2017-ben olvasott kedvenc könyveink!

Nem volt egyszerű 2017-es évből kiválasztani 6 olyan könyvet, amit kedvencé avanzsáltunk, hisz rengeteg jobbnál jobb könyveket tarthattunk a kezünkben. Mégis megpróbáltunk mindketten összeszedni 3-3 olyan művet, ami feledhetetlen volt. Mivel ketten építgetjük a blogunkat, így külön vettük a számunkra legkedvesebbeket, műfaj szerint.  A könyvekről a honlapon bővebben is olvashattok! Jó olvasást, és csemegézést!

Zsófi olvasmányai:

A három abszolút kedvenc könyvünk 2017-ből:

Liz Nugent: Mindig is éjjel lesz

Feledhetetlen élményt adott. Számomra az év legjobb pszichológiai thrillere lett!

IMG_6922

Izgalmas, érdekfeszítő, beteges, kegyetlen és őrült! Azt hiszem egy olyan “stílus” került a kezeim közé, amivel eddig nem találkoztam!

Az egész könyv atmoszféráját belengi az a bizonyos letargikus állapot! Ha őszinte akarok lenni, eleinte nem tudtam hová tenni. Már az elején mindent megtudtam, tényleg az elején. És akkor fogtam a könyvet és csak forgattam magam előtt, hogy akkor most ez voltaképpen mi is? Most akkor az eleje a vége?

El is gondolkodtam rajta, hogy olvassam tovább vagy ne olvassam? Olvastam! És milyen jól tettem!

Senkit ne tévesszen meg az eleje! Gondolhatod úgy, hogy az első 50-60 oldalon már mindent tudsz, de igazából pont nem ez lesz a lényeg! Érdekes volt, úgy olvasni egy könyvet hogy tudom ki az áldozat és ki a gyilkos, na de arra aztán végképp nem számítottam ami ezután jött. Annyira kifacsartan beteg és eszméletlenül jól sikerült regény lett, hogy csak lesek ki a fejemből döbbenten, és kapargatom magam össze, valahonnan az asztal alól.

Terry Hayes: Nevem Pilgrim

A legjobb krimi!Letehetetlen volt!

Nevem Pilgrim

A KÖNYV “ , ami minden embernek aki olvas, egyszer a kezébe kerül. A könyv, ami olvasás után a kedvenc lesz, a könyv, ami a legméltóbb helyet fogja elfoglalni a polcon, a könyv ami mellett, ha elmegy csodálattal fog ránézni és azt gondolja, hogy ezt soha nem fogja elfelejteni! Számomra ez, AZ A KÖNYV!

Olyan katartikus élmény volt minden oldala, ami biztos, hogy soha megy ki a fejemből! Az egyik legkomolyabb és legszínvonalasabb történetet olvashattam el! Csak és kizárólag pozitív jelzőkkel tudom illetni és kb órákat tudnék még beszélni erről a könyvről! Van az az érzés amikor egy történetnek minél előbb a végére akarsz érni, hogy megtudd mi az igazság, és van az amikor nem érdekel a vége, mert minden fejezete olyan izgalmas, hogy attól rettegsz ennek sajnos előbb utóbb vége lesz! Az utóbbi a Nevem Pilgrim!

Titkosszolgálat, háború, gyilkosság, terrorizmus, vallás, politika. Minden szerepel benne. Egy ilyen történetet megírni nem egyszerű, pláne úgy nem, hogy ne váljon unalmassá, triviálissá. Volt a kezemben nem egy, nem kettő, ami sajnos sok esetben tartalmazta azokat a jelzőket, mint unalmas, ezt minek kellett bele írni, ja igen azért, hogy így kapjunk még 100 oldalt feleslegesen. Na itt 740 oldalról beszélünk, ami nem egynapos “munka” , és egyszerűen nem találok benne hibát, minden oldal, minden mondat, minden szó a legtökéletesebben volt elhelyezve. Intenzív az elejétől a végéig.

Joe Hill: Spóra

Közel 1000 oldal tömény misztikus izgalom! Megunhatatlan

Spóra

Negatív jelző összesen egy van: túl rövid volt

Közel 1000 oldal tökéletes olvasmány. Olvastam már nem egy, nem kettő, több száz oldalas könyvet, de olyat még nagyon keveset, ahol ezer oldalon keresztül nincs egyetlen egy unalmas rész sem! Mindig is sejtettem, hogy Stephen King nem egészen normális, és ezt teljes mértékben pozitívan értelmezhető, de annak rettentően örülök, hogy a fia, Joe Hill is örökölte ezt az “elmebajt”! Tökéletesen mutatja be, hogy milyen is lenne az emberiség, ha bármilyen katasztrófa a világvégét hozná! A könyv olvasása közben sokszor eszembe jutott Abraham Lincoln idézete: “ adj hatalmat egy ember kezébe és meglátod az igazi jellemét”! Nos én azt hiszem, ha valaha is történne velünk valami, sosem szeretnék közösségbe tartozni. Hűen mutatja, hogy milyen a társadalmi morál, ha veszélybe érzik magukat az emberek! Joe Hill nem fukarkodik a szavakkal, mégis finoman és érthetően adagolja az információt, nem fukarkodik a humorral, se az érzelmekkel, mégsem megy át csöpögős limonádévá! Hát igen, van olyan ember aki tud írni 1000 oldal erotikamentes könyvet! Nálam ez plusz pont!

