Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona

img_20191011_104856.jpg

 Saját indíttatásból, nem feltétlenül kezdtem volna bele ebbe az olvasmányba, mindezt, személyes okokból kifolyólag. Ennek ellenére örülök annak, hogy a kezembe került a mű és lehetőségem volt megismerni. Ezt pedig Barbynak, a Kitablar bloggerének köszönöm, aki meleg szívvel ajánlotta nekem az Elveszett lelkek otthonát, s így ezért az élményért neki lehetek hálás.

Ami elsőként eszembe jut a regény kapcsán: szívet tépő. Több szempontból is reálisnak érzem ezt az érzést, illetve állapotot a könyvet tekintve, mert a fülszöveg alapján pont ilyennek várjuk a történetet. Fájdalmasnak, kegyetlennek és torkot szorongatónak. Azonban olvasás közben rádöbbenünk arra, hogy ebben a műben sokkal több van, és még inkább valódivá válik számunkra ez az érzelem. Miközben az oldalakba mélyedünk, hasogatni fog a szívünk, keserűség, csalódottság fog úrrá lenni rajtunk.

Hány könnycseppet ejthetett rövid élete során? Hány éjszakát sírhatott át? Milyen mélyek lehetnek a sebei? Miféle lelki sérüléseket szenvedhetett? 

A történet kezdetben egy szemszögből íródik, ám az idő haladtával egy másik nézőpontot is megismerhetünk. Maga a könyv három nagyobb részre tagolódik, s ezen belül találhatjuk a kisebb fejezeteket. Ez a felépítés is szimpatikus lett számomra, mert a jelentős momentumoknál határolódtak el a nagyobb részek, aminek mind-mind oka van. Ezen felül sokkal olvashatóbbá válik az egész mű is, könnyebben tudjuk követni önmagunkat.

Az alapszituáció: van egy kislány, akinek az apja angol, anyja francia. Ő egész életében angol neveltetésben részesült, ahogy a testvérei is. A szomszéd farmon élő fiú – aki francia származású – egy pillanat alatt megkedvelteti magát Maggie-vel. A lány pedig onnantól kezdve erről a fiúról álmodik, míg legjobb barátnőjének köszönhetően a fiú közelébe nem kerül. Mert a dramaturgia itt veszi kezdetét, hiszen édesapja a kezdetektől fogva ellenzi, hogy bármely gyermeke, akár szavakkal is kontaktust létesítsen egy franciával – számára a két nép ősidők óta egymás ellensége.

Azonban minthogy többször is tapasztalhattuk, a szerelem nem népenként vagy épp fajtánként válogat. Így nem meglepő, hogy Maggie többet kezd érezni Gabriel iránt, mint az apja elvárná. Többször is testi kapcsolatba kerülnek, hiszen mindketten szerelmet éreznek egymás iránt. Ám bekövetkezik valami, amire egyikőjük sem számít. Maggie állapotos lesz. 

A szerelem nem mindig képes háttérbe szorítani az ember legbenső késztetéseit.

Amikor a lány szülei tudomást szereznek lányuk várandóságáról, azonnal a családjuk jóhírét kezdik félteni, ezért eltávolítják az otthonukból a lányt. A nagybátyjához kerül, ahol sanyarú sors vár rá. Hiszen az ott léte alatt a takarításból állnak a mindennapjai, semmi másból. Emellett Maggie-nek bele kell törődnie abba is, hogy elveszíti az igaz szerelmét, illetve le kell mondania gyermekéről, akit a szíve alatt hord és aki a saját véréből van. Mindezen felül erőszak is éri a családi házban, ami még inkább darabokra zúzza a lányt.

A szülés után rögtön eltávolítják a közeléből a kislányát, Elodie-t. Először fel sem tudja dolgozni azt a helyzetet, hogy egy pillantást sem vethetett lányára, s a szülei bele sem gondolnak abba, hogy ezzel milyen akadállyal állították szembe őt. Mert ezt a keresztet élete végéig hordozni fogja majd, bár gyermekfejjel nem sokat tehetett volna lányáért. De valaki a családból gondját viselhette volna, s így mellette lehetett volna, amikor szüksége lett volna rá.

Elodie egy gyermekotthonba kerül, ahol több árva gyermek társaságát élvezi. Azonban egy szörnyű politikai helyzet következtében elmegyógyintézetté alakítják a házat, amibe felnőtt. S már pár éves korától fogva „bűnbe születettek”-nek hívják őket, ám ha ez nem lenne elég, értelmi fogyatékosként bélyegzik mindannyiukat. 

Hogy miért? Mert az ott dolgozók számára ez a könnyebb, a felső vezetőség döntött erről, s ők harc nélkül meghajoltak a felvetés előtt. Őket nem igazán foglalkoztatja, hogy az a kislány, vagy kisfiú, akit épp betegnek nyilvánítanak, talán családra lelhetne. Talán jönne valaki, aki örökbe fogadná őket és igazi otthonban nőhetnének fel – igazi szeretetben, egy édesanyja és édesapa mellett.

Gyönyörű őszi éjszaka van, enyhén párás a levegő. Bokáig gázolnak a nedves, vörös-sárga levelekben. Elodie-nak korántsem magától értetődő mindez: a friss levegő, a csillagos égbolt, a fák fenséges labirintusa, a hűs szél, a hőség nyáron, az arcát simogató hópelyhek télen, a pocsolyába gyűlő esővíz, a hátát melengető napsugár, a szúnyogok döngicsélése a füle mellett, a virágok illata. Számára ez mind-mind ajándék.

