Interjú Vincent&Vincent-tel, avagy a pasik, akiket nem lehet nem imádni!

AnarchiaKönyblog:

Az alapot ismerjük, hogyan kezdődött az írás. Az insomnia sokszor jó dolgokat hoz!

1, Milyen érzéseket váltottak ki belőletek ezek a régi emlékek, amikor először leírtátok?

Vincent&Vincent:

Először a frissebb élményeinket írtuk le, azokat, amelyek tulajdonképpen okozták magát az insomniát. ?  Pl. „A túléltem a háborút, aztán elcsúsztam egy banánhéjon”, vagy a ”Fekete démon, a tornádó”. Ezek voltak az elsők. Akkor, egy év leforgása alatt, annyi minden történt velünk, jellemzően inkább negatív dolgok, hogy muszáj volt „kiírni” magunkból, ebből kifolyólag, ezeket leginkább a keserűség, és a csalódottság szülte. Csak később írtuk meg a régebben történt dolgokat, amik viszont kimondottan kellemes emlékeket idéztek fel bennünk. Egymás történeteit átolvasva, lektorálva, néha még mi magunk is hangosan felnevettünk a másikunk csetlésén-botlásán. Később aztán, írás közben a sajátjainkon is tudtunk már nevetni. Szóval, összességében azt hiszem, felszabadító érzéseket váltottak ki belőlünk.

IMG_7137

AK:

2, Volt-e bármi, amin így visszatekintve és ??“érettebb”?? fejjel, változtatnátok?

Vincent&Vincent:

Ha létezne „időgép”, és vissza lehetne menni az időben, a mai eszünkkel, talán egy-két pillanatban odasúgnánk a füleinkbe, hogy most ezt inkább ne így, vagy ne úgy, de alapvetően nem változtatnánk meg semmi lényegeset. A dolgok nem véletlenül történnek meg velünk, mindennek megvan a maga oka.

AK:

3, Bármi amit esetleg megbántatok ezek közül amit leírtatok?

Vincent&Vincent: Nem bántunk meg semmit, azt hiszem... ?

AK:

4, Olvastunk valahol egy kérdést, hogy esetleg nem-e tartotok attól, hogy ezt olyan is olvassa aki kérdőre vonhat benneteket. Mi azt kérdezzük, előfordult már ilyen? És ha igen, mi volt a végkimenetele?

Vincent&Vincent:

Ilyen még nem fordult elő, pedig tudjuk, hogy olvassa olyan is, aki esetleg kérdőre vonhatna.

Azt hiszem, az emberek nem gondolják magukról, hogy akiről egy adott történetben szó van, az valóban ő. (Hajlamosak máshogy emlékezni dolgokra.) Persze ha tudnák, hogy ki van a kalap alatt, valószínűleg összeraknák a képet, és kérdőre vonnának minket. Többek között ezért is jó az inkognitó. ?

AK:

5, Sokan kíváncsiak a kalap dologra és hogy miért hordjátok! Mi inkább azt kérdeznénk, hogy leveszitek-e valaha is, és megmutatjátok az arcotokat?

Vincent&Vincent:

Valószínűleg előbb-utóbb lehull a lepel és kiderül, hogy kik vagyunk. Eleinte elzárkóztunk minden ilyesmitől, de ahogy telik az idő (és talán a történetek is elévülnek egy kicsit) egyre többet lehet belőlünk látni. A legjobb példa erre a legújabb Szösszenetes könyv, ahol egy-két fényképen már mi is felfedezhetőek vagyunk.

IMG_7138

AK:

6, Számotokra melyik volt a legkedvesebb emlék a könyv írása közben? Melyik az, amelyik annyira nem tetszett nektek de mégis leírtátok?

Vincent&Vincent:

Személyes kedvencem a „Szerető és a zselé”. Persze csak így utólag, hisz megélni nem volt annyira vicces... Ami annyira nem tetszett, de muszáj volt megírni, talán „Az utolsó nap”. A második könyvből „A szemét Vincent” – et mi nagyon szeretjük, illetve „Az árnyékember” ami ugyan nem kedves emlék, hisz többek között a válásról szól, de mégis jó volt leírni, hogy mi, hogyan történt.

