Anarchia könyvblog


2019.már.01.
Írta: Anarchia Könyvblog komment

Charlie Higson: Felnőttek ​nélkül (The Enemy 1.)

Ez a könyv egy kedves ismerősöm, Niitaabell által került a látómezőmbe, az ajánlása egyből felkeltette az érdeklődésem és nagyon nem bántam meg, hogy „hallgattam” rá. Tegnap délután érkezett meg, estére már be is fejezem. A párom, miután meglátta, hogy a háromnegyedénél járok, ennyit mondott: - ez…

Tovább

Amy Ewing: Az Ékkő

Ajánló: Szkeptikus voltam, amikor a kezembe vettem ezt a könyvet. Aztán rá kellett jönnöm, mekkora hiba volt, hogy eddig nem olvastam. Letehetetlen lett számomra. Amy Ewing egy olyan disztópikus  világot hozott létre, amely taszított és vonzott is egyszerre. Minél mélyebbre eveztem a történetbe…

Tovább

Alexandra Bracken: Sötét elmék

Ajánló: Nemrég fedeztem fel, hogy ebből a könyvből film is készült, így előrébb vettem a listámon. Minden esetben szeretem először az adott könyvet elolvasni és csak utána megnézni az abból készült filmadaptációt. Azért is szerettem volna mindenképpen elolvasni, mivel egy olyan disztópiához volt…

Tovább

S. J. Kincaid: A kárhozott

Ajánló: A könyvborítója volt az, ami elsőre felkeltette a figyelmem és azt az érzést keltette bennem, hogy igen nekem ezt a művet el kell olvasnom. Örülök annak, hogy lehetőségem nyílt erre, mert óriási hiba lett volna kimaradni mindabból, amit ez a regény nyújt az olvasónak. ,, - Szeretlek! –…

Tovább

Isaac Marion: Eleven testek

Ajánlás: A könyvbe egy nagyon jó barátom ajánlására kezdtem bele, mert ez egyáltalán nem az én műfajom. Már egyszer régebben belekezdtem, de akkor nem is érdekelt és abba is hagytam az olvasását. Bár az elején úgy voltam vele, hogy nem is értem miért kezdtem bele. De úgy gondoltam, hogy ideje…

Tovább
süti beállítások módosítása