Kicsit változtatok a felálláson és a végére írom a saját véleményem, ha olvassátok, akkor látni fogjátok, hogy miért.

Jason Dessennek szerető családja van. Feleség, gyerek, egyetemi munka, ami nem fizet kellően jól, azonban szereti, amit csinál és szereti tanítani a diákjait. Sok évvel ezelőtt lehetősége lett volna kitörni és bekerülni a nagyok közé egy kutatómunkával, azonban Daniella, a felesége, terhes lett. Megtehette volna, hogy cserbenhagyja élete szerelmét és inkább a karrierjére koncentrál, azonban ő a családot választotta, ha néha meginog ez miatt, mindig rájön arra, hogy ez volt élete legnagyszerűbb döntése.

Egy este, Jason elmegy abba a bárba, ahol régi szobatársa, Ryan, ünnepli a Pavel díjat, amit most nyert meg. Két pohár whisky után azonban már el is indul haza, családjához. Miután egy taxi majdnem elüti, kissé kótyagosan folytatja útját és valamiért a hosszabb utat választja. A semmiből feltűnik egy gésa maszkos férfi, aki egy pisztolyt tart a fejéhez. Egy hosszabb autókázás után, elrablója egy romos épületbe viszi Jasont, majd pár kérdés után egy injekciós tűt döf belé.

Jason, miután magához tér, egy laboratóriumban találja magát és egy idegen férfi köszönti őt barátjaként. Nem tudja, hogy hol van, nem tudja, mit mondjon, nem emlékszik senkire a körülötte levő emberekről. Azt érzi, hogy el kell innen tűnnie. Miután sikerül megszöknie, egyenesen a háza felé veszi az irányt, de legnagyobb döbbenetére minden megváltozott. Más a berendezés, a régi fotók eltűntek, a ház ugyanaz, azonban hideg és magányos benyomást kelt. Miután itt is rátalálnak, tovább menekül ahhoz a személyhez, akit sok-sok éve ismer már, akiben megbízik. Csakhogy minden más lett, ez már nem az ő élete.

Bekövetkezik a tragédia, és Jason rájön arra, hogy nincs más választása: vissza kell mennie a laboratóriumba. Ha ki akarja deríteni, hogy mi történt vele, akkor meg kell ismernie a múltját.

Mi az igazság? Álom ez, vagy csupán hallucináció? Képes lesz Jason felvenni a harcot olyan emberek ellen, akik egy kutatómunkára teszik fel a fél életüket? Emberek, akik mindenen és mindenkin átgázolnak, hogy céljukat elérjék. Az emberi élet nem számít.

Szeretnék csak jót írni erről a könyvről, de nem tudok. Maga az alapkoncepció nagyon jó, azonban a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után. A legnagyobb negatívum, hogy már a fülszövegből kiderül szinte minden, ami lényeges.

Ami mindenképp pozitív, hogy az emberi elmét megdolgoztatja. Csodálatos az agy működése, - egyáltalán milyen lehetőségek vannak a szürkeállományunkban, amit képtelenek vagyunk használni, mik azok, amiket előtudunk idézni és mik, amelyekről elképzelésünk sincs. A mai napig sem tudták a tudósok megérteni, kideríteni az emberi agy működését. Bonyolult „vezetékek” kuszasága. Blake Crouch azonban egy kicsit leegyszerűsíti, és olyan formában veti papírra a dimenziók átláthatóságát, hogy egy laikus is megérti azt. Manapság három dimenziót ismerünk: szélesség, magasság, hosszúság. Azonban sok elméleti fizikus és tudós már egy negyedik dimenziót is felsorol: a térbeli dimenziót. Nos, Crouch a történetében a multidimenzióval foglalkozik, ami voltaképpen azt jelenti, hogy minden, ami megtörténhet, az meg is történik. Lehet, hogy nem ebben a saját kis dimenziónkban, hanem egy másikban. Például ebben a síkban orvosira jártunk, de több száz, vagy több ezer másik térben teljesen mást csinálunk. Felveti a lehetőséget, hogy ez mind itt van előttünk, de agyunk egy bizonyos része blokkolja, így nem láthatjuk, - valószínű el sem bírná az elme ezt a hatalmas terhet. Az író figyelt a tudományos részletekre, nem volt benne semmi, ami kicsit is elbagatellizálta volna azt. Ezek voltak azok az elemek, amik számomra érdekessé tették a történetet, illetve ezért írok róla, mert összességében ezt fantasztikusan oldotta meg

Azonban Crouch nem figyelt kellőképpen arra, hogy maga a regény is érdekes legyen. A karakterek kissé idegesítőek és fárasztóak voltak. Több esetben előbb jöttem rá a megoldásra, mint egy zseni – és nem, én abszolút nem vagyok zseni. Ugyanazt a köröket futja le, ami által egy idő után már unalmassá válik az egész – már, ami a cselekményt illeti.

Fülszöveg: