Sziasztok!

Úgy döntöttünk, hogy ne csak ajánlókból álljon a blogunk és hozunk valami újat nektek.
Ebben a posztban az általunk elolvasott 2018-as könyvek első félévének legjobbjait említjük meg egy-egy könyvrészlettel társítva. Terveink szerint gyakrabban jelentkezünk egy ilyen poszttal, mintsem félévente, de ez sok mindentől fog függni.
Ha esetleg megtetszik a könyv, amiből hoztunk egy részletet, akkor a tőlünk írt ajánlót rögtön meg is tekinthetitek róla. Számunkra ezek voltak azok a regények, amiket mindenképpen ajánlunk nektek, mert megéri őket elolvasni! 
Vágjunk is bele!
U.i: Azt szeretném leszögezni, hogy ezek a művek nem sorrendiségen alapulnak! Csupán ezek voltak számunkra a legemlékezetesebbek, legmegragadóbbak! 

♥         ♣         ♦         ♥         ♣         ♦         ♥         ♣         ♦         ♥         ♣         ♦         ♥         ♣         ♦         ♥         ♣         ♦         ♥

” Kinyitom a lapot. Az áll rajta, hogy BOLDOG KARÁCSONYT. És alatta a következők: NYERJ BOCSÁNATOT MINDEN BŰNÖDÉRT. “
(Jane Corry: Vértestvérek)

,, Remélem ilyen szerelmet találsz majd te is, ilyen mindent fölemésztő, erős szerelmet, amitől úgy érzed majd, hogy egy kicsit megőrülsz. És ha megtalálod, ne taszítsd el magadtól. Kapaszkodj bele. És amikor majd átadod magad ennek a szerelemnek, az majd összetöri a szíved. Összetöri és felmorzsolja, de legyőzhetetlennek és végtelennek is  érzed majd magad tőle.”
(Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk)

” Rebecca:  Mi a különbség a pszichopata és a szociopata között?
Dr Harvey: Miért kérdezed ezt?
Rebbeca: Motivációkról gondolkodom. Mi késztet embereket arra, hogy tegyenek egymással dolgokat “
(Sarah Pinborough: 13 perc)

,, Liv! – lágyan szólított. Nem néztem rá, továbbra is a padlót fixíroztam. – Liv, nézz rám! – aztán erélyesen szólt hozzám. Végül ráemeltem félve a szemem, de pislogni sem volt időm, mert nekipasszírozott a bejárati ajtónak, és megcsókolt.”
(Ruby Saw: Az igazi)

” Isten hozott a koponyámban.
Egy kamion hajt végig a fejem és a nyakam csontjain. a csigolyák széttörnek, az agy kipukkad és szivárog. Ezernyi reflektor világít a szemembe. Megbillen a világ.“
(E. Lockhart: A hazudósok)

,, Megmentettem az életét, miközben kockáztattam a magamét. Ez sokkal beszédesebb bármelyik vallomásnál, és ez megrémített. Más azt mondani, hogy ,, az életem adnám érted”, és más tényleg megtenni. Mert, amikor ott vagy és döntened kell, akkor nem gondolkodsz, csak cselekszel. Aztán amikor már ott lüktet benned a fájdalom, csak akkor eszmélsz fel, hogy ezt jól elbaltáztad. Noha megmentetted azt, akit szeretsz, de közben elfeledkeztél önmagadról.”
(Ludányi Bettina: Mennem kell)

,, Remegő kézzel lapozom végig az oldalakat. Szinte fizikai fájdalmat érzek, ha csak ránézek. Minden, de minden gondolatom, szenvedésem ott van benne. Az egész életem, amit ezzel az állattal végig kellett élnem, aztán hirtelen az utolsó laphoz érek, és ismét könnyes lesz a szemem. A bakancslistám, mégpedig kegyetlen dolgok.
Gyötrődve bár, de elkezdem olvasni a sorokat, és a szívem szakad meg, hogy szinte minden vágyamnak köze volt ahhoz, hogy túléljem a gyerekkoromat. Hogy túléljem az apámat egy boldogabb élet reményében. Hiába, soha nem vágytam másra, csak hogy tőle megszabaduljak.”
(Francesca H. Nielk: Daniel)

,, Ma már tudom, hogy az életünk örökké változó, mint ahogyan a tenger hullámai sem maradnak ugyanazok. Minden küzdelmünk, győzelmünk és szenvedésünk hamarosan nem lesz más, mint egy tintafolt a papíron.”
(Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai)

,, Meg akartam halni.  Akkor, ott, a padlón újból magával rántott a sötétség és a fájdalom, amitől azt hittem sikerült megszabadulnom. Ám rá kellett jönnöm: a kín és  a szenvedés sosem tűnik el igazán, maximum a háttérbe szorul.”
(Baráth Viktória: Egy év Rómában)

,, Elvesztettem a könnyeiket és a bajaikat, a dühüket és a megváltásukat.”
(A. J. Finn: Nő az ablakban)

