Tomcsik Nóra: A változások kora

Nemsokára megnyílik az Imádom a Könyveket könyvtára a bloggerek számára! 

Ajánló:

Aki ismer az tudja, hogy nem szeretem a történelmi regényeket. Engem valahogy nem tudnak lekötni, ezért nem is nagyon próbálkoztam vele. De ez a történet teljesen magával ragadott!
Az írónő megismertette velem ennek a zsánernek a pozitív oldalát, amit nagyon köszönök neki. Nem volt maga az 1910-es Anglia feltűnően belezsúfolva a történetbe, ennek ellenére minden oldalon érezni lehetett, hogy igen, ez egyáltalán nem a mi korunkban játszódik.

,, Mindig úgy képzelte, hogy ha feljebb lép a társadalmi ranglétrán, akkor idővel kevesebb küzdelem vár rá. Tévedett. Minél többet ismert a világból, annál nyilvánvalóbb lett számára, hogy a boldogulásért keményen meg kell harcolnia, még ha most meg is nyugtatta a tudat, hogy a dolgai jól alakulnak.”

Több nézőpontos történet, de a végéig könnyen követhető és olvasható hála a gördülékeny stílusának.
- Henry a srác, akinek Londonba kell utaznia, ugyanis az élete úgy hozta, hogy más lehetősége nincs. Reménykedik abban, hogy itt sikerül pár év alatt akkora hatalmat és pénzt szereznie, hogy aztán nyugodt szívvel vehesse feleségül a lányt, akit szeret.
- George lemond az örökségéről, mert úgy érzi, hogy papnövendék szeretne lenni. Lancesterbe utazik, mert úgy véli ez az ő útja és így elérheti a boldogságot.
- Sarah, akit választás elé állítanak. Egy szegény fiút választ, vagy pedig grófnővé válik és feleségül megy Jacobhoz, aki igazából távoli rokona. Vajon mennyire erősek az érzései a fiú iránt, aki miatt éveket vár?
- Anna a grófkisasszony, akit minden bajtól távol akarnak tartani, ám sokszor a gonosz ott leselkedik mögöttünk. Miután a szüleit véletlenül elveszíti, romba dől az élete és nehezen tudja megtalálni ismét azt a pontot, ahol nyugodtan egyensúlyozhat.
- Charlotte, Sarah és George testvére. Mindig arról álmodozott, hogy Henry felesége lesz. Álmodozó, lázadó, de mégis tele van bájjal. Vajon kinő a Henry iránti imádatából?

Mindannyian rengeteg küzdelemmel találkoznak, fordulatos időszakok állnak előttük. Meglepődés, fájdalom és minden más, amit csak el tud képzelni az ember.

Henry végül tengerészgyalogosnak áll, ám rengeteg dologgal meg kell birkóznia az életben maradásért. Átverések, halálhoz közeli pillanatok. Hogyan tud ennyi mindennel szembe nézni?

George-nak a szülei nem lelkesednek az ötletért, amit a fiúk kitűzött céljának. Ám egyikük támogatni kezdi, míg a másik továbbra is ellenzi a dolgot. Ha ez nem lenne elég a húgai is csak növekszenek, és mikor hazalátogat már szinte meg sem ismeri őket. Lancesterben sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt ő gondolja. Tud dönteni azzal kapcsolatban, hogy valóban a papság felé vezet az ő útja?

,, George átkarolta húgát, de nem szólt semmit. Félt attól, ami rá vár. Jól tudta, hogy minden megváltozik, ha pappá szentelik. Elhatározását ettől függetlenül sziklaszilárdnak érezte. Mégis fájdalmasak voltak a búcsú pillanatai. Maga sem tudta, mi kovácsolta össze őt, húgait és Henryt ilyen szorosan. Nem tudta még, mi vár rá, milyen távol lesz tőlük, akiket a földön a legjobban szeret, de azt érezte, hogy a sorsuk összefonódik, bárhol legyenek is.”

Sarah-t édesanyja ostromolja az örökség miatt. Próbálja összehozni Jacobbal, pedig tudja, hogy a lány szíve máshova húz. Ám az idő, a felnőtté válás kételyek közé kergeti őt. Kit válasszon? Valóban képes a szerelemért eldobni a magasabb színvonalat biztosító életet? Egyáltalán szerelem az, amit érez?

Anna nehezen találja a kiutat abból a helyzetből, amibe került. Ám Henry és George segít neki és így sikerül a halálát akaró nő karmai közül elmenekülnie. De meddig bujkálhat? Mi vár még rá?

Egy történet, ami tele van izgalommal és érzelemmel. Egyszerűen csak pörögtem a szereplőkkel, mert annyira beleéltem magamat a lapok mélységeibe, hogy nehezen tudtam elszakadni tőlük. Aztán a gondolataimat is lefoglalták.

Egy regény, ami nemcsak kissé történelmi, de rengeteg kalandot rejt magában. Amik csak arra várnak, hogy az olvasó belemélyedjen!

,, A végtelennek tűnő tenger valóban képes felzaklatni az ember lelkét. Olyan, mintha távol lennél a világ minden gondjától, mintha szabad volnál, de aztán rád tör az érzés, hogy egyedül vagy ebben a nagy ürességben, és egyszerre úgy érzed mintha be lennél zárva.”

Alig várom, hogy a következő részét is olvashassam a könyvnek, de addig csak ajánlani tudom mindenkinek! Ne habozzatok belelépni ebbe a világba, mert imádni fogjátok a történetet, erre mérget merek venni!

 

Fülszöveg:

Anglia ​az 1910-es évek hajnalán. 

A szegény sorsú Henry, abban a reményben, hogy pénzt és rangot szerezve elveheti a gróf kisasszony Sarah-t, Londonba utazik. Sarah azonban választás előtt áll. Az egyszerűbb életet választja-e Henryvel, vagy elfogadja a birtok új örökösének, Jacobnak házassági ajánlatát és ezzel a grófnői címet? Bátyja, George ugyanis lemond örökségéről és papnövendék lesz Lancesterben, ahol hamarosan megismeri a tragikus körülmények közt elárvult, ám mindig derűs Annát. Mindeközben George és Sarah húga, a bájos és lázadó kamasz, Charlotte arról álmodozik, hogy Henry egy nap őt veszi el feleségül. 

Mind az öten más-más tervekkel és ábrándokkal vágnak neki a körülöttük egyre gyorsabban változó világnak, ahol a társadalmi elvárások és előítéletek mellett leginkább önmagukkal kell újra és újra megküzdeniük. 
A dolgok aztán váratlan fordulatot vesznek, mikor Henry New Yorkba érkezve radikális, rendszerellenes szervezkedések és lázongások közepébe csöppen. Az egyre aggasztóbb történések után Henry kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy mindez csupán valami sokkal veszedelmesebb esemény előszele, mely így vagy úgy, de majd mindannyijuk életét megváltoztathatja.

(Magánkiadás, 400 oldal, 2018)