Hans Rath: Az ​ördög is csak ember

img_3973.jpg

Igazság szerint egy könnyed és szórakoztató könyvre vágytam, amikor Hans Rath regényét a kezembe vettem. Nos, ezt mindenképpen megkaptam, azonban rá kellett döbbennem, hogy: Az ördög is csak ember, sokkal több ennél. Rath legnagyobb fegyvere, hogy komolyabb morális témát feszeget, mindezt humorosan, kissé balga karakterekkel, akiket nem kezdünk el szívből gyűlölni (sőt), egyszerűen elfogadjuk őket minden esetlenségükkel, minden gondjaikkal, minden stiklijükkel. Manapság az emberek csak a pénzt látják. Hajszolják a sikert, a gazdagságot, a szerelmet. És ezért képesek olyan dolgokat megtenni, ami elfogadhatatlan, amitől eltűnik belőlük az emberi méltóság, a becsület. Rath leginkább erre próbál rávilágítani: egy kevéske pénzért, akár a lelkünket is képesek vagyunk eladni. Azonban ezt igazán szórakoztatóan és élvezhetően tálalja. Tehát, kedves olvasó, ha a kezedbe veszed, akkor ne vérfagyasztó jeleneteket képzelj el, ahol az ördög tüzet okád és szarvakat növeszt, esetleg a kénköves pokolba juttat el. Nem-nem. Ez egy modern ördög, aki emberi formában jelenik meg és próbál alkut kötni. Ő maga is elismeri, hogy a pokol sem a régi már és próbál a 21. századdal lépést tartani. Ezt nézve, már előre sejthető, hogy ez a könyv okoz nekünk – olvasóknak –, több vicces pillanatot is.


Dr Jakob Jakobi pszichoterapeuta, egy olyan embernek próbál segíteni, akinek szent meggyőződése, hogy az ördög átkozta meg. Felesége folyamatosan csalja, minden gondja és baja erre vezethető vissza. Jakob próbálja elmagyarázni, hogy a neje nem azért csalja őt fűvel, fával, mert az ördöggel cimborál, de úgy tűnik, a páciens teljes mértékben megvan erről győződve. A doki nem is igazán merül bele ebbe a témába. Éli egyszerű kis életét, próbál segíteni exének a jelenlegi kapcsolatában, közben a saját viszonyát is próbálja kordában tartani, hisz a barátnője házas. Apró-cseprő gondok, amikkel ő ki van békülve. Azonban, betoppan az életébe valaki. A férfi kitartóan próbál egy találkozót összehozni Jakobival. A pszichoterapeuta viszont mindenre számít csak éppen arra nem, ami következik: Anton Auerbach szeretné megvenni a lelkét, mert ő az ördög küldöttje. Jakobi természetesen belemegy a „játékba”, érdekli, hogy leendő páciense milyen tévképzetekben szenved. Eleinte még viccesen dobálóznak a milliókkal, amit Anton – állítólag –, bármikor képes beszerezni, csak alá kell írnia a szerződést. Aztán felmerül egy név: Abel Baumann. Ezt a férfit három évvel ezelőtt kezelte Dr Jakobi. Istennek képzelte magát. Sajnálatos módon nem sikerült rajta segíteni, mert Abel önkezével vetett véget az életének. Viszont ez a név valamit elindított a dokiban, ami miatt egyre jobban érdekelni kezdte, hogy ki is lehet az ördög és miért akarja ilyen nagyon az ő lelkét. A másodikra egyszerű a válasz: mert találkozott Istennel. Az első kérdés már más téma, de Anton belemegy, hogy összehozzon egy találkozót, magával az ördöggel.

A találkozó előtt Jakobi betér egy templomba, ahol megismerkedik Roberto Atyával. Ez a találkozás kissé mulatságosra sikeredik és a vége erős llluminált állapotot eredményez. Így érkezik meg egy hotel szállodájába, a 666-os szobába. Ez a színjáték már egészen zseniális, tekintve a szoba számát majd az utána történő eseményeket. Jakobi, természetesen semmi esetre sem hajlandó eladni a lelkét, ráadásul nem hisz abban, hogy akivel társalog, az ténylegesen a pokol ura. Ezzel viszont önmagára haragítja az ördögöt, aki biztosítja róla, ezután sok váratlan dologra számíthat.

És igen, beindul az események láncolata. A „játék” során képbe kerül Ellen, Jakob volt felesége, aki mindenképpen gyereket szeretne, és nagyon úgy tűnik, hogy bármire képes azért, hogy végre teherbe essen. Kretzer kisasszony, Jakobi titkárnője, aki nem talál magának szerelmet. Majd betoppan, a könyv elején megismert felszarvazott férj is, aki nem várt hírrel és kellemetlen meglepetéssel szolgál a pszichoterapeutának. Roberto atya a történet folyamán jó barátságot köt a dokival és együtt próbálnak megoldást keresni a hirtelen megjelenő stigmákra, vagy éppen arra, hogy űzzék ki a gonoszt magából az „ördögből”.

Számtalan vicces helyzetek, üdítő beszélgetések és rengeteg filozofálás kap helyet ebben a könyvben, mindez mulatságos, ugyanakkor drámai hangvételben. Egy esős, bevackolós napon, tökéletes kikapcsolódást nyújt.
S, bár akadnak benne hibák és tökéletlenségek – hajlamos volt Rath erős túlzásokba esni, illetve a cselekmények néhol elcsúsztak –, ettől függetlenül is borzasztóan szerethető könyv volt. Remélem, nem marad meg két könyvnél az író, és kapunk még ilyen frappáns írásokat.

(Zsófi)

img_3970.jpgFülszöveg:

Jakob Jakobi pszichoterapeutát találkozóra hívja egy Anton Auerbach nevű ismeretlen, és rendkívül érdekes ajánlatot tesz neki: meg szeretné vásárolni a lelkét. Azóta ugyanis, hogy Jakob három évvel ezelőtt találkozott Istennel, a lelke különösen értékes. Hogy kinek? Természetesen az ördögnek, akinek a megbízásából felkereste. Jakob határozottan ideges lesz. Miért folyton őt találják meg a menny és a pokol küldöttei? Vagy legalábbis az olyan emberek, akik ezeknek képzelik magukat.

Természetesen nem veszi komolyan az ajánlatot, az állítólagos ördögnek azonban van néhány trükk a tarsolyában. Módszeresen igyekszik pokollá tenni Jakob életét, aki lassan rászorulna némi isteni segítségre...

Animus Könyvek

256 oldal

Kötés: keménytáblás, védőborítóval

Megjelenés éve: 2019

 

Címkék: Könyv, Regény, zs:Humor