Kristina Ohlsson: Vétkesek

Kristina Ohlsson: Vétkesek

Ajánló:

Legelőször is, amit mindenképpen ki kell hangsúlyoznom, hogy ezt a könyvet úgy érdemes elolvasni, ha az előzmény köteteket is olvastátok, mert ha nem akkor úgy fogtok járni, ahogyan én. Kapkodjátok a fejeteket, és nehezen rázódtok bele, hogy ki kivel van, és mit csinál. Másodszor, így is nagyon élvezhető volt a történet, mert egy kerek sztorit kaptam, csak a szereplők magánélete, és múltja miatt nem lehet elmenni az mellett, hogy van még öt része ezen kívül. Kristina Ohllsontól eddig egy könyvet olvastam, és az se mostanában volt, de megmaradt az emlékeimben, mivel csavarosan, és fordulatosan ír, ezáltal nem merül feledésbe, mint sok másik tömeg történet. A vétkesek című könyve is hasonlóan jó volt, és már most biztos vagyok benne, hogy a Frederika Bergmann sorozatot elfogom olvasni.

Megkapunk minden elemet ami egy jó thrillerhez kell, és itt el is mondanám, hogy olvasása alatt nagyon sokszor az járt a fejembe, hogy ezek a svédek valamit nagyon tudnak, vagy valami nagyon nincs rendben a fejükkel, természetesen a könyv szempontjából ezt teljes mértékben nekünk olvasóknak kedvez.

IMG_8816

Történet:

A könyv egy búcsúlevéllel kezdődik, ahol egy férfi beismeri párjának, hogy tett valami szörnyű dolgot a múltban, amit senkinek nem mondott el. Tudja, hogy már nem sok ideje van hátra, de amíg él mindent megtesz annak érdekében, hogy könnyítsen a lelkiismeretén, megpróbál mindent helyrehozni.

Két főszereplőnk Frederika és Alex, akit egy gyilkosság helyszínére hívnak, ahol egy férfit mellkason lőttek. Rablótámadásnak nincs nyoma, a két nyomozónak úgy tűnik az áldozat ismerte a gyilkost. Szinte semmi kézzelfogható nincs a kezükben, amivel eltudnának indulni, de mire észbe kapnak újabb gyilkosság történik. Frederikának mindeközben a magánéletében egy szörnyű dolgon kell keresztülmennie, amit képtelen kezelni. Alex Rechtet pedig felhívja egy temetkezési vállalkozó, hogy szerinte elrabolták a bátyját és családját.

A család elvileg egy évre elköltözik, de hónapokkal később sem adnak értelmes hírt magukról, kósza e-maileken kívül, amik felettébb furcsák, és nem Dan-re a bátyjára jellemző. Noah felhívja többször is a rendőrséget, de senki nem segít neki, így kénytelen egy régi ügyfelét hívnia Alex Recht személyében. A nyomozó nem igazán tudja, hogy mit tegyen, hisz már van egy olyan ügye, ahol szinte egyfolytában újabb áldozatra bukkannak, és az ilyen ügyek nem is hozzá tartoznak. Mégsem hagyja nyugodni Noah hívása.

Frederika és Alex egyre több nyomot talál, de nem tudnak vele mit kezdeni, nem tudják mi köti össze az áldozatokat az elejtett üzenetekkel. Minden kapcsolódik mindenhez, és mégsem kapcsolódik semmihez. Az egyik áldozat kisujján egy gyűrűt találnak, ami elvezeti őket a férfi rég elhunyt lányához, a másik áldozatot egy több évvel ezelőtti ügyhöz kapcsolják, ami sehogyan sem passzol az elkövető stratégiájához. Egyetlen dolog van, az pedig a hátrahagyott üzenetek.

Vajon sikerül megállítaniuk az ámokfutó gyilkost? Mi alapján választja ki az áldozatait, és miért van köze szinte mindegyik halottnak egy idősebb nyomozó múltjához? És mi az összefüggés Noah testvéréhez és annak családjához?

Számomra meglepő lett a végkifejlet, nagyon nem erre számítottam, és megdöbbentő volt. Pláne, hogy ritka az ilyen befejezés. Talán kicsit csalódott is voltam pár dolog miatt, de ez csak az én véleményem, és nem negatív értelemben írtam, csak amikor az ember elképzel dolgokat olvasás közben, és arcon vágják egy kiszámíthatatlan fordulattal, akkor csak pislogni tud leesett állal, és ostobán körbenézni, hogy akkor most mi van???? És bármennyire is sejtettem, hogy ki állhat a háttérben, erre tényleg nem számítottam.

Csak ajánlani tudom!

IMG_8817

Fülszöveg:

Egy férfit holtan találnak kedvenc foteljében, a kandalló előtt ülve. Mellkasát golyó ütötte át, kisujján pedig, furcsa módon, lánya karikagyűrűjét viseli. Fredrika Bergman és Alex Recht kapja meg az esetet, ám Alex figyelmére egyéb ügyek is igényt tartanak. Egy temetkezési vállalkozó, aki kétségbeesetten keresi a bátyját, hozzá fordul segítségért, ugyanis meggyőződése, hogy testvérét elrabolták, de senki nem hisz neki. Ugyanakkor Recht névtelen üzeneteket kap valakitől, aki „mindent helyre akar hozni”. A főfelügyelő és társa teljesen értetlenül állnak a levelek előtt – de nincs is idejük töprengeni rajtuk, mert az első holttest felfedezése után az áldozatok száma napról napra nő…

Kiadó: Animus Kiadó

Itt veheted meg

Kristina Ohlssson további könyvei

384 oldal

Kötés: füles, kartonált

Megjelenés éve: 2018

Címkék: Könyv, zs:Thriller