gonoszság megtestesült változatai. Mindenkinek megvan a saját titka, amit akár gyilkosság árán is, de megvédenek. Nem számítanak nekik a helyettesek - kegyetlen és megalázó bánásmódban részesítik őket.

" Fagyos csend van. A Hercegnő állva marad. Az állkapcsán ugrálnak az izmok, mintha azt próbálná meg kitalálni, mit mondjon. "

Természetesen nem maradhat ki a szerelmi szál sem. A probléma viszont az, hogy a helyetteseknek nem lehet romantikus kapcsolatuk az Ékkőn belül, illetve a régi életükkel hátrahagyták azokat is akiket szerettek. Aki ezt a törvényt megszegi arra borzalmas büntetés vár. Ámde a szívnek nem lehet parancsolni. Violet pedig nem az a lány, akinek megmondhatják, hogy mit tehet, vagy mit nem. Keményen küzd a rendszer ellen és mindent megtesz, hogy a titkok, amiket oly féltve őriznek - kirobbanjanak.

Egy igazán erős kezdést olvashattam Amy Ewing tollából, amely kicsit emlékeztet ahhoz a világhoz is, amiben most élünk. Intrika, árulás, mások leigázása ahhoz, hogy a saját érdekeinket érvényesítsük másokéval szemben. Kíváncsi vagyok a folytatásra.

368 oldal

Kötés: puhatáblás

Kiadás éve: 2016

Fülszöveg:

Képzelj el egy olyan világot, ahol már születésed pillanatában el van rendelve a sorsod! Ha szerencsés vagy, az Ékkőbe születsz, ahol királyok és hercegek élnek hatalmas fényűzésben. Ha nem vagy a sors kegyeltje, a Lápon, a legszegényebb negyedben tengetheted a mindennapjaidat. És bár van kiút a nyomorból, de nagy áldozatokkal jár.
Violet Lasting a Lápon született és nevelkedett. Egy nap kiderül, hogy genetikailag alkalmas rá, hogy kihordja a királyi család utódját, így esélye nyílik egy új életre. A Tó Hercegnője aukción vásárolja meg őt azért, hogy Violet hozza világra leendő gyermekét. A lány ezzel belecsöppen az Ékkő világába, de hamarosan meg kell tapasztalnia a csillogó felszín alatt rejtőző sötét igazságot: a kegyetlenség és az intrika a mindennapok része. Amikor azonban egy tiltott szerelem mindent megváltoztat, Violet belekapaszkodik egy jobb élet reményébe. A szerelméért viszont kockáztatnia kell, és vállalnia a veszélyt, amely nagyobb árat kíván tőle, mint eddig bármi.

"Az Ékkő provokatív cselekményével és elragadó szereplőivel arra ösztönöz, hogy az utolsó, megdöbbentő fordulatig egyetlen percre se tedd le a könyvet."
Goodreads

"Várakozással teli feszültséget teremt, ahogyan Violet lassan felfedezi saját képességeit, és használni kezdi a mágiát. Ebben a könyvben a varázslat mozgatja az eseményeket."
School Library Journal

"Gyönyörű paloták, hatalmas fényűzés, csodálatos ruhák és finom ételek. Egy irigylésre méltó környezet. Ám ahogy a könyv feltárja ennek a világnak az árnyoldalait, egyre inkább ráébred az olvasó, hogy itt a gazdagság semmit sem ér."
Publishers Weekly

"Íme, itt van a tökéletes könyv receptje: szerelem, fondorlat, hatalom és persze váratlan események. Mindez olyan karakterekkel, akik mély benyomást tesznek rád."
Kirkus Reviews

"Kiválóan felépített világ és izgalmas leírások. Violet nagyon szerethető lány, így az olvasó minden pillanatban izgul, mi történik vele."
Booklist