Emma Rowley: Hová ​lettek az eltűntek?

Ajánló:

Mostanában elég sok író „foglalkozik” a gyermekrablással, illetve eköré építi a történetét. A Hová lettek az eltűntek kicsit más koncepcióra épül. Ebben a történetben szökésről olvashatunk és arról, hogy a szülők, család, barátok hogyan is élik ezt meg.

Végig megvan benne a nyomasztó érzés, ami egy pszichológiai drámának, thrillernek az egyik jellegzetessége, erre még jönnek a titkok, a főszereplő lelkivilága és az elmaradhatatlan kételkedés mindenki részéről. Mégsem érzem, hogy igazán meggyőzött volna. Jó kezdés, erős folytatás, majd a vége felé az egész kezdett leülepedni és unalmassá válni, illetve elég sok lett a kiszámítható klisé.

Lényegében a történet olvasható, megvannak a kötelező elemek, a karakterek kidolgozása is jól sikerült.  Ám nem tudok elmenni az mellett, hogy olyan érzést kelt, mintha Emma Rowley egy újabb bőrréteget akart volna lerántani a már megszokott „eltűnt, meghalt, meglett, nem lett meg, nem halt meg” témáról. Ezzel viszont senki kedvét nem akarom elvenni a könyvtől, ha egy lazább pszichológiai drámára vágysz, ha még csak most merültél el ebben a zsánerben, akkor tetszeni fog a regény.

"Végre van időm gondolkozni. A kislányom félt, egyedül volt. Ennek a gondolatát is alig bírom elviselni. És Danny mit tehetett? Megfenyegette, megijesztette?"

Történet:

Kate egyedül él. Már. De nem volt ez mindig így. Volt családja. Férj, gyerek, kutya. Minden, amire egy nő vágyhat. Csakhogy az élet produkál érthetetlen dolgokat. Sophie, Kate 16 éves lánya váratlanul megszökik, ezzel felborítva a család mindennapjait. Az anya őrlődik, nem érti mit ronthatott el, mit tett, hogy a lánya elszökött. A férje is elhagyja őt, bár Kate-et ez nem különösen rázza meg, már egy ideje nem volt idilli a házasságuk. Két év telt el Sophie szökése óta és Kate belekerült a mókuskerékbe, ami úgy tűnik, teljesen bedarálja. Felkelés, bevásárlás, szomszédra ránézni, Sophie képeslapjaiban valami jelet keresni, majd az éjszakai műszak a segélyvonalnál, alvás gyógyszer segítségével. Elhanyagolja a családját, folyton kibúvókat keres, ha meghívják őt ebédre, vagy akár csak egy beszélgetésre.

Egy szokásos esti műszak azonban kizökkenti Kate-et a mókuskerékből. Egy telefonhívás Sophie-tól, hogy jól van, és ne keresse őt tovább. Legalábbis az asszony megvan győződve róla, hogy lánya kereste aznap éjjel. Mindenki más kételkedik benne. A nyomozást egy új férfi veszi át, aki nem éppen a kedvesség mintapéldánya, nem hisz a nőnek, sőt inkább már keresi azt a helyzetet, hogy mibe lehetne belekötni. Kate azonban nem adja fel. Hiába kérte a lánya arra, hogy ne keresse, érezte: ebben a hívásban volt egyfajta félelem és rettegés.

Ahogy a nyomozása halad előre egyre több érdekesség üti fel a fejét. Szomszédja, Lily, aki egy idős nő, demenciában szenved. Többször is emleget egy kisfiút és egy lányt, aki eltűnt és, akit Nancynek hívnak. Kate valahogy érzi, hogy ennek köze van Sophiehoz, így felkutatja a családot, akiknek szintén megszökött a lányuk sok-sok évvel ezelőtt.

"Szóval, Lily nem emlékszik arra, hogy emlegette volna Nancyt. Talán nem is arra a Nancyre gondolt, aki a Parklandsben élt. Egyébként miért is kellene tudnia bármit is róla? Nancy. Sophie. Lehet, hogy teljesen véletlen egybeesésről van szó......"

Mi történt Sophie-val? Vajon tényleg csupán arról van szó, hogy teret akar magának és lélegzethez jutni, vagy teljesen más dolog van a háttérben? Kate-nek sikerül megtalálnia a lányát, aki külön kérte, hogy ne keresse őt, vagy rájön, hogy el kell engednie?

 

Fülszöveg:

A nevem Kate.

Önkéntes vagyok egy helyi segélyszolgálatnál. A fiatalok, akik elszöktek otthonról, engem hívnak, hogy üzenetet küldjenek a szeretteiknek. Nincs faggatózás, nincsenek kérdések.

Nincs túl sok hívás, és az a néhány is általában rövid és tétova, vagy csak telefonbetyárkodás.

De ma reggel egy Sophie nevű lány telefonált.

Az a dolgom, hogy felvegyem a kapcsolatot a szüleivel, és tudassam velük, hogy a lányuk biztonságban van.

A gond viszont, hogy Sophie nincs biztonságban.

És Sophie az én lányom.

Emma Rowley thrillerében átélhetjük egy édesanya leghátborzongatóbb csatáját, amit a gyermeke védelmében kell megvívnia.

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Terjedelem: 368

Év: 2018