R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 1.

Számtalan pozitív visszajelzést olvastam az írónő könyveivel kapcsolatban, úgyhogy nagyon lelkesen vetettem bele magam ebbe a műbe, ami igazából számomra az első volt tőle. A Mennyei bűnök nemcsak egy szimpla alkotás a történelmi regények műfajában, hanem ennél sokkal több. Egy olyan történetet ismerhetünk meg, ami elkápráztat és nem ereszti az olvasó figyelmét. Minél több oldalt hagyunk a hátunk mögött belőle, annál többet akarunk majd.

,, Azt is tudta, csak magára számíthat. A maga ura, a maga szolgálója. Ha okosan cselekszik, meglesz a jutalma, ha ostobán, akkor a büntetése.”

Történetünk két főszereplője Blanca Riva és Marco Fiore.
Két szálon fut a történet, amely során megismerhetjük mindkettejük életét, múltjának egy darabját. Jelentős ponton találkozik a két szemszög, ami mindkettejük jövőjét megváltoztatja majd.

Blanca egyedül neveli két húgát. Az apjuk elhagyta őket, az anyjuk pár évvel ezelőtt meghalt. Mindent belead azért, hogy a lakásuk díját és a leglényegesebb kiadásokat finanszírozni tudja. Kicsit úgy érzi, ezzel feladja a saját életét és az álmait, de nem sok választása van. A testvérei a legnagyobb kincsek számára, még ha az egyik önző és hálátlan is.
Ám egy hiba elkövetéséért óriási árat kell fizetnie. Elveszti a becsületét, meggyalázzák a testét.

,, Ha nem akarsz gondolkodni, de még élni se nagyon, a legjobb, ha delíriumba süllyedsz és felejtesz.”

Marco-t évekkel ezelőtt egy szomorú és kegyetlen tragédia éri. Otthagyja a Szentszéket, útja a szajhákhoz és az ópiumhoz vezet. Ám egy barátja felkeresi, mert úgy véli megfelelő feladatot talált a férfi számára és ezzel talán kirángathatja a gödörből, amiben egy ideje vesztegel.
Fiore remek nyomozó volt mindig is, figyelmes és óvatos, de mégis kitartó és bátor.

Egy közeli zárdában hihetetlen, dermesztő és egyben pokoli tevékenységek zajlanak. Lehetséges, hogy a kolostor vezetője parázna cselekedeteket űz az ott lakó lányokkal? Miért nem tesznek semmit ez ellen? Miért hagyják a gyóntatók, a lányok és a hatalommal bírók, hogy Maria Luisa nővér könyörtelen játékokat folytasson?

Blanca és Marco sorsa összefonódik egy szinte véletlennek tűnő pillanatban. Egymás segítségére lehetnek és közösen véget vethetnek a zárdában zajló eseményeknek. Legalábbis mind ebben bízunk.

,, Olyannyira taszító és vonzó volt egyszerre, amit láttam, hogy még az is megfordult a fejemben,  Maria Luisa a szenvedély magaslatában olyasmit él át, olyasmit hall, amit mi egyszerű halandók nem.”

A nő lelke kibírja mindazt a megpróbáltatás, amit a zárda rejteget? A férfi véghez tudja vinni a terv rá eső részét?

A mű befejezte után várni fogod a következő részt, nem fogsz tudni betelni vele. Csak azt veszed észre, hogy fejedet forgatva peregnek az oldalak a szemed előtt. Belemélyedsz, saját bőrödön tapasztalod majd az eseményeket.
R Kelényi Angelika eszméletlenül csavarja a szálakat, lélekfacsaró és megdöbbentő egyben.

Egyszerre lesz szeretet és megvetés a szívedben. Imádni fogod a történetvezetést, a karaktereket, a felépítést. Azonban gyűlölni fogod a benne zajló kegyetlen játékokat.
Hibázol, ha nem ismered meg a Mennyei bűnöket, mert lehengerlő és páratlan élményt nyújt. Ezért csak ajánlani tudom!

,, Ne reménykedj, és nem csalódhatsz!”

Fülszöveg:

Kegyetlen ​titkok és szenvedélyes szerelem a 19. századi Rómában

1858-ban Rómában egy német hercegnő, Katharina, mocskos titkokról próbálja lerántani a leplet, de számtalan akadályba ütközik. 
Marco Fiore, a megkeseredett, hitehagyott, ópiumfüggő egyházi nyomozó kapja a 
lehetőséget, hogy felgöngyölítse a Sant'Ambrogio zárdában folyó kegyetlen, parázna 
játékokat. A bűnösök mind magas rangú egyházi személyek, akik saját és egymás érdekeit akár gyilkosságok árán is képesek megvédeni. A szálak a kolostor rendfőnöke, Maria Luisa nővér kezében futnak össze, akit senki nem mer megvádolni. 
Marco igyekszik rájönni a titok nyitjára, de tudja, egyedül kevés ehhez a feladathoz. Egy véletlen folytán találkozik a gyönyörű, de szorult helyzetben lévő Blancával, és ráveszi, hogy segítsen neki a nyomozásban. A lány jelentkezik a zárdába, hogy bizonyítékot szerezzen Maria Luisa nővér pokoli tevékenységére. 

A történetet valós események ihlették. 
R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal a 19. századi Rómába kalauzolja el az olvasókat. A regény gyilkosságról, összeesküvésről, gyalázatról, hazugságról és titkokról mesél. A sötét és mocskos tetteket csupán a szenvedélyes és tiszta szerelem története ellensúlyozza.

(Álomgyár kiadó, 416 oldal, 2018)