,, – Kit látsz a tükörben? – kérdezte Kat a barátjára pillantva. – Mondd el nekem.
(..)
– Egy fiút, aki felnőtt, és rájött, hogy az, ami eddig az élete volt, már nem létfontosságú. Aki tudja, hogy létezik egy világ a balett-termen és a színpadon kívül. Valakit, aki mindent látni akar a világból, aki kíváncsi, és aki nem akar több időt pocsékolni olyan dolgokra. amik nem teszik igazán boldoggá. Ez a fiú, férfi, csak élvezni akarja az életét. – Kat halványan elmosolyodott. – És egy lányt is, aki szenved, mert még nem nőtt fel teljesen, és nem tudja, hogyan birkózzon meg azzal a hatalmas és csúnya világgal odakinn. Egy lányt, aki elveszett, és már saját magát sem találja, mert mindenkinek meg akar felelni, pedig az lehetetlen. Soha nem fog mindenki szeretni, de ha te elfogadod magad, és szereted azt, aki vagy, akkor nem is fognak érdekelni a többiek. De ahhoz először magaddal kell őszintének lenned. Mert ha még te sem barátkoztál meg önmagaddal, és még saját magad elől is rejtegeted, ki is vagy valójában, akkor mások sem fognak tudni elfogadni és megkedvelni.”
(Kun Mia: A pillangó útja)

,, – És meggyászoltátok egymást. – Victor ezt nem kérdésnek szánja…….
– Állandóan. Nem kellett megvárnunk, hogy egyikünk üvegtartályba kerüljön. Mindenki gyászolt mindenki mást, minden egyes napon, hiszen mindennap haldokoltunk. “
(Don Hutchison: A pillangók kertje)

” Mi van akkor, ha az öcséd sokat sír? Mi van akkor, ha az anyád azt mondja neki, hogy fogja már be a mocskos pofáját, de ettől csak még jobban sír? Mi van akkor, ha próbálod csitítani, de ugyanúgy nem tudod, hogyan kell, mint ahogy a cipődet sem vagy képes felhúzni önállóan? “
(Tara Altebrando: Ha igaz)

” – Nem kell bocsánatot kérned. – Arthur hüvelykujjával ismét végigsimított a hajtincsemen. Normális esetben a kezére csaptam volna, de valami oknál fogva képtelen voltam megmozdulni. Az álom egyértelműen kicsúszott a kezemből. Bármelyik pillanatban átcsaphatott rémálomba, ezt pontosan éreztem. És nem tetszett.”
(Kerstin Gier: Silber - Az álmok első könyve)

” Nem őzikét lát, sőt, egyáltalán nem is állatot. Egy aprócska alak az, rózsaszínű esőkabátban. Apró, rózsaszínű csizmák, furcsa szögben. “
(Carla Buckley: A legmélyebb titok)

“Ujjaimmal az arcot érintettem. Korábban azt olvastam, hogy a holtak teste hideg. Nem éreztem hidegnek. Pont, mint a szoba hőmérséklete. Mint bármelyik bútor. A bőr tapintása száraz és rugalmas volt. A puha vastag száj alsó és felső ajkai egymáshoz tapadva domborodtak ki, kissé sötétebb lilásabb tónusban, mint a körülötte lévő bőr színe.”
(Kevin Lyon: Kevin horrornaplója)

,, – Akkor ez a srác egy barom. Akkor engedd el, hadd menjen, hadd vigye a nő, nincs dolgod vele. Te egy ékkő vagy, egy amulett. Nem kezelhet csak úgy akárhogy. Ezért a küldetésért, aki te vagy igenis küzdjön meg! – fokozta a hatást egy metaforával Susanna.”
(Robin O'Wrightly: Tripiconi sztori 1. - Az amulett rejtélye)

“Erre képes a szerelem.
Szép és jó, amíg annak a tudatába ringatod magad, hogy szeretnek. De ha kiderül, hogy nem, a világ legszebb érzése kíméletlen szadistává változik és válogatott kínzásokkal marcangol szét, majd amikor végzett, magadra sem ismersz, és csak reménykedhetsz, hogy egy nap összekaparod magad, és esetleg emlékeztetsz régi önmagadra.”
(Leda D'Rasi: A dög)

,, George átkarolta húgát, de nem szólt semmit. Félt attól, ami rá vár. Jól tudta, hogy minden megváltozik, ha pappá szentelik. Elhatározását ettől függetlenül sziklaszilárdnak érezte. Mégis fájdalmasak voltak a búcsú pillanatai. Maga sem tudta, mi kovácsolta össze őt, húgait és Henryt ilyen szorosan. Nem tudta még, mi vár rá, milyen távol lesz tőlük, akiket a földön a legjobban szeret, de azt érezte, hogy a sorsuk összefonódik, bárhol legyenek is.”
(Tomcsik Nóra: A változások kora)

” – Hölgyeim és uraim, olyan fényképeket tárok önök elé, amiktől felfordul majd a gyomruk. Előre is bocsánatot kérek azért, amit látni fognak, de erre szükség van ahhoz, hogy megértsék, mi történt Crystal Hagennel. “
(Allen Eskens: Temetni jöttünk)

Köszönjük a figyelmet!
Reméljük meghoztuk a kedvet az olvasáshoz!