Anarchia Könyvblog

beazsófi.jpg

Az Anarchia könyvblogot javarészt ketten csináljuk, mivel egyikünk inkább romantikus könyveket szeret olvasni, másikunk pedig a thriller kategóriát részesíti előnyben, így könnyebb elosztani ki mit olvas

Zsófi vagyok és inkább a thriller/krimi/horror könyveket részesítem előnybe. Az első könyv, ami miatt megszerettem az olvasást nem egy ilyen kemény műfajú olvasmány volt, de akkor még bőven a gyerekkorom éltem, és a mai napig is az egyik kedvencem maradt. Anna Sewell: Fekete szépség! Imádtam minden sorát, és akkor szerettem bele az olvasásba is. Aztán persze ezeket váltotta fel eleinte az orvosi krimi, néha egy egy romantikus, aztán inkább már a fent leírt kategóriát falom. Az olvasás már egy olyan dolog a mai világban ami nagyon kiveszőben van, holott az ember sok dolgot tanulhat. Ha akarsz egyszerre lehetsz otthon és egy teljesen más helyen. Ha akarsz akkor 1000 féle arcot tanulhatsz meg. Ha akarsz belemerülhetsz egy olyan világba, ami számodra kivitelezhetetlen. Ha akarsz megtanulhatsz az emberek fejében olvasni, és csendben figyelni. Ha akarsz, akkor az olvasással egy olyan műveltségi szintet érhetsz el, amit mások vagy nehezen, vagy soha. Minden egyes könyv amit leteszek elolvasás után, megtanít valamire, és egyre több információ birtokába jutok! Minden könyvnek van valamilyen mondanivalója!

Zsófi

Bea vagyok, igazából jelenleg inkább a romantikusabb könyvek azok amik lekötnek. De mégis néha szükségem van egy kis 'kikapcsolódásra', ilyenkor kerülnek előtérbe nálam a krimi/thriller műfajú könyvek.
A romantikus könyvekből nem a tipikus love sztorikat szeretem, bár néha-néha az sem rossz. De az plusz pont ha az adott könyvben van egy kis izgalom vagy fordulat, és ha nem derül ki rögtön, hogy happy end lesz-e a könyv vége. Talán néha több tanulság is van abban a könyvben aminek szomorú a vége, hiszen ezt részben a saját életünkre is ki tudjuk vetíteni, itt nem csak a szerelmi életre gondolva.
A legelső könyv amit nem kötelező címszó alatt olvastam el, azok a Heartland sorozat könyvei voltak, vagyis csak 2 részt sikerült ebből megszereznem, de ez a 2 könyv volt az életem akkoriban. Teljesen a rabja lettem és most is méltó helye van a szívemben. (A sorozatot is szeretem mai napig belőle) Akkoriban a lovas könyvekért voltam oda, aztán szép lassan áttértem a kissé szerelmesebb történetekre. Személy szerint a kötelezőeket is szívesen elolvastam és ennek örülök is, mert talán ha akkor nem szeretem meg az olvasást, akkor most sem lehetne ez az egyik legszebb dolog az életemben.
Örültem amikor része lehettem ennek a blognak, mert ez egy óriási dolog volt nekem. Mivel szeretek olvasni és szívesen megosztom a véleményemet másokkal is, így ez tényleg egy nagy ajándék számomra.

Bea