Nos, mindig nagy lendülettel és nyitottan állok neki az újabb olvasmányoknak, ezzel is lehetővé téve azt, hogy be tudjam fogadni őket és közelebb érezhessem magamhoz mindazt, amit az alkotó szeretne átadni az olvasónak. Változó, hogy ez mennyire sikerül és az én kitárulkozásom mekkora mértékben elég arra, hogy a mű megragadjon.

Kodor Sándor kötetébe is nyitott lélekkel kezdtem bele. A fülszöveg elolvasása után nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok. Igazából nem tudom megfogalmazni, hogy milyen konkrét érzések vannak bennem utólag - egy kicsit csalódást okozott, de hozzávetőlegesen az történt benne, amit vártam.

Talán ez egyszerűen nem az én műfajom. Nem jöttem rá, hogy mi lehet a probléma forrása. Mindenesetre igyekeztem a lehető legjobban beleélni magam az eseményekbe, igyekeztem pozitívan állni az előttem álló oldalakhoz.

A történet a lelki mélységekben történt változásokat, az ott keletkező helyzeteket taglalja ebben a műben. A Méltatlanságban nem feltétlenül a tetteken van a hangsúly, sokkal inkább azon, hogy az ember szellemileg hogyan reagál mindarra, ami történik vele. Legyen az negatív vagy pozitív élmény.

Az első pár oldalban rögtön egy betegséggel, egy kósza és ravasz csúnyasággal találjuk szembe magunkat. Az író mindezt a rossz, vagy épp kétes lelki állapot következményének tulajdonítja, így bemutatva azt, hogy főszereplőnk hogyan és milyen módón jutott el a kórságig. A későbbiekben pedig a megbetegedés utáni helyzetet is megismerhetjük.

Főszereplőnk, - aki egy férfi – szerelmes lesz. Azonban az csak utólag derül ki, hogy a nő férjnél van, ám a házasságuk hosszabb ideje vakvágányon fut. Kihűlt.
A lapok rengetegében a folyamatos küzdelem nyilvánul meg előttünk a nő és a szeretője között. Hiszen a nő folyton másfele húz, egyik férfit sem akarja elhagyni. Mindkettejük tud nyújtani neki valamit, amire neki szüksége van. Az állandó fél biztonságot nyújt, ellenben új kalandokra is éhezik.

Szeretőnk elbeszéléséből kiderül, hogy többször mondja azt a nő, hogy elhagyja a férjét. Ám mindig jön egy újabb és újabb ok, ami miatt meggondolja magát. A szerető és a férj találkozása sem kap akkora horderőt, hogy a nő döntésre szánja el magát. Hazudik mindkettejüknek, önmagának is. Nem veti meg a vágyat, a szenvedélyt, csak élvezi az életet – a szó szoros értelmében.

A mű alappillére a főszereplő gondolataira, lelki erejére épül. Vajon mikor érzi azt, hogy itt a vége ennek a románcnak? Hogyan jut el arra a pontra és mennyi idő múlva, amikor azt mondja: ELÉG(!) és elereszti a nőt? Ki tud lépni egyáltalán ebből az ördögi körből?

Ez a történet arról szól, hogy milyen érzés másodiknak lenni. Milyen egy édes, tiltott gyümölcsnek lenni a másik számára. Bemutatja Kodor Sándor azt, hogy meddig mehet el az ember, amíg a saját egészsége nem megy rá.

Csalódás volt a regény abból a szempontból, hogy néha irracionálisnak éreztem egyes eseményeket. Néhol egyáltalán nem kötött le, látszólagosan tudtam azonosulni és átélni az eseményeket. Viszont összességében egy kellemes élmény volt, ami bepillantást engedett a szeretői szerepbe.

Fülszöveg:

A lélektani regény középpontjában egy szerelmi háromszög áll, a szerető (férfi) szemszögéből elbeszélve.
Az érzelmi hegycsúcs szédítő körpanorámája után kíméletlen részletességgel és sebészi pontossággal tárulnak fel a szeretői szerephez kötődő, lélekrágó belső vívódások, konfliktusok, s bontakozik ki a maga teljességében az elhúzódó krízis megbetegítő ereje.
Nincs menekvés, hozzánk és nekünk szól mindez; akár már megszenvedtük a magunkét, akár még csalóka önhittségünkben úgy véljük, bárkivel megeshet ilyesmi, épp csak velünk nem.

A történet – melynek a jelenkori Budapest valós helyszínei adják a hátterét – mintegy in medias res indul egy kínkeservesen megfogalmazott szakító üzenettel, amit rögvest egy lappangó betegség kirobbanása követ…

(Underground Kiadó, 2019)