Chevy Stevens: Aznap ​éjjel

Ajánló:

Szokták mondani, hogy arról a könyvről a legnehezebb írni, ami nagyon tetszik az olvasónak. Na, most én is így vagyok az Aznap éjjel című könyvvel. Szó szerint aznap éjjel nem aludtam, egy fenékkel kiolvastam az elejétől a végéig. Igazából kellett egy kis idő, mire a gondolataimat össze tudtam szedni ezzel a regénnyel kapcsolatban. A legtökéletesebb szó: a megrázó. Eleinte talán vontatottnak tűnhet majd, de biztosíthatok mindenkit, érdemes kivárni. Minden oldalnak, minden szónak, minden pillanatnak jelentése van. Igazi lélektani pszichológiai thriller, amelynek megrázó momentumai belevésődtek a tudatomba és körbehálózták azt olyan módon, amit képtelen leszek elfelejteni. Nem tudnám kategóriára bontani, egyszerűen minden embernek ajánlom olvasásra a mondanivalója miatt, elgondolkodtató az összes szemszögből.

Történet:

Toni és Ryan a tökéletes tini pár. Szórakoznak, lázadnak, élvezik az életet, egymást. Viszont vannak, akiknek nem tetszik ez a felhőtlen boldogság. Toni úgy érzi, édesanyja zsarnokoskodni akar felette és minden mondatával, tettével csak keseríti az életét. Régi barátnője, Shauna az iskola királynője, akivel nem lehet ujjat húzni, Toni azonban megelégeli a parancsolgatást és eltávolodik a lánytól - legalábbis ezt szeretné. Shauna ezek után teljesen megkeseríti az életét. Ryan-nal már számolják a napokat, amikor végre kiléphetnek az iskola falain kívülre, hogy egy közös életet kezdhessenek. Távol Shaunától és a szülőktől. Ám egy tragikus éjjel minden megváltozik.

Toni még csak fel sem fogta mi történt, máris börtönben ül húga megölése miatt, Ryan úgyszintén a férfi részlegen. Tizenöt évet kaptak a fiatal Nicole életének kioltása miatt.

A börtönben töltött évek teljesen megváltoztatják a lányt. Az első években folyamatosan verekedésekbe keveredik, sok időt tölt a lyukban. Több ellenséget szerez magának, barátot viszont egyet sem. Zárkatársa javaslatára megszünteti a kapcsolatot a külvilággal - így Ryan-el és az apjával is. Terápiás kezeléseken kell részt vennie, amihez semmi kedve. Azonban egy nap olyan dolgot hall a pszichológusától, amelytől úgy érzi muszáj változtatnia az életén.

Idővel Tonit a legkisebb szintre emelik, ami azt jelenti, hogy több tanfolyamon és kurzuson vehet részt, különböző engedményeket kaphat. Barátokra, családra tesz szert a börtönben. Belül azonban mardossa a bűntudat a húga miatt. Majd eljön a várva várt pillanat, amikor tizenöt hosszú és kemény év után feltételesen szabadlábra helyezik. Visszatér szülővárosába, ahol lesz munkája és egy kis hajón még helyet is talál, ahol lakhat. Örökbe fogadja Kapitányt, a kutyát, aki szintén rengeteg bántalmazásban részesült. Úgy tűnik képes beilleszkedni a társadalomba. Megpróbálja a családjával újra felvenni a kapcsolatot, de az anyja képtelen megbocsájtani neki. Hiába a tizenöt év, mely során annyiszor próbálta már elmondani, hogy soha nem tudta volna bántani a húgát, nemhogy megölni és ilyen kegyetlen módon. Az anyja nem hisz neki.

Tonit a múltja utoléri. Már nincs biztonságban. Valaki mindenképpen azt szeretné, hogy az az éjszaka örökre homályba veszne, és nem érdekli milyen eszközökkel éri ezt el. A lány tudja, egyetlen esélye van arra, hogy ne kerüljön vissza a börtönbe és életben maradhasson: ha kideríti az igazságot.

Csakhogy azok az ajtók, amiket feltép sokkal rosszabbak és gonoszabbak, mint azt sejthette volna.

Összességében:

Mivel a történet több idősíkot mutat be, így lehetőségünk van átélni, megélni Toni múltját, mielőtt húga meg nem hal. A folytonos váltás miatt muszáj egyfolytában olvasni, mert egyszerűen tudni akarjuk a végét.

Tudni azt, hogyan élte meg a börtönt egy tizennyolc éves lány, amikor bekerül - hogyan sikerült életben maradnia, hogyan változtatta meg a bent töltött idő.

Tudni azt, hogy milyen volt a kapcsolata a családjával, Ryan-el, barátaival. A terveiket, amiket együtt szőttek sok - sok éjjelen, és ami egyik pillanatról a másikra szertefoszlott.

A börtönben és az utána következő időkben egy nagyon kemény életet tapasztalhatunk meg. Olyat, ami igazán a lelkedig hatol, a bőröd alá kúszik, és a csontjaidba eszi magát.

Fülszöveg:

Azt mondták, hogy a lány gyilkos.

Azt mondták, hogy megölte a húgát.

De hazudtak.

Toni Murphy a kamaszok tipikus életét élte: a fiúját imádta, a húgát nem értette, a szüleivel feszült volt a kapcsolata, néhány évfolyamtársa pedig elszántan meg akarta keseríteni az életét. Nem volt könnyű a sorsa, de még álmában sem gondolta, hogy ennél rosszabb is lehet. A borzalmak egy nyári éjjelen kezdődtek, amikor a húgát brutálisan meggyilkolták.

Tonit és a fiúját, Ryant emberölésért elítélték és börtönbe zárták.

A most harmincnégy éves Tonit feltételesen szabadon engedték, így visszatérhetett a szülővárosába. Küzd, hogy alkalmazkodjon az új, kinti világhoz. A börtön megváltoztatta, keménnyé tette. Toni minden tőle telhetőt megtesz, hogy a szabadlábra bocsátás feltételeit ne szegje meg, hogy ne kelljen visszamennie. Így semmilyen kapcsolat nem jöhet szóba sem Ryannel, sem más feltételesen szabadlábon levőkkel, és a baj minden formájától tartózkodnia kell. Nem könnyű mindezt teljesítenie, amikor senki se támogatja: sem Ryan, akinek meggyőződése, hogy megleli az igazságot; sem az anyja, aki kételkedik az ártatlanságában. Ráadásul ott van az a csapat nő, aki már a középsuliban pokollá tette az életét, és minden képzeletet felülmúló titkokat rejtegethet. Nem számít, hogy Toni mennyire elszántan próbálkozik, lehetetlen a régi életével nem törődni, amikor újat szeretne kezdeni. Mindent

kockára kell tennie, hogy megtudja, valójában mi történt azon az éjjelen, hogy igazán továbbléphessen. De talán maga az igazság a legijesztőbb.

Chevy Stevens nagy sikert aratott Végzetes örökség és Soha nem engedlek el című regényei után egy újabb vérfagyasztó pszichológiai thrillerrel érkezik. Könyveivel nemzetközi sikereket ért el, és gyorsan meghódította a hazai borzongani vágyó olvasóközönséget is.

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Terjedelem: 432

Év: 2018