Interjú Ludányi Bettinával

Ludányi Bettina író, újságíró. Főállásban az újságírással foglalkozik, szabadidejében pedig történeteket alkot, melyeket lelkesen papírra vet. Régebben szívesen festett, de mára már ez a szenvedélye sajnos az időhiány miatt elmaradozik. Emellett szívesen utazgat, talán pont ezért szeret különleges helyeket választani műveihez. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy blogot is vezet, ahol részletesen ír azokról a könyvekről, amiket kiolvasott!

Legelső könyvét a Colorcom Media Kft. gondozásában jelentette meg tavaly, Az egyetlen menedék címmel. Arról, hogy a könyv miről szól és én hogyan értékeltem azt  itt megtalálod! Aki nem olvasta még, annak nagyon ajánlom és merem azt mondani, hogy csalódni nem fogsz benne!

Interjúzásban a második állomáshoz érkeztünk. Szerettem volna feltenni az írónőnek pár kérdést, amire nagyon kíváncsi voltam és szerencsére Bettina hajlott is erre. Fogadjátok szeretettel!

IMG_20180313_190642.jpg

Anarchia könyvblog: Mikor döntöttél úgy, hogy újságíró leszel? Fiatalabb korodban mi volt az álmod e téren?

Bettina: Végzettségemet tekintve valójában marketinges vagyok (két diplomám van ezen a területen), és nem tanultam újságírást. Két éve, mikor egy utazási irodában dolgoztam, folyamatosan kellett cikkeket írni, és megtetszett. Elkezdtem ingyenes munkákat vállalni, és így tanultam bele, fejlődtem fel arra a szintre, ahol most vagyok. Sosem gondoltam, hogy ez lesz a főállásom, mondhatni csak úgy megtörtént, de minden percét imádom!

Az első könyved kiadása előtt nem gondoltál arra, hogy esetleg nem a saját neved alatt adod ki Az egyetlen menedéket? Nem féltél attól, hogy esetleg a magánéletedre ez túl nagy hatással lesz?

Gondoltam rá, de lebeszéltek róla. Egy barátnőm azt mondta, hogy igenis vállaljam fel önmagamat. Igaza volt. Ha nem a saját nevem lenne a borítón, nem érezném a magaménak. Igazából nem is gondoltam rá, hogy milyen hatással lesz ez a magánéletemre. Eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. Amikor hazamegyek a szülőfalumba (ahol mindenki ismer mindenkit), odakiabálnak az utcán, vagy megállítanak a boltban, hogy megdicsérjék a regényem. Az apukám és a nagymamám is gyakran hív azzal a hírrel, hogy x meg y is olvasta, és mennyire tetszett neki. Ez egyébként még nagyon furcsa érzés, persze jó értelemben.

Az egyetlen menedék című műben mi volt az, amit szerettél volna átadni az olvasóknak?

Hogy nagyon sok minden múlik a hozzáálláson, és bármi történjék, ha van elég erőnk, képesek leszünk felállni. Amikor valami rossz történik, mindig a legsötétebb oldalát látjuk, és pánikba esünk. Aztán – jó esetben - átgondoljuk, és rájövünk, hogy nem megoldhatatlan, csak annak tűnik. Sokan azonban csak másokat hibáztatnak, ócsárolnak, és elfeledkeznek saját magukról. Ahogy Ana is mondta:

„A saját életemért én vagyok a felelős, és ostobaság lenne ezt másra hárítani.”

Olvastam arról, hogy több műfajt is szívesen olvasol. Mi alapján döntesz arról, hogy melyik könyvet olvasod el?

Attól függ, ki az író. Stephen Kingtől például bármit elolvasok, mert imádom a munkáit. Ugyanígy Dan Brown. Minden más esetben a fülszöveg dönt.

Melyik volt az a könyv, amit olvasás után csalódásnak éreztél? Miért?

