Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt

 90511272_627869694733496_4677353358258864128_n.jpg

Szerencsésnek érzem magam, amiért megjelenés előtt olvashattam Csernovszki-Nagy Alexandra legújabb regényét. Főként azért gondolom így, mert ennek az alkotásnak köszönhetően egy különleges világba csöppenhettem.
Maga a könyv a NewLine Kiadó által kerül majd az olvasók keze közé. Az Antónia eltűnt című könyv egy sorozat második része, melynek első kötetét személy szerint nem olvastam – de nem is érzem eme olvasási élmény összesítése során annak hiányát.

Nyilván, ha ismertem volna az előzmény kötetet, akkor talán kevesebb kérdés vetődött volna fel bennem. Ám én mindezen kérdések megfogalmazódásával éreztem teljesnek ezt a művet és az általa kiváltott érzelmeket.

A közönynél nincs rosszabb. Ha az ember érez haragot, dühöt, szeretetet, akkor vannak érzései a másik irányába és számít neki.. de a közöny.. az egészen más.

Előrendelhető / Megvásárolható ITT !!

Külcsín, első benyomás:

A történet fülszövege magában foglalja a történelmi időben való elhelyezkedést. Titokzatos megfogalmazása első perctől megragadja az olvasót és annak kíváncsiságát.

A mű borítója nekem első pillantásra azt sugallta, hogy egyfajta szellemnővel fogunk találkozni a sorok között. Alapjában véve mindez be is bizonyosodik az olvasás előrehaladtával. Így méltán mondhatom, hogy maga a külcsín tükrözi mindazt, ami a regényben játszódik.

Kicsit kétes érzelmekkel kezdtem bele az írónő könyvébe. Tartottam attól, hogy a fülszövegből jól kivehető történelmi kor a regényben jelentős szerepet kap. Nem vagyok ezt a zsánert kedvelőkbe tartozó, így a félelem nem alaptalan volt részemről úgy vélem. Azonban olyasmi történt, amivel én sem számolhattam. Csernovszki-Nagy Alexandra meghagyta körvonalakban és háttérben az aktuális kort, s annak jellegzetességeit, azonban, a cselekményeknek hála, ezek fel sem tűntek nekem. Így a kezdeti ambivalens érzés tova szállt!

(..) gyenge és eltiporható virágnak tűnik, mégis veszélyes.

Történet:

Maga a történet több szálon fut. Ugyanis a jelenen kívül a múlt több cselekményvonala is felüti a fejét, ezzel bővítve ismereteinket több szereplőre is.

Főszereplőnk Gyarmathy Karolina.
Egy nő, aki házasságot kötött, s évekkel ezelőtt megtépázva, sebekkel telve lépett ki onnan.
Egy nő, aki a pokol legmélyebb bugyraiban is járt már.
Egy nő, aki jelenleg nyomozóként tevékenykedik.

Lina miután fájó érzésekkel hátrahagyta múltját – Gyulával való házasságát, Márton visszautasítását, kisbabája elvesztését, a körülötte lévők hátbatámadását -, új karrierbe kezd. Mindig is a veszélyes és kétes helyzetek rabja volt, így nyomozói jövője egy új életet ígérhet számára.

Mi van, ha meg akar szabadulni tőlem? Mi van, ha az a pofon vízválasztó volt a kapcsolatunkban?

Meglepődik akkor, mikor egy olyan lány kéri a segítségét, aki egyszer már elárulta őt. Úgy érzi, hogy muszáj segítenie Jankán. Nem engedheti, hogy fedél nélkül maradjon. Talán még a segítségére is lehet a későbbiekben.

Miután újságok által és az emberek között is felkapottá válik a neve, egy új megoldandó ügy lát napvilágot. Egy fiatal, előkelő családból származó hölgy kéri a segítségét. Azt mondja, hogy látta egyik szerettét meghalni, de ezt senki sem hiszi el neki. Bizonyítékot szeretne kapni erre, s megtudni az igazságot. Tóni néni tényleg meghalt?

A nyomozónőt közben baleset éri, ami miatt a már említett fiatal hölgy, Alíz családjánál kell pár napig vendégeskednie. Ennek köszönhetően lehetősége van vájkálni az eltűnt asszony után. Bepillantást kap a nő naplójába, kérdéseket tesz fel a családtagoknak, eldugott leveleket talál.

