Daniel Glattauer: Örökké tiéd

Ajánlás:

Számomra a könyv fülszövege és a borító is a Zárt ajtók mögött-re emlékeztetett B. A. Paristól. Bár olvasás során kiderült, hogy rossz volt a megérzésem. A könyvet én nem is igazán thrillernek mondanám, sokkal inkább egy mélyreható lélektaninak. A borító szerintem egyfajta nyugodtságot kölcsönöz, egyáltalán nem érezteti velünk mindazt, ami olvasás közben történni fog. A fülszöveg viszont sokkal inkább nyomasztó, érzékelteti velünk azt amit a történet ad majd és amit átélhetünk általa. 

Főszereplőnk egy lámpaüzlet tulajdonosa Judit. A húsvéti bevásárlás alkalmával találkozik egy ostoba véletlennek mondható eset során a vonzó építésszel, Hanessal. Egymásba botlásuk egy izgalmas, mélyreható utazásra visz el bennünket. Kezdetben tanúi lehetünk a bókoknak, ajándékoknak és találkozásoknak, melyekkel Hannes a lehető legjobban próbálja meghódítani a nő szívét. Csatlakozik a baráti köréhez, részt vesz a családi látogatáson, minden pillanatot vele töltene ha megtehetné. ,, Rendkívüli, túlméretezett, lélegzetelállító szeretet van ebben az emberben. Szeret és szeret és szeret. És kit szeret? Őt szereti. Ki mást? Mennyire? Nagyon is. A ,,mindenek felett” erre enyhe kifejezés.” Ez valóban szerelem. Ilyen érzés az, amikor egy férfi szerelmes és a tenyerén akar hordozni? Nem lehet, hogy Hannes kicsit túlzásba esik? Millió kérdés ötlik fel hősnőnkben, melyekre a történet során megleljük a választ. ,, Vágy! Tudod te mit jelent a vágy? Betűzzem? V Á GY. Vágy. Vágytam rád. Főbenjáró bűn?” Meg lehet menekülni valakitől, aki nem tudja elfogadni a szakítást? Zaklat, követ, nem enged szabadjára. Vagy már csak a fejében létezik? Vajon csak megőrült és üldözési mániája van? Megláthatjuk azt, hogy mire képes a félelem, a rettegés az emberben, amikor más reakció nem is ötlik az eszünkbe. ,, Itt kezdődött minden. Emlékszik még rá? Mit hozott ki belőle? Mi lett belőle? Belőle és a férfiból? A férfiból. Hogy kerül ide az üldözője? Érzi, hogy nem lehet messze. Itt van a fejében. Hová űzte a férfit? Mibe hajszolta a nőt?” A könyv elején úgy éreztem ez egy lagymatag történet lesz. Ennek ellenére volt egy pont, ami után csak az oldalak peregtek, nem éreztem az időt és semmi mást sem magam körül. Egyszerűen nem tudtam szabadulni a műtől, mert annyira rabul ejtet az, ami Judithban lejátszódott és a viselkedése is, hogy azt szavakkal sem tudom kifejezni. ,, És nem akarok több rettegést. Torkig vagyok a rettegéssel. Aludni akarok és szépet álmodni.” Leginkább lélekben volt hatással rám. Elhitette velem azt, amit soha sem gondoltam volna, aztán kiderült mégsem volt igaz az, amiről azt hittem valóság. Összezavart, mélyre lökött. A vége pedig annyira valótlannak indult és akkora meglepetés lett, amilyet régen láttam már. ,, Nem szerettem Hannest. Soha. Egyáltalán nem. De túl későn jöttem rá. Ezt a végzetes hibát elkövettem. Ez volt az én … bűnöm…" 27786917_1683129871745950_1880504185_o

Fülszöveg:

„Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül.” A harmincas éveinek közepén járó, egyedülálló Judith a szupermarketben ismerkedik meg Hannesszal, aki a tömegben a sarkára lép. Nem sokkal később a férfi felbukkan az elegáns kis lámpaüzletben, amelyet Judith a gyakornoklány, Bianca segítségével vezet. Hannes nőtlen építész, a legszebb férfikorban van – nem csupán minden anyós álma, de Judith barátait is teljesen lenyűgözi. Judithnak kezdetben nagyon jólesik, hogy a céltudatos férfi a tenyerén hordozza, lesi minden kívánságát. Ám Hannes szűnni nem akaró törődése idővel egyre nyomasztóbbá válik. Judith úgy érzi, a férfi fokozatosan kisajátítja, ellenőrzése alá vonja. Hiába próbál szakítani vele, Hannes még az álmaiba is beférkőzik. S amikor fölébred, a férfi máris készen áll, hogy valami jót tegyen vele… „Thrillerbe forduló szerelmi történet. Humoros, fordulatos, lélegzetelállító.” Die Presse Kiadó: Park Kiadó Oldalak száma: 214 Kiadás éve: 2013