Abby Winter: A múlt fogságában

Nemsokára megnyílik az Imádom a Könyveket könyvtára a bloggerek számára! 

Ajánló:

A könyv végeztével ellentétes érzések kavarogtak bennem, szerettem is meg annyira nem is. Először nem tudtam mit kezdeni azokkal az érzelmekkel, amiket a mű kiváltott belőlem, pont emiatt a kettőség miatt. Hogyha egy fő pozitív elemet ki kéne emelnem a könyvből, akkor talán ez egy külső elem lenne, méghozzá a borító. Engem valahogy annyira megragadott maga a csomagolás és annyira bíztam abban, hogy élvezni fogom végig a könyvet.

,, - Hagyd magad szeretni! – tette hozzá halkan. Összeszorult a szívem a mondatára. Miért ismer ennyire? Tudta, hogy pont ettől tartok. Attól, hogy jobban megkedveljük egymást, és ha kiderül a múltam, és ő elmenekül, padlót fogok, megint.”

Történetünk két fő szereplője Viven és Daniel. Vivien a nő, aki 6 évvel ezelőtt valami szörnyűséget élt át és összeomlott az élete. Most jutott el arra a pontra, hogy két barátnője segítségével szinte újraépítette az egészet. Daniel egy vállalat igazgatója, gazdag és mindent megkap, amit csak akar. Mindketten egy szórakozóhelyre mennek, a Toxicba, ahol véletlenül botlanak egymásba. Egyéjszakás kalandot keresnek, ezt is annak látják, el sem tudják képzelni, hogy ez több lehet.

,, Valóban megőrülök érte, de hogy szerelmes lennék, azt erősen kétlem. Bár, ha jól meggondolom, az is lehet. Soha életemben nem ismertem olyan nőt, akihez komolyan kötődni akartam, vagy tudtam, de Vivien! Istenem! Annyira más!”

Daniel azt hiszi megkaphatja Vivient, de nem könnyű becsalogatni a nőt az oroszlán barlangjába. Úgy érzi, nem akarja más mellett látni a nőt, ő akar mellette lenni és boldoggá tenni. Vivien úgy érzi talán itt az ideje egy normális kapcsolatra. Itt van Daniel, egy arrogáns férfi és Aaron, egy kedvesnek mutatkozó idegen. Kivel lenne szerencsésebb próbálkoznia? Az agya és a szíve is máshoz húz, de végül a vágy és a vonzalom arat győzelmet.

,, Végre megszabadulok az állandó pillangóverdeséstől a gyomromban, ami eddig nem volt jellemző rám, és nem mondanám, hogy túlságosan oda voltam érte. Kimondottan zavart, hogy elgyengülök a közelében, de egyszerűen ilyen hatással volt rám. (..) A szívem azt súgta, hogy Daniel a megfelelő, de az eszem szerint Aaron a biztonságosabb.”

Amikor mindkettejük életében rendeződnének a dolgok és megtalálnák a boldogságot, egy óriási csavar történik a történetben. Ennél a pontnál meglepődtem és teljesen elképedtem. Az írónő egy nagy fordulatot tett bele, amire tényleg nem is számítottam.

Vajon Vivien hogyan fogja túlélni, ha szembe kell néznie a múltjával? Mi is történt akkor pontosan 6 éve? Hogyan dolgozzuk fel mindezt a negatív dolgot? Daniel hogyan fogadja a dolgokat? Milyen érzés lesz neki, ha két ember közé kerül, akik közel állnak hozzá? A szerelem mennyire erős és mit bír el? Többet ér a barátságnál? Meg lehet bocsátani a dolgokat?

,, Hat éve nem voltam a temetőben. Furdalt a lelkiismeret, de egyszerűen nem tudtam magam rávenni, hogy akár egyszer is elmenjek oda azután, ami történt. Szégyelltem magam, de most el sem tudtam képzelni, hogy máshova menjek. Muszáj volt kiadnom magamból mindent, ami a szívemet nyomja, különben be fogok golyózni. Úgy éreztem, hogy a mázsás teher alatt, amit hat éve rejtegetek, egyszerűen összeroskadok. Már nem éreztem magam egy cseppet sem erősnek, sem lelkileg, sem fizikailag. Dühös voltam és csalódott!”

Összességében tetszett nekem a történet, a cselekményszálak remekül el lettek találva. Rengeteg érzelem volt a műben, de számomra leginkább a vége felé jöttek át a dolgok. Azután a csavaros pont után. Néhol már a könnyeimet törölgettem annyira hihetetlen és fájó volt számomra az egész, de talán ha ez nem lett volna ebben a formában a történetben, akkor kevésbé lenne pozitív élmény számomra.

Szeretem a több nézőpontos történeteket, amilyen ez is. Ebben az esetben kicsit zavaró volt számomra, hogy egy nézőpontban elkezdődnek az események és tovább haladnak, majd a másik szempontjából ugyanúgy az elején kezdődik. Szerintem ezt máshogy is meg lehetett volna oldani és akkor talán egy picit élvezhetőbb lenne. Másrészt én szívesen olvasok erotikus-romantikus dolgokat, de néhol picit erőltetettnek éreztem az erotikus jeleneteket.

,, Ki kell vernem a fejemből a gyönyörű szemeit, a puha ajkát, a hosszú combjait, a kéjes nyögését!”

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem bánom, amiért elolvastam. Mert akkora érzelemlöketet okozott nekem, amire szükségem volt. Talán pont ezért ajánlom mégis a zsáner kedvelőinek!

,, Pár óra elteltével elfogytak a könnyeim, de a fájdalom cseppet sem csillapodott, sőt. Egyre inkább úgy éreztem magam, mint akinek eltűnt a szíve a mellkasából. A nagy ürességen kívül semmit sem éreztem.”

34804914_1812930232099246_413980241120198656_n

Fülszöveg:

Vivien nem akart mást, csak új életet kezdeni egy új városban, és túllépni a múlt fájdalmain. Napközben egy lakberendező vállalkozást vezet, éjszaka pedig férfiakat csavar az ujja köré. Alapszabály, hogy mindegyikkel csak egy éjszakát tölt el, hiszen érzelmeknek nincs helye az életében.

Daniel egy jól menő cég vezérigazgatójaként mindent megkapott az élettől, amit csak lehetett. Gazdag, támogató családot, hatalmat, pénzt és nőket. Egy nem várt találkozás, egy szenvedélyes éjszaka és minden megváltozik.

Mi történik, ha ez az éjszaka mindkettőjük életében fontosabb lesz, mint azt gondolták?  Vajon Vivien ki tud lépni a múlt fogságából?  Mi lesz, ha a fájdalmas emlékek újra a felszínre törnek? Ha váratlanul visszatér a múltja? Meg tudnak birkózni a titokkal, ami napvilágra kerül?  Csalódás, szenvedély, szerelem egy történetben.

(Magánkiadás, 364 oldal, 2018)

Címkék: zs:romantikus