Közben a családhoz is egyre közelebb kerül. Ám arra semmiképpen sem számít, hogy szembe találkozik régen látott szerelmével, aki jelenleg más nő vőlegénye. S ha mindez nem lenne elég a múlt alakjai is feltűnnek az életében.

Folyamatosan keresi az eltűnt hölgyhöz kapcsolódó szálakat. Közben a Márton által kiváltott érzelmeit palástolnia kell. Ezen felül a két múltbéli árnnyal kapcsolatos dolgokat is el kell rejtenie.

Lina teljesen összezavarodik. A nyomok sokfelé mutatnak, keresztezik egymást, mégsem vezetnek semerre. Valaki nem akarja, hogy rájöjjön hogyan tűnt el Antónia. Valaki miatt kesze-kúsza lesz minden, amit eddig talált.

Őrlődik a férfi szerelme miatt. Tudja, hogy Márton sosem lenne képes megszegni az ígéretét. Tudja, hogy a férfi más jegyese. Mégsem képes kizárni őt a gondolataiból.

(..) Remegett a fájdalomtól, és a fáradtságtól, de nem adta fel a küzdelmet. (..) Fáj mindene, a lelke összetörik, a szíve megszűnik hevesen dobogni, de egy láthatatlan erő hajtja előre, hogy túléljen.

Vajon mi Antónia eltűnésének igazi története? Ki akarja, hogy eme történetet ne ismerjék meg az emberek? Lina és Márton elnyerheti a rég áhított boldogságot, vagy az egyszer meghozott rossz döntés véglegessé válik?

Összességében:

Még nem volt szerencsém ezelőtt olvasni az írónőtől, de azt kell mondanom, hogy az a stílus, amit képvisel az teljes mértékben megnyert magának. Csernovszki-Nagy Alexandra gyönyörűen megfogalmazott, érzelmekkel átitatott történetet tár elénk. Élvezettel és lendületesen olvastam az egész könyvet!

Egyetlen egy negatív élményt sem szereztem közben. Ott találkoztam fordulattal, ahol kellett. Ott hangsúlyozta ki a tetteket és az érzelmeket, ahol kellett. Mindennek megvolt a szükséges helye és ideje, azaz tökéletesen lett felépítve!

Nekünk, kiknek férj nélkül kell átvészelnünk az élet nehézségeit is, meg kell tanulnunk boldognak lennünk valahogy.

Izgultam a szereplőinkkel, engem is érdekelt a nő eltűnésének valódi története. Megdöbbentem, de szerettem! Talán számomra az tetszett a legjobban, miközben Lina Antónia életét hajszolta, megismerhettük a nyomozónő múltját, s az rengeteg kérdésre választ adott a történet folyamán!

Ajánlom a nyomozós, kicsit akciódúsabb és krimisebb történetek kedvelőinek! Bár igazából mindenkinek, akit megnyer a regény fülszövege – én is főként ennek közbenjárásával kezdtem bele!

 90351667_861330517664647_4958555213704200192_n.jpg

Fülszöveg:

„Tekintetünk ​hosszan összekapcsolódott s tudtam, hogy ez egy olyan szerelem, amely az ember életében csak egyszer adatik meg.”

1868.

Lina még mindig a rémes házasságában sínylődik, napjait átitatja a rettegés, de a lelke nem tört meg. Mindenáron el akar menekülni a férje karmai közül, és biztonságban megszülni a gyermekét, távol tőle.

Sikerülhet neki?

1872–1873.

Két év telt el a Lévay családnál történt rémes események óta. Lina nyomozóként dolgozik, és próbálja a háta mögött hagyni a múltját. Egyik nap felkeresi őt egy kisasszony, aki szerint a nagynénjét, Antóniát, tizenöt évvel korábban valaki meggyilkolta, de senki sem hisz neki. Miért nem érdekel senkit, hogy mi történt a lánnyal?

Lina beleveti magát a nyomozásba, az ügy szálai bonyolódnak, hamarosan Márton is feltűnik a színen.

Meglelhetik a hőn áhított boldogságot egymás oldalán? Linának sikerülhet kiderítenie, hogy mi is történt azon az éjszakán, amikor Antónia eltűnt?

Mindeközben szépen lassan feltárul előttünk egy kezdetektől halálra ítélt házasság történetének második éve.

(NewLine Kiadó, 2020)