Egyesével rántja le rólunk Diana Soto a bőrréteget és fedi fel a valóságot. Megdöbbentő volt szembesülni a ténnyel, hogy mennyire hozzánk nőtt már a technológia, mennyire nem tudunk meglenni nélküle. Elég egy áramszünet és a valóság csúf szörnyként tekint ránk.

Az internet, a közösségi oldalak elveszik tőlünk az életet.

Észre sem vesszük és már az enyészeté leszünk.

A hideg ráz a tudattól, hogy hány percet és órát töltünk nap mint nap a neten, ezáltal ami fontos azt észre sem vesszük. Ami nincs kint az "Észbúkon" az meg sem történt. Elhanyagoljuk a családunkat, a barátainkat és mindent ami lényeges.

" Boldogok a bolondok! Nem látnak, s nem értik, ami e négy fal között történik. "

Nem kell visszatekintenem a nagyszüleim idejére, hisz "még" nekem is volt gyerekkorom. Játszottam a barátaimmal,Volt grund, mint a Pál utcai fiúkban.  Koszosan - mocskosan, békával és bogárral mentünk haza, szüleink belevágtak minket a kádba "jóvanazúgy" stílusban. Ha beszélgetni akartunk akkor elmentünk egymáshoz, voltak pletykák, de nem az egész világ számára. Voltak csúfolódások, de lerendeztük egymás között, és nem holmi "nethuszárkodással". A tanáraink még tudtak nevelni minket, ha kaptunk egy körmöst, mert olyat tettünk, vagy mondtunk, nem ment a család, nem kellett félelembe tanítani minket. Mi féltünk a tanároktól. Nem volt nálunk telefon, TELEFON? Örültünk mint majom a farkának, hogy bekötötték tizenévesen a vezetékest - de akkor sem ültünk naphosszat mellette.  Mi van most? Megbeszéljük a nap eseményeit a közösségi portálokon úgy, hogy hetek, akár hónapok telnek el személyes kontaktus nélkül. Nem is ismerjük igazán egymást, csak egy látszat vagyunk, ahol a felszín a lényeg a belső már nem számít. Te meghalsz a másik életben marad. Mi marad utánad? Egy bejegyzés? Pár komment?

Ez a történet, amit Diana Soto megírt görbe tükröt tart elénk. Nem is akárhogyan: kendőzetlenül, kegyetlenül, tanulságosan.

Megjelenés után itt vásárolhatjátok meg:

http://undergroundbolt.hu/catalogsearch/result/?q=diana+soto