Bauer Barbara: Az élet hangja

Nem tekintem a történelmi regényeket a zsánereimnek, sőt.. Ennek ellenére kellemes csalódás volt az én szememben a mű, maga a történelmiség alapozta meg a történetet, de mégis sokszor csak egyfajta hátteret adott. Úgy éreztem az olvasás során, hogy a szívem nem egyszer szakadt darabokra és nem egyszer húzott mindenfelé. Talán mondhatnám azt is, hogy ehhez a regényhez acélszívre van szükség, hogy érzelmileg ne érinthesse meg az olvasót.

,, Hallod?
Csak hunyd le a szemed, és várj! Ha jól figyelsz, meg fogod hallani. Bárhol, bármikor, amikor csak szükséged van rá.
Ott szól a szívedben. A lelkedben visszhangzik. Soha nem némul el.
Akkor sem, ha én már nem leszek. Ezt soha ne feledd! Bízz bennem.
És bízz a hangban. Az élet hangjában.”

Történetünk egy családról szól. Egy családról, akik szinte rettegésben éltek az 1944-es években. Hogy miért? Mert zsidók voltak. Mert féltek a háborútól. Mert csak reménykedni tudtak abban, hogyha ők nem is, de a gyerekek megmenekülhetnek, és teljes életet élhetnek majd.
Eszter emlékszik mindarra, ami velük történt, de neki nincs tegnap. Neki csak a ma létezik. Egyik éjjel elhurcolták előbb édesapját, majd őket is édesanyjával és kishúgával. Hirtelen azt sem tudta a kis ártatlan lélek, hogy mi történik. Felelevenedik benne, ahogy a folyó közelében megpillantja apja bőrtarisznyás táskáját és odarohan hozzá. Ekkor már biztos abban, hogy apját megölték, de úgy érezte összetörik a szíve. Fel sem foghatta milyen helyzetben volt része, ugyanis az anyja odarohant hozzá, ám immár csak a két lövést hallotta és édesanyja élettelen, üveges szempárja meredt rá.

,, Hisz annyi történet van. és mind oly különböző. És ezeknek a gyerekeknek az életében a saját történetük az egyetlen, ami valahová máshová köti őket. Emlékekkel, vagy anélkül. Sokan nem is tudják, honnan jöttek. Míg az egyiknek az árvaház a családot jelenti, a másiknak a helyet, ahol visszaemlékezhet a családjára. A helyet, ahol este, miután minden elcsendesült, az anyukájuk hangját kereshetik, hogy elkísérje őket az álmok világába.”

Egy férfinek hála megmenekül, neki köszönheti azt, hogy ott lehet másokkal egy menedékhelyen. A környezetének nem kell tudnia mi is a helyzet az iskolában, ahol a gyerekeknek és felnőtteknek is még rettegve kell élniük. De elérkezik majd az az idő, amikor mindenki hazamehet, aki életben maradt. Eszter egy nagyon kedves kislánnyal, Évikével és annak nagymamájával kerül közeli kapcsolatba. A nagymama úgy kezeli Esztert is, mintha saját unokája lenne, bár fogalma sincs mi lesz a kislánnyal, ha eljön az elválás pillanata. Ki fogja felnevelni a gyermeket? Ki fog rá vigyázni és gondját viselni?

,, De senki nem mesél. Őrzi az egyetlen dolgot, ami csak az övé. Amiben mégiscsak különbözik a többi árvától. Amitől az, aki.
Őrzi a múltja minden titkát. Ami néha fáj. Amire olykor jobb, nem is emlékezni. De ami néha tartogat egy hangot, egy érintést, egy múló pillanatot, amit már kimerevíteni is nehéz, ami, ahogy érkezik, rögtön el is illan, köddé válik.”

Eszter árvaházba kerül, teljesen magába fordul. Nem akar senkit sem a közelében tudni, nem akar beszélni. Megteszi mindazt, amit meg kell tennie, de talán csak kényszerből. Zárkózottá válik, sokszor elgondolkodik, mintha nem is ott lenne lélekben, hanem valahol máshol. Valahol a múltjában. Valahol ahol szeretetet érzett. Valahol ahol boldog volt. Valahol ahol a családjával lehetett.
A nevelőnője, Klára néni kétségbe van esve, mert nem tudja mit kezdjen a kislánnyal. Nem tud közel férkőzni hozzá, nem tud beszélgetni vele, csupán személytelen dolgokról. Úgy látja Eszter eltemette a múltat magában és ezen kívül minden mást is, ami az érzelmekhez köthető. Soha sem volt dühös, hisztis, soha nem mutatta ki az érzéseit.

,, Kitől kaphatta őket, mióta szorongathatja nap mint nap? Hozzá tartoznak. Az élete részei. Kellékei. Emlékei. Kötődés… valakihez. A szüleihez, a múltjához, amire talán nem is emlékszik. Egy tapintás, ami kíséri, bárhol is van. Ott volt vele mindenütt. Akkor és most. Ha ezt is elveszíti, mije marad?”

