Sylvia River: Reményhajsza

Örömmel vettem az írónő megkeresését a könyv elolvasására, köszönettel is tartozom neki!
Úgy érzem, hogy egy kellemes, akciódús történetet olvashattam, amelyben rengetegszer nevettem és rengetegszer izgultam a szereplőkkel együtt, hogy vajon ez és ez után mi történhet még.
Sosem csalódtam, ugyanis Sylvia River újabb és újabb fordulatokat szőtt Bonnie és John történetébe.

,, Amikor a tekintetük találkozott, ígéretnek is felfogható mosoly jelent meg szinte egyszerre mindkettőjük ajkán. A férfi csak arra a pár percre tudott gondolni, amikor a nőt a karjaiban tartotta. Mélységesen felkavarta az élmény, de rettenetesen meg is ijesztette. Nem tudta eldönteni, hogy most kiáltsa világgá boldogságát, vagy inkább tartsa titokban.”

Történetünk két nézőpontból íródott.
Az egyik a nő, a másik a férfi gondolatain vezet végig minket.
John egy híres együttes, a Bermuda énekese. Bonnie egy feltörekvő zenész, aki örömöt lel a zenében.

Egy nap John ügyvédje felkeresi a férfit, hogy mutasson egy kazettát, amelyen egy tehetséges nő énekli a Bermuda számát. Ezért beperelhetnék a hölgyet, ám ehelyett meghívják magukhoz zenélni. A nő izgatottan, de annál nagyobb boldogsággal mond igent, mert a házassága szétesni látszik és egy kis környezetváltozás talán jól is jön neki.

,,Azok a könnyek belül folynak, a szemek mögött, a lélekben, útjukon mély, fájdalmas, égető árkot vájnak a szerelmes szívben. Ismét egy szívbemarkoló tekintet, amely egy, a jövendőtől félő asszonyé. Egy olyan nőé, aki még szerelmes, aki még nem hisz a tényeknek, aki reménykedik, de már csak a szívével. Az eszével tudja. Megváltoztathatatlanul és kegyetlenül tudja, hogy vége, nincs tovább! Ekkor azonban csóvát vet a lélek tükrében a tébolyult düh, amely eltaszítja az alázatos szomorúságot és fájdalmat. Ez a tekintet már egy gyilkosé. Egy olyan asszonyé, aki vért kíván az eltemetett szerelemért, a búcsúzó boldogságért."

Bonnie a lányával és a kutyájával beköltözik az énekeshez. Már kezdetben érezhető a vonzalom, ami körüllengi őket, de csak egy kis idő elteltével próbálnak közeledni a másikhoz. A két lánygyermek miatt csak titokban találkozgatnak kettesben. Az énekessel is együtt él a kislánya, aki számára is a legnagyobb kincs. Ám lassan már nyilvánossá válik a kettejük közötti szenvedély és a szerelem, ami kibontakozni látszik.

Azt már tudhatjuk olvasóként is, hogy a boldogság elérése után rögtön történik valami, ami tönkrevág mindent. Nos, itt is így történt.. A turné egyik állomása nem várt meglepetéssel szolgált, melynek okán John eltűnik és Bonnie kétségbeesetté válik.
Nem sokkal később a halálhír marad csak a nőnek, ám ez sem zajlik egyszerűen. Számos ember ártott nekik, viszont nem sikerült mindenkit elfogni, akinek a keze valóban benne volt a tragédiában.

,, Az a gyönyörűséges macskaszem, ami csak a tiéd lehet, annyira tele van vad vágyakkal, hogy számomra már a látvány is érzéki gyönyörrel jár! Simogat, csalogat, ingerel, játszik, szeret, kíván, akármit ki tudsz vele fejezni!”

Az első rész lezárása valami újjal, valami ismeretlennel végződik. Kiképzés, visszaemlékezés, titkos élet. Vajon ki akart ártani a szerelmespárnak és mennyire sikerült a terv? John halála valóban megtörtént vagy esetleg csak egy félresikerült információ volt ez? A fájdalom és a gyász mit tud kihozni az emberből, ha mindenáron talpon akar maradni?

A Reményhajszában olyannak ismerhettem meg, ami vonzott és lekötötte a figyelmem. Azonban néhol túl irreálisnak éreztem az eseményeket, így kissé csalódott voltam egyes részeknél. Ez a csalódottság nem befolyásolta az olvasási élményemet ugyanis hála a mű sokszínűségének hamar túllendültem rajta.
Úgy vélem, hogy mint az írónő első könyve nagyszerű alkotás, de van még mit tanulnia és javítania a párbeszédek megalkotása során. Biztos vagyok abban, hogy a fejlődés látszódik a következő műveinél már. Éppen ezért úgy gondolom, hogy fogok még olvasni az ő általa írt történetből, mert szerintem a sorozat első részében nem mutatott meg mindent, ami benne van. Csupán egy kis morzsát adott magából, ami a következő kötetei során egy egésszé válhat reményeim szerint.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a kalandos, romantikus történeteket. Nekik hangulatos és könnyed kikapcsolódás lesz ez a mű!

,, Kenderson a feleségére nézett, aki a férje szeméből azonnal látta, hogy ismét igen sok sötét felhő van közös életük egén..”

Fülszöveg:

John ​Kenderson rockzenész felfigyel az énekesnőként szárnyait próbálgató Bonnie-ra, majd úgy dönt, lehetőséget ad neki arra, hogy bizonyítson. Meghívja együttesébe, a Bermudába vendégszerepelni, és a lány rövid időn belül bebizonyítja, valóban tehetséges. A duett-lemez elkészítésének munkálatai közben Bonnie és John időt szakít a romantikus érzelmi szálak szövögetésére is, amelynek folyományaként hamarosan összeházasodnak. Az új taggal kibővült együttes turnézni indul a lemezzel, ám a koncertsorozat végén a házaspár sorsa tragikus fordulatot vesz. 
A kialakult helyzetből adódóan igen úgy tűnik, hogy esély sincs már a boldogságra, marad a remény, vagy csak annak hajszolása. Az apróbb félreértéseket követik a nagyobb horderejű hazugságok, amelyeket – szinte törvényszerűen – a véletlenek azért erősen megtámogatnak. 


A küzdelem megkezdődik, szavakkal, tettekkel és bizony néha fegyverrel is. 
Az oldalak fogytával együtt a problémák is megoldódni látszanak, bár ezt csak azért teszik, hogy létrehozzák az új bonyodalmat a történet következő kötete számára…

(Underground Kiadó, 412 oldal, 2015)