Emelie Schepp: Mementó

Nem volt szerencsém ezelőtt skandináv krimit olvasni, de eme mű befejeztével ezt egy óriási hibaként éltem meg. Szívesebben olvasom a romantikus-erotikus könyveket, de néha szükség van egy kis változatosságra. Úgy érzem ez volt az a történet, ami most egy kicsit felrázott és pár nap alatt annyira magához vonzott, hogy már most izgatottan várom a következő részét a sorozatnak. A mű olyan fordulatokat tartogat, amiket tátott szájjal fogunk figyelni majd. Megdöbbent, felkelti a figyelmed, ámulatba ejt.

,, Már levegőt venni is alig tudott, és éppen nyitotta volna a száját, hogy azt mondja, jaj, amikor ropogást hallott, és az apja arccal előre a földre zuhant. Mozdulatlanul feküdt. Amikor a lány felnézett, a sebhelyes férfi állt előtte. Mosolygott.”

Történetünk főszereplője Jana Berzelius, ügyész. Az ő szemén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket, olyan átéléssel és jelenléttel, amihez hasonlót talán még nem is éreztem.
Egy telefonhívás érkezik be a segélyhívó rendszerbe. Egy nő számol be férje haláláról. Mikor hazaérkezett, már csak a rengeteg vérrel körülvett testet pillantotta meg. A helyszínelés során semmit sem találtak, csupán egy gyermek kézlenyomatát. A legérdekesebb, hogy a családnak nem volt gyermeke, sőt a környékünkön sem tartózkodott gyermek. De akkor mégis kinek a lenyomatát találták meg? Ki járt a lakásban? Lehetséges, hogy egy tíz év körüli gyermek öljön?

,, Minden este tükör előtt gyakorolta a mosolygást. Énjét elfojtva átvette mások gesztusait, testbeszédét, arckifejezését. Megtanulta a társasági élet játékszabályait.”

A férfi a Bevándorlási Hivatal egyik fő munkatársa volt. Ebben az időszakban sok bevándorló érkezett az országba, akik mindent megragadtak annak érdekében, hogy maradhassanak. Ám rengetegen nem kapták meg a papírt, hogy legálisan élhessenek az országban. Talán az egyik kiutasított volt, aki bosszút akart állni? Vagy az események még régebbre nyúlnak vissza?

,,A legszívesebben ott helyben megölte volna. A legszívesebben kést döfött volna a fejébe, újra és újra. Meg kell halnia.
Halj meg.
Halj meg.
Halj meg.”

A műbe merülvén megismerhetünk egy tragikus sorsot is. Egy lányt, aki konténerben érkezik más családokkal és a sajátjával egy kikötőbe. Három férfi rájuk tör, csak a gyermekeket hagyják életben. Céljuk van velük. Edzeni akarják őket és felkészíteni. Mindenkinek feladata van, életek változnak meg.

Nem sokkal később egy fiú holttestére bukkannak. A történések még jobban bonyolódnak. De hogyan függnek össze az események? Milyen cselekményszálak nyúlnak vissza a múltba? Ki volt az a lány, és most ki is ő a történetben?

,, Hiszen ő volt Kér. A halál istennője. Aki soha nem adja fel.”

Karakterek szempontjából sem ért negatív hatás. Jana számomra egy különleges személy képét alakította ki a szememben. Makacs, kitartó és nem utolsósorban erős. Nemcsak fizikálisan, de lelkileg is. Amikre szellemileg fel kellett készülnie, és amiket átélt. Példamutató. Igen, volt hogy kissé borzongtam azoktól az érzelmektől, amiket érzett, de megértettem. Felnéztem rá. Remélem a következő részben is hasonlóképp fogok szimpatizálni a karakterével.
Nem mellesleg olyan bátran, de óriási igazságérzettel ásott bele a saját múltjába, amire szavakat sem találtam.

,, Hiszen elmebetegnek tűnt, és elmebetegekben ne bízzon az ember.”

Ez egy olyan történet volt, amit minden krimi zsánert kedvelőnek ajánlok! Lebilincsel, a székhez szögez és belemélyedsz, más választásod nem lesz. Ahogy bele látsz a szálakba, a karakterekbe egyszerre fogod imádni és utálni a könyvet. Mert kísérteni fogja a gondolataidat, az elmédet is uralja majd, de ennek ellenére minél többet akarsz majd megismerni belőle!

,,Kiképzek. Új esélyt adok az életre. Hogy legyen belőletek valaki. Hogy valami nagyobb dolog részévé váljatok.”

Számomra nagyon érdekes volt maga a kérdés, mint bevándorlás. Sokszor hallottam, hogy mennyire rosszul bánnak az új otthont keresőkkel és mennyire képesek kihasználni az emberek őket. Miért hiszi az emberiség azt, hogy a nők eszközök? Miért találják megoldásnak az erőszakot?
Emellett engem kissé elriasztott az, ahogy belemerültem a gyerekek fejlődésébe. Hogy hogyan motiválták őket, milyen jutalmat kaptak és persze, hogy mire kényszerültek. Felállt a szőr a karomon amikor olvastam, de talán pont ezek voltak azok a momentumok, amik tökéletessé tették az egészet. Minden űrt kitöltött az író és úgy csavarta a szálakat, hogy számtalanszor csak ültem bamba képpel és a saját szememnek sem hittem!
Az író tudta, hogy hogyan kell írni és mikor mi a tökéletes reakció. Egyszerűen imádtam!

,,- Ne lőj – mondta Minósz. – Kérlek, ne lőj. A barátod vagyok.
- De én nem vagyok a barátod – mondta a lány, és meghúzta a ravaszt."

Fülszöveg:

A ​nő becsukta az ajtót, és utasította a sofőrt, hogy azonnal induljon. A lány előredőlt, és kihúzta a véres kést a hátára erősített tokból. Egyik lábát felhúzta az álláig, és a pengét nézte. A mutatóujjával terelgette a vörös foltokat a csillogó felületen. Túl volt rajta, az első feladatot elvégezte. Most visszamennek. Haza. És jutalmul fehér port kapnak.

1991 nyarán egy kilencéves kislány valami kimondhatatlan gonosz elől menekül. Nincsenek emlékei arról, hogy ki ő, honnan jött, és mi történt vele… 
Huszonegy évvel később Jana Berzelius sikeres ügyészként nyomozást vezet a norrköpingi Bevándorlásügyi Hivatal osztályvezetőjének meggyilkolása ügyében. A gyanú hamar a feleségre terelődik, de a nyomozás váratlan fordulatot vesz, amikor a közelben egy fiatal fiú holtestére bukkannak, furcsa hegtetoválással a nyakán – egy nevet véstek a bőrébe: Thanatosz. 
Mit szállítottak az eltűnt konténerek, ki volt a titokzatos zsaroló és milyen nemzetközi szervezet áll a sötét üzelmek mögött? 
Minél mélyebbre ás Jana a halott fiú múltjába, annál közelebb jut az igazsághoz, ami sötétebb és véresebb, mint valaha képzelte volna.

Emelie Schepp a skandináv krimi új csillaga, akinek regényeit immár közel 30 országban adták ki. A Jana Berzelius-trilógia először magánkiadásban jelent meg, majd az olvasók rajongása juttatta a bestseller listák élére. Méltatói szerint a svéd írónő Gillian Flynn, Karin Slaughter, Heather Graham vagy Lee Child sikerére hivatott.

(Libri Kiadó, 400 oldal, 2016)