Huszár Ádám: Amy (előolvasás)

86473251_540571240141256_4375405462154117120_n.jpg

Hálás vagyok a NewLine Kiadónak, amiért az elsők között olvashattam ezt a művet! Bevallom, hogy izgatottan vártam a regényt, mert már a fülszöveg is olyan információkat tartalmaz, ami egy igazán olvasmányos, lélegzetelállító történethez illik. Amikor belecsöppentem, akkor pedig mindezt megtapasztalhattam a valóságban is.

Több érzelmet is kiváltott belőlem az alkotás, ez pedig számomra mindenképp fontos egy regény esetében – ne maradjon közömbös számomra. Maga a borító nem igazán rejteget semmit a felszín alatt, a külcsínen szereplő hölgy ennek ellenére figyelemfelkeltő, mély benyomást tesz az olvasóra.

Nem kell mindent értenünk ahhoz, hogy az élet eljuttasson oda minket, ahova jutni szeretnénk. Sokszor ad és elvesz. Most adott egy lehetőséget. Annyi a dolgod, hogy kihasználd.

Kezdetben azt hittem, hogy az Amy című kötet egy olyan dráma, ami lélektanilag mélyebb vizekre kalauzol el bennünket. Ám ahogy egyre jobban a lapok rengetegébe merültem, úgy lett egyre hihetetlenebb – pozitív értelemben -, durvább és érdekfeszítőbb. A történet elején szereplő depressziós, összetört szívű, érintésre képtelen lány a történet végére óriási változáson ment keresztül mind személyiségileg, mind viselkedésileg. Az olvasó feladata eldönteni, hogy a szavak mögött rejtőzve milyen árnyak bújnak meg, amelyek ezt teszik a lánnyal.

Amy White-ot fiatalkorában hatalmas trauma érte. A legjobb barátnőjével - Sarah-val – közeli erdőben játszanak, amikor a kislányt két részeg férfi elkapja. Főszereplőnk szeme láttára erőszakolják meg brutálisan, majd végeznek vele. Amy számára mindez egy óriási megrázkódtatás, amit éveken keresztül keresztként cipel magával.

Barátnője halála után depresszióba zuhan, képtelen elviselni a testi érintkezés bármely formáját – ölelés, puszi, simogatás – még a családjától is. Úgy éli meg ezt, mintha valaki végig perzselné a bőrét, mintha megégetnék.
A szülei is szomorúan veszik tudomásul lányuk érinthetetlenségét. Borzalmas érzés számukra, hogy semmilyen testi kontaktusban nem fejezhetik ki szeretetüket Amy felé.
Mindhármuk számára gigászi teher, ami a vállukat nyomja napról napra.

Erős volt. Felépült és elhatározta, kifelé mindig ezt fogja mutatni. Belül viszont összetört. És éjjelente, mikor behunyta szemét, rettegett. Rettegett, mert tudta a megérzései nem szoktak csalni. Az érzés pedig ott kísértett minden éjszaka a gondolataiban: soha nem leszek már olyan, mint mások.

Nem sokkal később Amy egyetemre kerül, ahol megismerkedik Lisa-val. A lány fokozatosan kerül egyre közelebb szobatársához, akinek rövid időn belül felfedi titkait – főként azt, hogy képtelen megérinteni a másikat és elfogadni azt. Lisa felajánlja segítségét a lánynak, talán együtt képesek legyőzni azt a félelmet, ami a lányban lappang, és ami miatt képtelen elviselni a testi kontaktust bárkivel is. Barátok lesznek, egymás bizalmasai.

Mindkét lány mindent belead abba, hogy a vizsgáik majd sikerrel záruljanak. Jó ötletnek tűnik, hogy elmenjenek végre bulizni együtt. Azonban Amy annyira nem tudja irányítani saját magát, hogy végül egy idegen férfivel kerül ágyba.

Több vita is kialakul kettejük között, mert Amy egyre inkább kezd kiszámíthatatlanul viselkedni. Az eddig érintetlen lány agyában forogni kezdtek a kerekek, s úgy érzi meglelte a szerelmet. Ám a szerelmével csak ritkán, egy bizonyos tevékenység folyamatos végzésével találkozhat. A helyzet fokozatosan durvulni kezd, a gyilkolás gondolata is előtérbe kerül.

Meg kell tenned! A szerelemért. Magadért. Hogy boldog légy.

Milyen ára van a szerelem megtartásának és átélésének? Valóban fel kellene áldoznunk érte önmagunkat és másokat is? Mi áll valójában mindezek mögött?

Huszár Ádám művét meg kell ismerni, át kell élni és bele kell temetkezni! Felőröl, összezavar, darabokra tör!
Az idei olvasmányaim közül ez a könyv már most kiemelkedik. Akkora erő, befolyásoltság van benne az olvasó felé, ami lenyűgöző!

Azt hiszem hasonló könyvvel még talán nem is találkoztam. Az író a cselekményszálak fondorlatosságával kíméletlen fordulatokat csempészett a lapok mélységébe. Egyszerűen szerettem a történetet a maga ádáz mivoltával, s mindazzal az érzelembombával, amit kaptam.

De néha … (..) ki kell tárni a szívünket, hogy beengedjük az újat. Ha örökre zárva marad, akkor soha nem tudhatod meg, ki adott volna olyan szeretetet, ami gyógyítja az összetört szívedet. Mert a szeretet gyógyít, Amy.

Huszár Ádám könyve a műhöz szögezett, a teljes külvilágot kizárva. Néhol megbotránkozva, néhol megdöbbenve olvastam a történetet. Mert annyira kegyetlen s annyira észveszejtő volt, hogy eme kombináció totálisan tarolt nálam.

Kinek ajánlom? Mindenkinek!
Ajánlom a drámaiság és az erotika kedvelőinek, a pszicho történetek hű olvasóinak! Az Amy mindezt vegyítve tárul az olvasó elé!

A kemény és a puha találkozott egymással, s egyet alkottak, ami a legjobb párosítás, akár az életben. Hiába vagy erős, ha nem tudsz gyengéd lenni, és hiába vagy érzelgős, ha nem tudsz uralkodni magadon. A kettősség masszív eleggyé alakult.

86870647_495571318059623_7495678964812218368_n.jpg

Fülszöveg:

Amy White kamaszkorában szemtanújává válik barátnője brutális megerőszakolásának. Elmenekül, így később tudja meg, hogy az elkövetők tettüket követően meggyilkolták a lányt. Amy összeroppan. Saját világot épít maga köré, ahol nincs helye a fizikai érintkezés semmilyen formájának. Telnek az évek, s Amy egyetemre megy. Érintetlen és érinthetetlen. Ám egy napon valami váratlan történik: a lány rájön, hogy mégis képes másokkal érintkezni, s rádöbben még valamire… Megtalálja az igaz szerelmet.

Súlyos árat kell fizetnie, önmagából áldoznia a beteljesülésért, de hát nem annál értékesebb valami, minél magasabb az ára? Mennyi áldozatot hajlandó hozni a lány ezért a szerelemért? Képes gyilkossá válni? Képes feláldozni a férfit, aki bármit megtenne érte? Feláldozza a saját életét?
Egyáltalán… rajta múlik?

(NewLine, 2020)