Bea olvasmányai:

P.C. Harris: Újrajátszás

Epekedtem azért, hogy megtudjam mi lesz a vége.

26102807_1645411598851111_952441232_n

Legelőször egy facebook bejegyzés kapcsán találtam rá a könyvre, azt hiszem leginkább a borítója keltette fel az érdeklődésem. Aztán a szerencse úgy hozta, hogy sikerült a kezembe vennem és elolvashattam.
A fülszövege is figyelem felhívó, de kissé féltem attól, hogy egy tipikus történetet fogok olvasni. Na ez az elméletem már az első fejezet elolvasása közben meg is dőlt. Már akkor tudtam, hogy bizony ez a könyv tetszeni fog nekem és epekedtem azért, hogy megtudjam mi lesz a vége.

,,A nő, akit egykor mindennél jobban szerettem, most megsemmisülve zokog az út mellet, és kénytelen végig nézni, hogyan lépek ki az életéből. Pont, ahogy ő tette velem tizenkét évvel ezelőtt.” 

A könyv két szálon, a két főszereplő szemszögéből fut.  Az ilyen típusú könyveket amúgy is nagyon szeretem, mert ilyenkor betekintést nyerhetek a két fél gondolataiba, érzéseibe és máris sokkal jobban át lehet élni a dolgokat olvasás közben.
Leginkább Melanie az, akinek az életéről – mind a múlt, mind a jelen – sokkal több mindent tudhatunk meg. De Zackkel kapcsolatban is fény derül dolgokra, amiket az olvasók szerintem örömmel is olvasnak.

Réti László: Falak mögött

A legnagyobb meglepetés!

26135215_1644413685617569_1035191242_n

A könyvet elkezdtem már egyszer körülbelül 1,5 hónappal ezelőtt is, de a hétköznapokban akkoriban nem sok időm volt olvasni és mire ismét kezembe került a könyv már nem emlékeztem kristálytisztán miről is volt szó benne.
Ezért az elmúlt 4-5 napban elterveztem, hogy ismét belekezdek és mivel itt a szünet, így alkalmam is lesz befejezni. Ezt a tervet véghez is vittem.

A könyv eleje nem nyerte el a tetszésem, de ahogy peregtek az oldalak, összefonódtak a szálak, úgy egyre szimpatikusabb lett a történet és egyre inkább a szívembe lopta magát. Pedig ez egyáltalán nem egy olyan történet, ahol ez lenne a megfelelő érzés. Miért?
Azért, mert ez a könyv egy számunkra nem is olyan távoli jövőt mutat és úgy vélem, hogy sajnos ennek a történetnek a 80%-a biztosan valósággá fog válni az elkövetkezendő évtizedekben, még ha csigalassúsággal akkor is. Bizony ez az országunkra nézve egyáltalán nem pozitív tartalommal bír, legalábbis szerintem.

Baráth Viktória: A Főnök

A legmegdöbbentőbb! Ez a könyv annyira magával vitt, a végén csak sírni tudtam

25564810_1639329479459323_1154171398_n

A mostani ajánlásomat Baráth Viktória második könyvéről, A főnökről hoztam.

Számomra a könyv borítója is már figyelemfelkeltő volt, ezért éreztem azt a könyv megjelenése után, hogy bizony nekem ezt el kell olvasnom. Viki első könyve is nagyon tetszett, azzal is magával ragadott, de úgy vélem, hogy ez a könyv egy ennél magasabb szintre volt emelve és ezen a magasabb szinten is szinte tetőponton teljesített.

Bevallom számomra ez a könyv is olyan volt, amit többször is muszáj elolvasni, mert szinte biztos vagyok benne, hogy többszöri olvasásra is ugyanolyan hatással van az emberre, mint az első alkalommal. Valóban tele van érzelmekkel és mocsokkal, óriási adrenalin löketet ad az embernek érzelmi és szellemi szinten is egyaránt.

Ez a könyv annyira magával vitt, a végén csak sírni tudtam, mint egy kisgyerek, aki nem kapta meg a boltból a csokit, amit annyira szeretett volna. Az egész történet számomra is elég nagynak mondható érzelmeket váltott ki belőlem. Néhol nevettem, néhol dühös voltam, de megesett az is, hogy a könnyeim némán folytak le az arcomon.
Szerintem erős egy könyv volt, de mégis annyira könnyed és laza, hogy azt igazán megfogalmazni sem lehet.

Teljes szívemből kívánom mindenkinek, mert szerintem ez egy olyan könyv, amit nagyon is megéri elolvasni és hiba kihagyni!

Címkék: Könyv