AK:

7, Minden veletek kapcsolatos emléket leírtatok vagy maradt olyan is, melyeket velünk olvasókkal nem osztottatok meg?

Vincent&Vincent:

Maradtak olyanok amit még nem osztottunk meg, és vannak olyanok is, amit soha nem is fogunk. Ezeket elzártuk lelkünk egy poros fiókjába. Vannak dolgok, amiket tényleg jobb nem bolygatni.

AK:

8, Mit is jelent ez a ’nincs új a nap alatt’? Szerintetek van új a nap alatt?

Vincent&Vincent:

Az évek alatt megtanultuk, hogy tényleg nincs. Beszélhetünk politikáról, történelemről, szerelemről, nincs olyan, ami ne történt volna már meg évekkel ezelőtt ugyanígy, és tudható, hogy még nagyon sokszor meg is fog történni. Persze a világ változik, de vannak alap dolgok, alapigazságok, amik mindig ugyanúgy történnek. Így van ez a párkapcsolatokban is...

IMG_7140

AK:

9, Miért pont Vincent lett a nevetek?

Vincent&Vincent:

Amikor elkezdtünk írni, az inkognitó miatt mindenképp szükségünk volt egy írói álnévre, mint Rejtő Jenőnek a P.Howard-ra, így hát elkezdtünk keresni-kutatni, és végül Vincent volt az, ami mind a kettőnknek tetszett. Hasonlóan a profilképünkhöz, erre is csakúgy ráböktünk: Legyen ez!

AK:

10, Szerintetek az emberek milyen okból lehetnek negatív véleménnyel a könyveitekre?

Vincent&Vincent:

Hál isten nem nagyon találkozunk negatív véleménnyel. Amikor a facebook oldalt létrehoztuk, azt hittük, hogy rengeteg negatív kritika lesz, de legnagyobb meglepetésünkre, nem így lett.

Ha valaki mégis negatívan áll hozzá, talán nem élt meg (még) annyi mindent, és valószínűleg azt sem hiszi el, hogy más megélhetett ilyen dolgokat. Ebből kifolyólag moroghat az orra alatt, hogy ”az nem is úgy van”, vagy „ilyen nincs is”, de ez sem annyira negatív, inkább csak hitetlen. ?

IMG_7143

AK:

11, Mit üzennétek a mai fiataloknak?

Vincent&Vincent:

Hú, hát nagyon sok mindent lehetne, de ha rövidre akarnánk fogni, csak annyit mondanánk, hogy másszanak ki a monitor mögül (és itt a monitor alatt értjük az okos telefonokat, számítógépeket, xbox-okat, tévéket) és éljenek! Szerezzenek tapasztalatokat, barátokat, haverokat, hús-vér embereket, ne virtuálisakat, igaziakat! Menjenek emberek közé, ne a négy fal között töltsék el az idejüket, mert úgy tényleg soha semmi érdekes nem fog velük történni...

AK:

+1, Várhatóak lesznek még további könyvek? Ha igen, akkor szintén valós események alapján, vagy gondolkodtok kitalált regényben is? Ha nem, miért nem?

Vincent&Vincent:

Igen lesznek, vagy legalábbis egy biztosan.Jelenleg a trilógia befejező részén, a „Nem lesz új a nap alatt” –on dolgozunk. Ebben nagyjából azok a történetek lesznek benne, amik az első kettőből kimaradtak. Ha ezzel végzünk, akkor a mostani, legfrissebb Szösszenetes könyvből talán készítünk még egyet vagy kettőt, de ezt még nem tudjuk biztosan... Meglátjuk...Kitalált regényben nem gondolkodunk. Hogy miért nem? Mert nem vagyunk benne biztosak, hogy mi olyat is tudnánk írni...

Vincent fejléc

 

Ak:

Köszönjük az interjút, egy igazi élmény volt! Reméljük, hogy meggondoljátok magatokat a fiktív történetekkel kapcsolatban! Szerintünk tudnátok írni! Szerintünk......

Címkék: Interjú