Ez a könyv egy kedves ismerősöm, Niitaabell által került a látómezőmbe, az ajánlása egyből felkeltette az érdeklődésem és nagyon nem bántam meg, hogy „hallgattam” rá. Tegnap délután érkezett meg, estére már be is fejezem. A párom, miután meglátta, hogy a háromnegyedénél járok, ennyit mondott: - ez már beteges. Nos, talán igaza van, azonban a Felnőttek nélkül, számomra ténylegesen a letehetetlen kategóriába tartozott. Charlie Higson egy olyan disztópikus világot teremtett, amelyet már több esetben is olvashattunk, láthattunk filmen, mégis sikerült neki megragadni azt a vonalat, amellyel a feszültség folytonos volt, ami miatt megmaradt a késztetés a továbbolvasáshoz és 100%-osan élvezhető volt.

Erre a könyvre ne úgy tekintsünk, mint egy kaszabolós, öldöklős történetre, ugyanis, ha jobban belemélyedünk, akkor számos olyan témát és erkölcsi kérdést dolgoz fel, ami elgondolkodtató. Mennyire változik meg a morális színvonalunk abban az esetben, ha a tét a hatalom, a tisztelet, és az életünk. Ezek a dolgok túlnyomó részt jelen vannak a mindennapjainkba, Higson azonban mindezt egy olyan világban teríti elénk, amelyben csak a gyermekek élik túl a katasztrófát, majd próbálják túlélni mindazt, amit a sors ezután is rájuk mér.

„Azóta mind meghaltak. Mind az öten. Az apja volt az első.”

Egy kis csapat gyermek húzza meg magát egy viszonylag biztonságos bevásárlóközpontban. Azonban az étel már nem elég, a guberálóknak egyre messzebb és messzebb kell menniük ahhoz, hogy bármilyen élelmiszert találjanak. Arran, legjobb embereivel megy ki, hogy találjanak valamit. Egy végzetes hiba miatt egyik társuk odavész. Úgy tűnik, a felnőttek változnak, egyre jobban összedolgoznak és merészebbek. Arran szerint mindezt az éhség váltja ki belőlük. A katasztrófa után a felnőttek megfertőződtek, a testük rengeteg gennyes hólyaggal lett tele, az agyukat elérte az őrület. Némelyek meghaltak, némelyek pedig úgy élnek, mint a zombik, az egyetlen táplálkozási forrásuk az életben maradt gyerekek.

„A gyerekek a nappal együtt keltek. Legalábbis azok, akik aludtak. Sokan csak feküdtek a fűbe, vagy együtt üldögéltek, hiszen túlságosan féltek elaludni.”

Maxie, a parancsnokhelyettes otthon maradt a kicsikkel, hogy vigyázzon rájuk. Azonban egy kis csapat, a tudta nélkül kiment játszani, a felnőttek egy része pedig elkapta Kis Samet. A lány tudja, hogy mindez nem az ő hibája, mégis legbelül önmagát hibáztatja minden eltűnt csöppség miatt. Magabiztos egyéniség, azonban Arran nélkül úgy érzi tehetetlen és képtelen egyedül megállnia a helyét ebben a borzalmas világban. Mikor meglátja, hogy a fiú és társai hazatértek, örül, mégis van benne egy hatalmas félelem, hisz rá volt bízva a gyerekek élete és most úgy érzi elbukott. Az öröm hamar szertefoszlik, miután meglátja, hogy ők is kevesebben tértek haza és Arran-t megharapta egy felnőtt.

„Nem voltak hamisak. A Polaroidot nem lehetett hamisítani. Nem úgy, mint a régi időkben, amikor számítógéppel bármit meg lehetett csinálni. Ezek a képek igaziak. A Buckingham palotát mutatták, és egy csapat boldog egészséges gyereket…”

A Waitrose szupermarket körül egy alak jelenik meg, egy fiatal fiú, akit teljesen bekerítettek a felnőttek. Arran úgy dönt, nem hallgat a vészmadarakra és megmenti a srácot. A Morrisons csapatból feltűnik Blue a másik csoport vezetője is, hogy megtudja ki az idegen és mit akar. Jester a Buckhingem palotából érkezett, a célja, hogy a megtalált gyerekeket elvigye oda. Állítása szerint sokan vannak, a hely biztonságos, zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, azonban kellenek harcosok, hogy megvédjék magukat. Arran és Blue, nem sokat gondolkodnak, mindkét csapat vezetője belátja, hogy ezen a helyen már nem sok reményük van. Összeszedik a kicsiket, a holmijukat és útnak indulnak egy jobb élet reményében. Azonban ez az út rengeteg szörnyűséget tartogat számukra és valahol legbelül tudják, hogy nem bízhatnak meg teljesen Jesterben.

Az útjuk során rájönnek, hogy nem maradtak egyedül a világban, rajtuk kívül sok már gyermek is keresi a biztonságos helyet, és mindegyikük egy külön történetet hoz magával.

Valószínű több olvasónak is eszébe jut majd, hogy egy ennyi idős gyerek/gyerekek, hogyan is lehetnek képesek mindarra, amit a könyvben tapasztalunk, azonban sosem tudhatjuk, hogy milyen események sorozata kellett ahhoz, hogy ezek a gyerekek idő előtt felnőtté váljanak, és olyan döntéseket hozzanak, ami nekünk, idősebb generációnak is nehezen menne.

Fülszöveg:

Charlie Higson regénye egy Young Adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni.
A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük.

A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek.
Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal?

A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy - Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra?

Athenaeum Kiadó

Megjelenés ideje: 2019

320 oldal