Egy nap Eszter vándorútra indult az otthonba, biztos volt abban nem ismeri még az intézmény összes zegzugát. Nos, igaza is lesz. A zeneteremhez kerül az emeletre és teljesen kitör belőle minden, mikor meghallja a furulyaszót. Úgy érezte rémeket lát, úgy érezte megőrül. Az édesapja egyik este egy kellemes dallamot hagyott neki útravalóként, teljesen felelevenedett benne mindez.  Egy kisebb baleset érte, de Klára néni pont emiatt dönt úgy, hogy a kislány is tanuljon zenét. Talán ebben kiteljesedhet. Talán ebben kiadhatja magából mindazt, amit sem kimutatni, sem elmondani nem akar.

Hanna minden reggel elmegy az iskola mellett, ahol a gyerekek bent laknak. Mindig olyan izgalmas és érdekes dolgok történnek ott. Az ő érdeklődését is felkelti. Egy furcsa véletlennek köszönhetően ismerkedik meg Zsuzsival és társaival. Mindenki félelmetesnek találja a hasonlóságot, mely Eszter és Hanna között van. Mintha testvérek lennének, de ez lehetetlennek tűnik. Vagy mégsem?
Ám mielőtt a két leányzó megtudná az igazságot számos akadályt kell elviselniük. Újabb események láncolata zajlik le, melyre senki nincs felkészülve. Besúgás, rajtaütés. Minden, ami erre a korszakra jellemző.

,, Ha valakivel, legalább egyetlen emberrel őszinte lehetne. És ha tudná, hogy mennyire szeretné, ha ez éppen ő lenne, akinek oly szívesen az ölébe hajtaná a fejét. Sírna a vállán, mint egy kisgyerek. Hogy őt is úgy vigasztalja, mint azt a sok szegény árvát. Hogy róla is úgy gondoskodjék. Hogy neki is azt mondja, semmi baj. Hogy őt is biztassa, minden rendben lesz.
De tudta, hogy nem lesz rendben. Hogy csak időt nyer. Ő is, és a családja is. És ehhez ő kell. A lelke, a becsülete, végül majd az egész lénye. Ha addig fel nem emészti ez az egész, mint egy parazita.”

Szívszorító történet, ahol rengeteg fájdalmas felismerés éri az olvasót. Személy szerint csak most gondoltam bele igazán, hogy milyen lehetett eme korszak idején az embereknek túlélnie a világot. Fájdalmas volt beleélni magam és átérezni az elvesztést, a reménytelenséget. De mégis úgy érzem rengeteget adott nekem ez a könyv. Empatikusabbá váltam, sajnálatot éreztem és tiszteletet is egyaránt. Mivel abban az időszakban felnőni és túlélni nehéz lehetett.

Köszönöm a Jaffa kiadónak, hogy részem lehetett ebben a műben. Egy olyan élményt szereztem, amit soha sem fogok elfelejteni!

,, Megszűnt a külvilág. A szobát körülfolyták a hangok. Hanna az örvény közepén állt, és bár kinyitotta a szemét, nem látott mást, mint tovatűnő fényeket. Eltűntek a bútorok, a falak. Eltűnt az épület. Eltűnt a talaj a lába alól. Esztert sem látta. Csak a hang vette körbe, csillogó fényárként.
Nem látott, és nem hallott. Nem hallhatta Eszter elfojtott lélegzetét, és nem láthatta az arcát áztató könnyeket.
Ő is sírt, amikor kilépett a szobából.”

Fülszöveg: 

Eszter ​és Hanna hagyománytisztelő, szerető családba születtek. Nagyapjuk, édesapjuk is zenész volt, így még a hétköznapjaikat is a muzsika töltötte be, varázsolta széppé. Ám körülöttük a világ egyre komorabbá vált, 1944 tavasza már nem azt az életet kínálta számukra, amelyben mindnyájan bíztak. A lányok édesapja bármit megtett volna, hogy elleplezze a rémisztő valóságot, hogy megkímélje családját a sárga csillag viselésének szégyenétől. De elérkezett a nap, amikor a valóság bakancsos, fegyveres katonák képében betört az otthonukba. Az utolsó előtti pillanatban azonban az édesapa még adhatott a lányainak útravalót: egy dalt.

Az élet hangja két kislány évtizedeken átívelő története. Egy testvérpáré, akiket elszakított egymástól a történelem, de életben tartottak az igaz emberek. Akik mindvégig szívükben őrizték életük első néhány évének emlékét és az édesapjuktól kapott útravalót, amely lassan egymás felé terelte őket, hogy azzá válhassanak, aminek születtek. Ám megint csak közbeszólt a történelem, és a két lányt, akiknek az útjai már-már keresztezték egymást, ismét messze sodorta egymástól.

Vajon mindig tudunk választani a jó és rossz között? És vajon minden esetben az igazság hozza el a végső megnyugvást? Bauer Barbara legújabb, a XX. századi magyar történelem sorsfordító pillanatait, a vészkorszakot és Rákosi-érát felelevenítő, fordulatos, egyszerre megrendítő és felemelő regényében talán választ kapunk ezekre a nyugtalanító kérdésekre.

(Jaffa Kiadó, 280 oldal, 2018)