Hú, ez jó kérdés. Igazából nem sok ilyen könyv van; szerencsére mindig jól választok. Most nem jut eszembe egy olyan sem, ami óriási csalódás volt, de azt azért elmondom, hogy az erotikus regényekkel nem vagyok kibékülve. Nem szeretem azt, amikor a két főhős meglátja egymást, és az első pillanatban összefekszenek. Hol marad a várakozás? Az olvasó csigázása? A feszültség? Á, ez nem az én világom.

tattoo

Értesültem arról, hogy terveid között szerepel valami keményebb műfajú történet megírása. A horror, pszichothriller könyvek közül melyik lett nagy kedvenced?

Igen, így van. A harmadik történetem elég kemény lesz. Karen Rose könyveit nagyon szeretem, a Halj meg értem és a Gyilkolj értem is nagy kedvenc; Stephen King összes eddig olvasott műve, amit most inkább nem sorolnék fel. � Illetve a Démoni suttogás, a Végzetes örökség és A lélek legsötétje volt még igazán emlékezetes.

Mit gondolsz szerinted egy történetet filmként vagy könyvként lehet jobban átérezni? Neked milyen tapasztalataid vannak ebben a témában?

Nem egy olyan filmet láttam már, ami könyv alapján készült, és kihagyott vagy megváltoztatott néhány kulcsfontosságú jelenetet. Ezért én mindenképp a könyvekre szavazok.

Mostanság nyilván kevés időd van rá, de nagy szenvedélyednek mondhatjuk a festést, mikor vált azzá? Csak saját magadnak festesz vagy esetleg a család, barátok is láthatják a műveid?

Kiskorom óta rajzolok, festek, alkotok. Általános iskolában még szakkörre is jártam, és néhány éve részt vettem egy fotórealisztikus rajztanfolyamon is. Utána szinte le sem tettem a ceruzát. Aztán láttam egy videót, ahol vászonra festettek, és megtetszett. Imádtam, hogy kikapcsol, hogy lecsendesít. Ezért is hiányzik annyira. Sokszor ábrándozok arról, hogy a vállamra dobom a festőállványom és a készletem, kiállok a mező közepére, és haza se megyek, amíg be nem esteledik. J A műveimet egyébként bárki láthatja; kint lógnak anyáéknál a nappali és a hálószoba falán, egy részük fent van az Instagramon, tombolán is sorsolták már ki az egyiket, és egyszer rendelésre is készítettem egy rajzot.

Melyik könyvet ajánlanád elolvasásra az olvasóidnak, a könyvmolyoknak?

A boldog emberek olvasnak és kávéznak c. művet. Ez is egyértelműen arról szól, hogy ha készen állunk, akkor tovább tudunk lépni, és magunk mögött tudjuk hagyni a rossz dolgokat. És a hangsúly a „ha készen állunk” szavakon van.

Mi a nagy álmod most, amit kitűztél célul magad elé?

Az egyik, hogy befejezzem a harmadik regényem, a másik pedig, hogy idén végre eljussak Toszkánába. Az utazás a másik nagy szenvedélyem.

b2-2

 

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem az írónőnek, hogy lelkesen ráadásul a gyorsaságról nem is beszélve válaszolgatott a kérdéseimre!

Több felületen is elérhető az olvasók számára Bettina, illetve van lehetőség akár személyesen tőle is megrendelni első regényét!

Az általa vezetett blog: http://irokkozott.blogspot.hu/ (itt van lehetőség tőle megrendelni) Facebook oldala: https://www.facebook.com/irokkozott/ Instagram oldala: https://www.instagram.com/bettinaludanyi/ A kiadótól történő megrendelés esetén: https://shop.colorcom.hu/#azegyetlenmenedek Búcsúzóul pedig elhoztam nektek a számomra legkedvesebb idézetet Az egyetlen menedékből: 

,, Légy dühös, légy elkeseredett, aztán pedig légy erős! El fogsz érkezni ahhoz a pillanathoz, amikor azt mondod, hogy elég!”

 

 

Címkék: Könyv, Interjú