A kislánynak számos nehézségen túl kellett jutnia, nem egy helyen járt hontalanságában. Azonban mikor lehetősége nyílt kiszabadulnia a ketrecből, akkor egyszerűen félt. Félt a külvilágtól, mert az eddigi otthonában semmire sem tanították meg. Azt sem tudta mi az a hűtő, vagy a sült krumpli. Olyan alaptudást nem kapott, amiből a későbbiekben építkezni tudna. 

Azonban én becsülöm a bátorságát, mert elmenekült az eddigi élete börtönéből. Képes volt a nulláról kezdeni, egy sorstársa segítségével. Az alapoktól kezdte el a saját életét élni - munkát szerezni, emberekkel ismerkedni. Ám arra végképp nem gondol, hogy egyetlen közös éjszakából várandósként kerül ki. 

Közben Maggie élete sem áll meg. Megjelenik egy új szerelem, gyermekei születnek. Boldogságban élhetne, azonban a lelkiismerete elhagyott lánya miatt nem hagyja nyugodni. Meg persze Gabriel feltűnése, az iránta érzett nagy szerelem elfeledése sem megy könnyen. Felszínre törnek a rég elsöpört vágyak, szenvedélyek, s nem lehet tudni, mit hoz a végzet.

Az eső azonnal nekik támad, könnyű szövetkabátjuk aligha védi meg őket a nedvességtől. A szél és az eső közös ereje kis híján a földhöz teremti a két kislányt. Egymásba kapaszkodnak, összefonják a karjukat, és leszegett fejjel nekivágnak a viharnak. Rozoga ernyőjüket másodpercek alatt eltöri a szél, és csuromvizes lesz mindkettő. Ahogy egymásra néznek, ellenállhatatlanul kitör belőlük a kacagás, aztán újra belevetik magukat a zivatarba. 

Ahogy Maggie, úgy Elodie sem felejtette el a múltját. Hogy milyen fájdalmakon és akadályokon kellett keresztül mennie. Hogy a legkegyetlenebb percek erősítették meg a legjobban, s ezek által tanult meg küzdeni. Túlélni. 

Vajon anya és lánya találkozik valaha? Képes egy gyermek megbocsátani az édesanyjának, ha lemond róla – még ha nem saját döntésből is?

Joanna Goodmantől ez az első regény, amit olvasok, de biztos vagyok abban, hogy nem az utolsó. Az Elveszett lelkek otthona című alkotást annyira jól megformálta, az a stílus és fogalmazás, amit ő képvisel egyszerűen lenyűgözött.

(..) – Hidd el, maradni bátrabb tett, mint továbbállni. 

Ez a történet az igaz szeretetről, a kor kegyetlenkedéséről szól. Szembe állít a család-gyermek közötti kapcsolat mibenlétével. Felhívja a figyelmünket az apró dolgokra, amik az életünkre jellemzőek. 

Egyszerre szerettem és gyűlöltem a történetet. Szerettem, mert önmagában fantasztikus mű. Gyűlöltem, mert olyan érzéseket és cselekedeteket közvetített számomra, amik megszorongatták a szívem, a lelkem.

Egy rossz szót sem tudok mondani. Mert ez a könyv úgy tökéletes, ahogy volt. A maga kegyetlenségével. A maga tanulságával. 

Biztos vagyok abban, hogy méltó helyre kerül a könyvespolcomon, mert a nehéz időkben újra előveszem majd. Hiszen ez a regény mindemellett bátorságot és kitartást ad az olvasó számára. Na meg persze bebizonyítja számunkra, hogy szerencsések vagyunk, több szempontból is.

Nem talált szavakat, amelyekkel, volna, mit érez. Mintha vasrácsok emelkednének a teste körül, furcsa űrt érez, mintha kiégett volna belőle minden érzelem. 

Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a fájdalmas, tartalmas mondanivalójú történeteket, mert az Elveszett lelkek otthona pont ilyen!

photoeditor_20191010_080713157.jpg

Fülszöveg:

Jóváteheti-e ​a szeretet a jóvátehetetlent? 

Az 1950-es években járunk a kanadai Québecben, ahol az angol és francia közösségek együttélése csak látszólag harmonikus, a mélyben súlyos feszültségek húzódnak. 

A tizenöt éves Maggie Hughes angol apja sem szíveli a franciákat, s mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Maggie a szomszédos farmon élő francia fiúhoz menjen feleségül. Így amikor Maggie teherbe esik, a szülei ráveszik, hogy mondjon le a kislányról, s az újszülött Elodie árvaházba kerül. A kislány amúgy sem könnyű sorsa újabb tragikus fordulatot vesz, amikor a nagyobb állami támogatás miatt a gyermekotthont, ahol él, elmegyógyintézetté, a több ezer állami gondozott gyermeket pedig értelmi fogyatékossá nyilvánítják. 

Van-e szabadulás ebből a kilátástalan helyzetből? Túl lehet-e élni egy léleknyomorító intézmény megaláztatásait, és létezhet-e feloldozás és megnyugvás egy anya számára, aki ilyen helyzetbe taszította gyermekét? 

Joanna Goodman valós eseményeken alapuló regénye szívbe markoló és felemelő történet az anya-lánya kötelék megbonthatatlanságáról, s megrázó pillanatfelvétel Kanada történelmének egyik sötét időszakáról.

Joanna Goodman kanadai írónő ötödik regénye, az Elveszett lelkek otthona 2018-ban jelent meg, és óriási kritikai visszhangot váltott ki. A 20. század közepén a québéci hatóságok a katolikus egyház közreműködésével körülbelül húszezer árva gyereket nyilvánítottak értelmi fogyatékossá a nagyobb állami támogatás reményében. A tartomány akkori vezetője után magukat Duplessis-árváknak nevező károsultaknak az ügy kirobbanását követően a kanadai kormány jóvátételt fizetett.

(Libri, 2019)