Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót színesen 1 rész.

 

Őszintén bevallom, rettegtem ettől a könyvtől, de valahol volt bennem egy kíváncsiság is, hogy kipróbálhassam. Nem bántam meg. Bár tény, hogy vannak olyan oldalak, melyeket valószínű nem fogok tudni teljesíteni, vagy éppen csak akkor, ha már nagyon a végén járok. Az elején már megvan adva feladatnak, hogy mindenhova vigyem a naplót, ezáltal a vacsorám dokumentálását valószínű, hogy a végére hagyom, nem biztos, hogy jól jönnék ki abból, ha fura szagok törnének fel a táskám mélyéből.

Na de, térjünk rá arra a részre, ami számomra élvezetes. Sokan gondolják azt, hogy ezt a könyvet tönkre kell tenni. Ezt lehet persze így is értelmezni, és lehet úgy is, hogy alkossunk benne leleményes, kreatív dolgokat. Az unokahúgom ( továbbiakban Mira) segítségével, egy igazi foglalkoztató füzetet hoztunk létre. Szuper feladatok vannak benne melyeket egy öt és fél éves kislánnyal alkottunk meg. Mirának szuper ötletei voltak, és több esetben is ő volt az, aki kitalálta, hogyan is oldjunk meg egy-egy feladatot.

Mindemellett őrülten élvezte, és minden alkalommal várja, hogy most éppen mit fogunk "kreatívkodni", vagy milyen kincseket kell felkutatni a házba, vagy udvaron, amit aztán jól beleragaszthatunk a naplóba. Az egyik abszolút kedvence a fent látható kép feladata volt. Minden részletet Ő talált ki, és csak egy-két dolgot engedett át nekem, de azt is kizárólag úgy, hogy Ő volt az ötletgazda.

Ebben a feladatban, az volt a cél, hogy egy kedvenc lapomat ajándékozzam el, bármelyik más oldalt is lehetett volna, de Mira azt szerette volna ha, ezt a lapot ajándékozom el neki. Így szépen kiválasztotta, hogy milyen kincsek legyenek rajta, és mit hova ragasszak. Igen, lehet ezt is nézni úgy, hogy kivágtam egy lapot, egy könyvből, de itt ismételném önmagam, ezt igazából egy foglalkoztató füzetnek is lehet tekinteni. Számomra ez a mosoly mindent megért.

 

Itt örültem volna, ha engedi a videót betenni, mert öröm látni, ahogy megy a gyűjtögetés itt-ott a növények között. Aznap ez volt az utolsó feladatunk, most a préselés fázisban vagyunk, és majd a hétvégén együtt nézzük meg, mennyire sikerült az összes levelet "belapítani" a naplóba.

Ezt a képet még muszáj megosztanom. Lehet, hogy kreatív festményt nem sikerült összehoznunk, és nem fogják kiállítani egyik galériában sem (bár ki tudja), de melyik kislány ne élvezné, ha körömlakkal pepecselhet, és abból különböző színkompozíciókat hozhat létre. ( Én is élveztem, hogy fröcskölhettem vele )

Mára ennyit hoztam Nektek!

A továbbiakban is érkezem a bejegyzésekkel, ahogy készülnek a műalkotásaink.

(Legközelebb egy oldalt fogunk elrejteni a szomszéd kertjébe, egy rejtélyhelyre, amire egy rejtélyes rajzot fogunk belerejteni)

 

Címkék: Kreatív, Játékos