Sándor Beáta: Kelepce

Ajánló:

Nagyon is közel áll hozzám a 90-es évek, így rettenetesen örültem, amikor kézhez kaptam a Kelepce című könyvet. Tény, hogy a listámon sok könyv volt még a Kelepce előtt, de akárhányszor ránéztem erre a tüneményes könyvecskére, és a szemet magához vonzó borítóra, mindig megsimogattam, és nem bírtam ki, hogy ne álljak neki. Mint ahogy említettem, a 90-es évek számomra is egy kaland volt, sok olyan emberi kapcsolattal, és " cselekménnyel", ami sok esetben változtatta meg az életem, és a szemléltem, ha mindezek nem lettek volna, akkor minden máshogy alakult volna, mint ahogy a könyvben szereplők élete is. Könnyű volt azonosulni a szereplőkkel, valamilyen szinten mindenkiben felfedeztem a régi énem, vagy akár a mostani énem egy darabkáját, és gondolom ezt az írónő szándékosan így írta meg, hogy mindenki megtalálja a maga karakterét. Gondolhatnánk azt, hogy ez a 270 oldalas könyvecske egy könnyed ki regény lesz, de ez senkit ne tévesszen meg. Nagyon komoly témákat boncolgat.

Történet:

Négy fiatal, az 1990-es évek nyarán eldönti, hogy megváltoztatják az életüket, és Magyarországon próbálnak szerencsét. Erdélyben nem sok lehetőséget látnak arra, hogy a jövőjük biztos legyen, így ezt látják a legjobb megoldásnak. Klári, Erzsi, Jancsi, és Krisztián éppen az utolsó estéjüket ünneplik Erdélyben, amikor Krisztiánnak sürgősen el kell mennie, és nem biztos, hogy velük fog tartani Magyarországra. Mindenki arra gyanakszik, hogy egy újabb nőügy lehet a háttérben, aminek Erzsi nem igazán örül, ugyanis gyengéd érzelmeket táplál a fiú iránt, és reménykednek benne, hogy ezt hamarosan lezárja, és csatlakozik a kis csapathoz, hogy együtt vágjanak neki az útnak. A sors úgy hozza, hogy először csak a két lány, Erzsi, és Klára tudnak elindulni.

" Valaki elkezdte és a másiknak folytatnia kellett. A történet hömpölygött, parttalan folyamként, akár órákon át. A képzelet kivirágzott. "

Találnak egy kis lakást, és elkezdik építgetni az új életüket. Klári hamar megtalálja önmagát egy olyan munkahelyen, ahol festményeket, műtárgyakat értékesíthet. Erzsi pedig, könyvelőként kezd el dolgozni. Barátokat, ismerősöket találnak, élik mindennapjaikat, amikor Klári arra érkezik haza, hogy Krisztián is a lakásban van. Mikor kérdőre vonja Erzsit, ő közli vele, hogy már régóta szerelmes a fiúba, és szeretné megpróbálni, hátha működik a dolog. Klári nem nézi jó szemmel, tisztában van Krisztián életével, és mindazzal ami vele jár, félti Erzsit, bár köztük is megváltozott a kapcsolat.

Tíz hónappal később Klári felkeresi Jancsit, hogy végre megtudja, mikor megy ki hozzájuk Magyarországba, de Jancsi hűvös, és tartózkodó, nem hajlandó elárulni, mi történt pontosan azon az estén, amikor kiderült nem tud velük tartani. Végül, a beszélgetés haladtával Jancsi megkéri Klárát, hogy elmehessen vele Pestre.

" Nem szabad senkinek sem megtudnia, kattogta bennem egy belső hang. Örökre elássuk, mélyen elrejtjük a tudatba az emléket, és igyekszünk elfelejteni. "

Két hét múlva sikerül egy banknál állást kapnia, úgy tűnik majdnem mindenki élete sínen van. Egészen addig, amíg Krisztián fel nem tűnik Klári munkahelyén, attól a pillanattól fogva sok minden megváltozik, Klári és Erzsi életében. Erzsi egyedül marad, és mindannyian kerülik Krisztiánt, aki egyre jobban süllyed le a mélybe, nem tudni, hogy sikerül-e valaha kimásznia a gödörből. A három fiatal pedig próbálja kihozni az életükből a legjobbat, és legtöbbet, megküzdve az élet adta nehézségekkel, és azokkal amiket a sors kiszabott rájuk.

" Tudtam, hogy rossz társaságba keveredett és óvtam tőle magunkat. Legfőképpen Erzsit. Egyszer már bántotta. "

Őszintén megmondom, nem egyszerű spoilermentesen írni erről a könyvről, mert szívem szerint sok dolgot írtam volna még az ajánlóba, és a történetbe, de így is sok mindent ki kellett húznom, ahhoz, hogy ne vigyem túlzásba az információadagolást. Nagyon összetett és magával ragadó történet, melyet nem egyszerű letenni, ha az ember egyszer a kezébe veszi, viszont az írásmód gördülékenysége, és az, hogy nagyon is olvastatja magát, gyorsan a végére lehet érni, így, ha esetleg valaki este kezd bele, akkor talán lesz pár órája aludni is.

Fülszöveg:

1990 ​nyarán négy fiatal, két lány és két fiú összejön egy kolozsvári lakásban. Nevezhetjük búcsúestnek, bár valójában kolozsvári életük fölött ülnek halotti tort, másnap ugyanis a terv szerint elindulnak Magyarországra, hogy új életet kezdjenek. Csakhogy közbeszól a sors, és szinte semmi sem úgy alakul, ahogyan szerették volna. A jóképű, alvilági kapcsolatokkal rendelkező Krisztián váratlanul bejelenti, hogy üzleti ügyei miatt mégis inkább Kolozsvárott marad, a megbízható, de kissé szürke Jancsit pedig hazafelé menet megtámadják, és úgy megverik, hogy kórházba kerül. Klára és Erzsi egyedül vágnak neki az útnak, hogy szerencsét próbáljanak Budapesten.
Így kezdődik ez a lebilincselő regény, amelynek középpontjában a négy szereplő és az őket összefűző, néha ellentmondásos, néha viharos, és mindig bonyolult, mindig egymásba fonódó kapcsolatok állnak. Mindezek mögött pedig a karriervágy, a szenvedélyes szerelem, az irigység, felemelkedés és bukás, alvilági üzelmek, maffiakapcsolatok, politikai ambíciók…