Marilyn Miller: Küzdj velem

Ajánló:

,, Ebben a pillanatban egymásra talált két szív, akik bár makacsul tagadták egymást, végül egymáséi lettek egy szenvedélyes éjszakán, egy éjszakán, ami örökre megváltoztatta az életünket!”

Számomra már a fülszöveg figyelemfelkeltő volt, mert azt éreztette velem, hogy muszáj elolvasnom és muszáj a kezeim közé vennem. A borítóról inkább nem is nyilatkozom, mert az egyszerűen rabul ejtett, mellesleg nagyon is jellemzi a főszereplő férfit. Az alapötlet nekem nagyon tetszik, nem olyan történetet fogalmaz meg az írónő, melyet szinte minden második könyvben átélhetünk. Olvastatja magát a mű, hála a könnyed megfogalmazásnak. Magához ránt és nem ereszt el, amíg a végére nem érünk. Váltott szemszögű könyv, ahol a szerelem mindenek felett áll.

,, Az élet kötelei közt pontosan annyit kell küzdeni, mint a ringben! Mert az élet adja a legnagyobb pofonokat! Elbukunk, de felállunk! Nem tehetünk mást, mert az akaratunk visz előre. Az igazi harcos nemcsak az öklével küzd, hanem a szívével is.”er

Történetünk főszereplője Dereck és Naomi. Dereck Deckart a nehézsúlyú bokszoló, akinek a boksz az élete. Edzés, bulizás, egyéjszakás kalandokba bocsátkozik. Naomi Summers, aki orvosnak tanul, a kórházban tengeti a mindennapjait és elhalt végtagokba próbál életet lehelni. Két ellentétes, összeférhetetlen világ. Az egyik rombol, összezúz, a másik helyrehoz, megjavít. Vajon van jövője egy olyan kapcsolatnak, ami teljes mértékben az ellentéteken alapul? Megvan-e a boldogság lehetősége a két fél között?

,, Ebben a pillanatban egymásra talált két szív, akik bár makacsul tagadták egymást, végül egymáséi lettek egy szenvedélyes éjszakán, egy éjszakán, ami örökre megváltoztatta az életünket!”

Naomi nem akarja közel engedni magához a Tornádót, hiszen nemrég vesztett el valakit, akit teljes szívéből szeretett és nem akar belefolyni egy olyan kapcsolatba, ahol semmi sem biztos. Derek mindig megszerzi amit akar, meg is tesz mindent Naomiért és kisebb akadályok árán sikerül is megszereznie magának. Vágy, szenvedély, szerelem. Egymásba habarodnak, Naomi támogatja Derecket a bokszban, így sok szép helyre ellátogatnak együtt. Ám a szerelemben mindig jönnek akadályok.

,, Néhány könnycsepp gördül ki a szememből, melyek szomorúan ölelkeznek össze a rám hulló vízcseppekkel. Ki kell adnom ami bennem van, mert ha nem, egyszerűen felfal az egész. Néha egyszerűen csak sírnunk kell, ki kell adnunk ami bennünk van.”

Dereck elveszít valakit, aki apja helyett apja volt és aki erre az útra térítette. Úgy érzi ennek a személynek köszönhet mindent amit elért, hiszen ő bíztatta és ő támogatta, hogy a semmiből az arénába juthasson. Minden ember másként dolgozza fel a gyászt, van aki alkoholba folytja bánatát, van aki tör-zúz. Derek elveszíti a kontrollt maga felett és még nagyobb tragédiát okozz ezzel magának. Vajon sikerül helyrehoznia a hibáit? Vajon ez a szerelem tényleg legyőzhetetlen? Elég az akarat és az érzelem egy kapcsolat újraépítéséhez?

,, Félted a szíved? Ha nem próbálkozol, nem törik össze a szíved, ez igaz, de magányos marad! A szívünk nem csak vérpumpálásra való! Azért van, hogy szeressünk is vele! Lehet, hogy összetörik párszor, hogy szenvedni fog, de végül boldog lesz!”

Egy könyv, ami letehetetlen. Egy könyv, amit egyszerűen megszeret az olvasó. Egy könyv, ami kicsit minden ember érzéseit leírja. Egy könyv, ami könnyeket okoz a szemedbe. Egy könyv, ami megnevetett. Egy könyv két ellentétes világról, egy legyőzhetetlen szerelemről. Egy könyv tele érzelemmel, a lelkedig hatol és az agyadban is gondolatokat ébreszt. Egy könyv, amit minden romantikus-erotikus zsánert kedvelő embernek kötelező elolvasnia!

,, Soha ne adjátok fel, mert nincs elérhetetlen cél. Az életben sokszor elbukunk majd, de nem mindegy, milyen emberként állunk fel! Mert törjenek össze az élet vasöklei, nekünk minden ütését keményen állnunk kell, hiszen az mutatja meg nekünk, kik is vagyunk!”

33083929_1793521740706762_7265195819819597824_n

Fülszöveg:

Két ​ellentétes világ és egy szenvedélyes szerelem. Egy bokszoló, Derek Deckart, aki elismert sportember, és persze igazi nőcsábász. Egy férfi, akit körülvesz a csillogás, akinek mindene megvan, amire egy férfi vágyhat. Az élete azonban teljesen megváltozik, amikor megismerkedik Naomival. Két ellentétes ember, két ellentétes világ, ami bizony hamar megmutatkozik. Naomi nem tudja elfogadni Derek brutális világát. Ám a kettejük között lévő vonzalom annyira erős, hogy a határok, melyek elválasztják őket egy napon elmosódnak. Izgalmas és szenvedélyes szerelem alakul ki köztük és mindkettejük élete megváltozik. Mikor azt hinnék a boldogság örök, a sors közbeszól, és egy tragikus napon minden megváltozik. A boldogság szertefoszlik és álmok hullnak darabokra. És az igazi küzdelem még csak most kezdődik… Feladhatjuk-e az álmainkat, vagy önmagunkat azért, hogy a másik boldog lehessen? Küzdhetünk-e akkor is, ha minden elveszett, amit egykor szerettünk?

„Amikor eléred az elérhetetlent a lelked szinte szárnyakat kap. Erősebb leszel, mint valaha, nem lesz olyan, amit ne bírnál ki érte. Mert adjon a Sors újabb és újabb pofonokat, te állni fogod,  mert legbelül érzed, hogy érte megéri KÜZDENI!”

Kiadó: Colorcom Kiadás éve: 2018

Címkék: Könyv